A SZERENCSEKOCKÁTÓL A SZÁMÍTÓGÉPIG
Száz emberből 99-nek nem mond semmit a francia nemesember, Antoine Gombaud (ejtsd: antoán gombó) neve. A 17. század kellős közepén a becsület természetéről írogatott, és a korabeli szalonok kedvelt szellemi párbajhőseként mindenkivel mindenről vitatkozott. Emellett szenvedélyes szerencsejátékos is volt, néha sokat nyert, máskor még többet vesztett. Próbálkozott kiszámolni az esélyeket, amelyek győzelemhez segítik, de mivel érezte, hogy ez nem amatőr matematikusnak való feladat, feladványt gyártott a „profiknak”.
Noha a középkori előzményeket is fontosnak tartják, százból 99 könyv mégis ahhoz a pillanathoz köti a modern valószínűségszámítás megszületését, amikor a magát De Méré lovagnak nevező, egyre több fogadásba, kocka- és kártyajátékba bonyolódó Gombaud rávette a kor elismert tudósát, Blaise Pascalt (ejtsd: bléz pászkál), hogy oldjon meg egy feladványt. Pascal társat vett maga mellé, egy művelt, sokoldalú, villámagyú jogászt, Pierre Fermat-ot (ejtsd: pjer fermá), akivel sok-sok levélváltás után eljutottak számos alapvető tétel felállításáig. Ezekkel nemcsak megteremtették a matematika egyik új ágát, hanem a számítástechnika alapjául szolgáló információelmélet fő gondolatait is kimondták, ami nélkül nem volna internet meg okostelefon sem.
A szerencsejátékok izgalmát rendszerint az adta, hogy pénzben játszották, így minden egyes döntésnek tétje volt. A nagy előrelépés abban rejlett, hogy nemcsak a valószínűséget tudták a számok nyelvén kifejezni, hanem a kockázat is „megszelídíthetővé” vált.
A vadászni induló ősember tudta, hogy nem mindig tér haza zsákmánnyal. A vízre merészkedő hajósok számára létkérdés volt, mikor ne induljanak útnak, ha el akarják kerülni a váratlan és veszélyes viharokat. Az emberiség már nagyon régóta képes volt így-úgy kezelni a jövővel kapcsolatos bizonytalanságot (ezért voltak oly népszerűek a jóslás különböző változatai is). Ám kiszámolni a bekövetkezések valószínűségét – nos, erre csak de Méré lovag feladványa óta van megoldásunk.
És persze nemcsak a szerencsejátékokban, hanem a kereskedelemben, a gazdaságban, a katonaságnál vagy a politikában is nagy szerephez jutott a matematikai módszer alkalmazása.
(A folytatás a téli számban olvasható)
Kapcsolódó segédanyagok
- Az éledő természet /A baromfiudvar/ – komplex zeneóvodai foglalkozás
- A jég birodalma
- Az „sz” hang és betű tanítása, gyakorlása
- Komplex nyelvi fejlesztés
- Szitakötő tehetséggondozó program Szajolon
- Rajtunk múlik
- Agapé: Feladatlap
- Feladatlap: Patkófalva
- Jég hátán – Feladatlap
- Az eszkimók
- Ország Lili 2.
- Ország Lili 1.
- Ubul menni Lalatonpart
- Szerencse vagy munka?
- Ország Lili
- Sok szerencsét!
- Készítsük el szerencsepatkónkat!
- A szürke ló patkója – Óravázlat
- Növények – telelők, télállók – Rejtvény
- Feladatlap: Szerencsés jó napot!
- Feladatlap – Megpatkolt köröm
- Szövegértési feladatsor: Szerencsés flótások
- Óravázlat: A szürke ló patkój
- Rejtvény: A szürke ló patkój
- Lovak az ember életében
- Csapszék a csámpás patához – Feladatok
- A kovács szerencséje – Feladatsor
- A Mumus – Óravázlat
- Szövegértési feladatok: Jég hátán
- Szerencsés jó napot! – Feladatlap
- Természetismeret Óravázlat: Növények-telelők, télállók
- Földrajz óravázlat: Észak-Amerika természeti adottságai
- Szerencsepatkó-e a mágnespatkó?
- Komplex foglalkozás: Csapszék a csámpás patához
- Irodalomóra tanulásban akadályozottaknak
- Szövegfeldolgozás könyvtári környezetben kézikönyvek használatával
- Óravázlat – Bükkösi Rossz Manó szerencséje
- Óravázlat: Körhinta
- Német szövegértés: Libelle 32
- Pároskártyák: Jég hátán
- Szerencse totó: Szerencsés jó napot!
- Növények – telelők, télállók – Feladatlap
- Eszkimók ppt
- Jeles napok képekben
- Valószínűség, statisztika
- Rejtvény: Ország Lili
- Kerti kalendárium és délutáni foglalkozás
- Szólások: Szerencsés flótások
- Egy kis műhó, no nem hűhó
- Ráhangoló keresztrejtvény
- Szerencsehozó szilveszteri malacka
- Szerencse osztályfőnöki óra
- Szólások a szerencséről
- Rejtvény: Szerencsés jó napot!
- Patkolás
- 3 mester+1 tanítvány feladatlap
- Feladatlap: Az ördög patkója
- Szövegértési feladatlap: Biceg patkója
- Dobókockás tanórai játékok
- Jeles napok közmondásokkal
- Jeles napok
- Szerencsés jó nap(ot)!
