VÉR!

A vér fantasztikus folyadék! Nem csoda, hogy rengeteg szokásban, hiedelemben, törvényben, szólásban megtalálható. Például csodálatosan szép vörös a színe. Nélkülözhetetlen az életünkhöz, hiszen aki elvérzik, még ha a teljes vérmennyiségének csak a fele folyt is el, menten meghal. Ha megsebesültünk, a kifolyó vér a seb környékén megalvad, így elzárja a „lukat”, amin kifolyt, s megakadályozza a többi vér kifolyását. Vagyis – hacsak nem túl nagy a sebesülés – maga a vér véd meg az elvérzéstől.

A vér erekben kering. A szív lüktető, pumpáló összehúzódásai keringtetik. (Ez a ritmikus összehúzódás és elernyedés a pulzus, amelyet a csuklónknál kitapinthatunk.) A vér a szívből a fő verőereken (más néven artériákon) át áramlik kifelé. Az artériák elágaznak, aztán megint és megint elágaznak egyre több – s persze egyre vékonyabb – erekre, amelyeken át a vér a hajszálerekbe jut. Ezek a hajszálnál is tízszer vékonyabb erek juttatják el a sejtekhez a vért, illetve a benne lévő tápanyagokat és oxigént, s ezek viszik el onnan a salakanyagokat is. A hajszálerek ezután egyre vastagabb – és persze egyre kisebb számú – érré egyesülnek, s végül a vér a nagy visszereken (más néven vénákon) keresztül visszajut a szívbe.

Erről a körfolyamatról 1628-ig szinte semmit sem tudtak. Mindenki elfogadta a híres ókori görög orvos, Galénosz nézetét, hogy az artériáknak és vénáknak nem lehet egymáshoz közük, hiszen egészen más színű vér van bennük. William Harvey (ejtsd: viliem hárvi) angol orvos azonban egy vizsgálattal tisztázott néhány fontos kérdést.

(A folytatás a 2017/37 számban olvasható.)