- Szerencselap
- Keresd a párod!: Szerencsés jó napot!
- Szerencse jelképek
- Nyelvtani gyakorlás: Patkófalva
- Anyanyelvi gyakorló
- Rejtvény: Szerencsés flótások
- Játékgyűjtemény
- Eszkimók
- Bemutató óra: Majszter és a nagy slamasztika
- A ló – komplex foglalkozás
- Szövegértés feladatsor: Megpatkolt köröm
- 42 játékos fejtörő a lovakról
- Rejtvény: Jég hátán
- Rejtvény: Szerencsés jó napot!
- Szerencsés jó napot!: Totó
- Szerencsés jó napot!: Párkereső
- A mumus – kergessük el!
- Tulajdonságkocka
- Beszélgetőkör: Növények – telelők, télállók
- Magyar nyelv óravázlat: Az ördög patkója
- Rejtvény: Szerencsés flótások
- Kirakós: Ubul és barátai
- Feladatlap: Biceg patkója
- Bükkösi Rossz Manó pálcika báb sablon
- Jég hátán – Feladatlap
- Feladatlap; Majszter
- Munkalap: Az ördög patkója
- Rejtvények: Csapszék a csámpás patához
- Szerencsés flótások – Munkalap
- Főzött só-liszt gyurma igluépítéshez vagy egyéb vidám dolgokhoz
- Bükkösi Rossz Manó szerencséje: Drámajáték
- Szerencsekerék csapatverseny
- Rejtvény: Az ördög patkója
- Csapszék – képrejtvény
- Aranyváros – Ezüstváros
- Erdő rejtvény
- Erdő totó
- Patkolás rejtvény
- Jég hátán rejtvény
- Télálló rejtvény
- Alárendelő szószerkezetek
- Mesterségek
- Szerencsés flótások – Óravázlat
- Élet a hideg övezetben – keresztrejtvény
- Földrajz óravázlat: Jég hátán
- Szövegfeldolgozás rejtvénnyel: jég hátán
- Szerencsés flótások – Feladatlap
- Foglalkozásterv: Csapszék a csámpás patához
- Hallásdifferenciálás
- Nyelvtan feladatsor: Patkófalva
- Illemtan
- Bükkösi Rossz Manó szerencséje – Feladatsor
- Rejtvény: Növények – telelők, télállók
- Szövegértési feladatok – Szerencsés flótások
- Szövegelemző kérdések – Biceg patkója
- Szövegértést gyakorló magyaróra
- Villámkérdések_ Szerencsekovács
- Ábécéjáték
- Szórakodó: Szerencsekovács
- A kovácsmester
- Az állatok télen
- Mesefeldolgozás kicsit másképp – átdolgozva
- Szövegértés, szövegalkotás kooperatív technikákkal
- Építsünk iglut!
- Feladatlap: Növények – telelők, télállók
- Feladatsor. A szerencsekockától a számítógépig
- Szövegértési kérdéssor: Megpatkolt köröm
- Szövegértelmező kérdéssor: Az ördög patkója
- Feladatsor: Bükkösi Rossz Manó szerencséje
- Keresztrejtvény: Szerencsematek
- Emberi babonák – Állati vonzatok
- Reflektorfényben a Bingó
- Feladatlap: Ubul és barátai
- Feladatlap: Csapszék a csámpás patához
- Rejtvény: Vámpírok
- Állatnevek feladatalap
- Személyiségfejlesztés mesefeldolgozással
- Lópatkolás ppt
- Szövegértési feladatsor: Bükkösi Rossz Manó szerencséje
- Félelmeink leküzdése
- Mindenki a maga szerencséjének kovácsa
- Feladatlap: Csapszék
- Mesefeldolgozás kicsit másképp
- Rajzfoglalkozás: Varázs-szerencsepatkócska
- Szitakötő feladatlap 3. szám_ teljes lapszámhoz
- Kockulás helyett kockázás
- Mitől félsz?
- Szerencse szókereső
- Kézművesség: Szerencsés flótások
- Totó: Tele van az erdő
- Tedd vissza a patkószöget!
- Szókereső: Megpatkolt köröm
- Mumus űzés
- Totó: Megpatkolt köröm
- Feladatsor: Növények – telelők, télállók
- Szókereső: Szerencsekovács
- Rajz óravázlat: Szerencsekovács
- Matematika feladatlap: A szerencsekockától
- Matematika óravázlat: A szerencsekockától
- Irodalom óravázlat: Szerencsés jó napot!
- Feladatlap: Bükkösi Rossz Manó szerencséje
- Szakértői mozaik
- Olvasásóra: Bükkösi Rossz Manó szerencséje
- Olvasásóra: Szerencsés jó napot!
- Kártyajáték: Szerencsés jó napot!
- Lóhere mintás dekorációk készítése
- Versillusztráció- Felhőmese
- Rejtvény_ Az ördög patkója
- Igásállatok
- Kocka-variációk
- Télálló
- Alkosd meg saját kabalád!Fejlesztő és terápiás program
- Memóriakártyák: szerencsés flótások
- Szövegelemző kérdések: Biceg
- Feladatsor: csapszék
- Kockázat és valószínűségszámítás
- Éliás, Tóbiás
- Patkófalva lakói
- Ritmusjáték
- December 13. Luca napja
- Nyelvtani feladatlap
- Az internethasználat szabályai
- Palackba zárt üzenet