CSALÁDLÁTOGATÁS
Jön hozzánk a tanító néni. Apukám nem örül neki. Pontosan nem tudom, miért, de nagyokat sóhajt, mikor anyukám felolvassa az üzenőmbe írt szöveget. Rögtön nekikezdek a rendrakásnak a szobánkban, az öcsém viszont kijelenti, hogy tőle a római pápa is jöhet, akkor sem pakol össze. Megcsinálom az ő részét is.
Próbálom elképzelni, milyen lesz a látogatás. Biztos kávéval kínáljuk majd, de ha nem kér, akkor szódát adunk. Remélem, veszünk kekszet! Vigyázni kell, nehogy az öcsém felfalja, mielőtt Anna néni ideér. Várom, és izgulok is miatta.
Általában gyalog megyek haza, de most buszra szállok, hogy egy percet se veszítsek. Szeretnék még egyszer mindent ellenőrizni, hogy pont úgy legyen, ahogyan jónak tartom. Ha valami hiányzik, még elküldhetnek a boltba is, mert Anna néni csak késő délután érkezik. Azt mondta, egy délután négy családot látogat meg. Mi leszünk a harmadik. Remélem, a tesóm későn ér haza az edzésről, és nem lesz ideje, hogy elrontsa a dolgokat.
A nagyapa! – jut eszembe, és úgy pattanok fel a busz üléséből, mintha darázs csípett volna meg. A mellettem ülő néni készségesen utat enged, mert azt hiszi, le akarok szállni. Nem szeretnék magyarázkodni, így inkább kikászálódom, és egy megállóval hamarabb szállok le. Remélem, nem akar majd bemenni a szobájába! A nagyapám, akit anyukám tatának, apukám meg apukának hív, a lakás hátsó szobájában fekszik. Szinte ki sem jön onnan, mivel nem nagyon tud már mozogni. Ha jön az orvos, anyukám lehúzza az ágyneműjét, és tiszta ruhát ad rá, de a végére mindig nagyon kifárad, mert a nagyapa nem akarja, és végig zsörtölődik vele. Nagyapánál nincs jó szag.
(A folytatás az őszi számban olvasható)
Kapcsolódó segédanyagok
- Összeütközések, konfliktusok
- Őskori művészet
- Mesetérkép
- Rejtvények – A növények energiája
- Az energia fogalma. Könyvtárhasználati óra
- Szentendrei barátok feladatlap
- Régi mértékegységek totó
- Feladatsor: A növények energiája
- Szókereső1: Zenergia
- Szókereső2: Zenergia
- Szókereső3:Zenergia
- A három csikó#Feladatlap
- Minden ami malom… – Nézz utána!
- Projektnap – Szitakötő verseny – Sötét energia
- Zenei kvíz – Zenergia
- Napközis foglalkozás – Csudamalom, szélmalom
- Segítség
- Ami feltölt – székfogaló játék
- Fogjuk munkára a természet erejét!
- Óravázlat: Csudamalom, szélmalom
- Szövegértés feladatlap – Csudamalom, szélmalom
- Rejtvényfejtő!
- Szélenergia ppt
- Munkalap – A bolond meséje
- Feladatsor: A varázstalan mágus
- Zöld energia
- Rejtvény – A bűvös kard
- Angol Zenergia
- Német szövegértés – Libelle 39.
- Szélmalmok
- Vizuális kultúra: Zenergia
- Rejtvény: Bűvös malom
- Óravázlat: A bolond meséje
- Feladatlap – A növények energiája
- Dominó – Varázstenyér
- Varázs-suli
- Szótorpedó
- Totó: Nézzük együtt Vajda Lajos képeit!
- Feladatlap: Elménk bűvös ereje
- Feladatsor – A bolond meséje
- Feladatsor: A három csikó
- Óravázlat – Tulajdonképpen
- Feladatsor: Rengeteg
- Feladatsor – A bolond meséje
- Vajda Lajos totó
- Rejtvény 2. – Csudamalom, szélmalom
- Szókereső – Varázstenyér
- Ország, város: A napelemektől a napistennőkig
- Malomkerék
- Vízimalom
- Állatmesék
- Szabadidős szövegfeldolgozás
- Bemutató óra – Tulajdonképpen
- Feladatlap – A három csikó
- Óravázlat – A bűvös erdő
- Rejtvények: A bolond meséje
- Találd meg a helyét!
- Rejtvény – A bolond meséje
- Kardok
- Rejtvény – Csudamalom, szélmalom
- A megújuló energiaforrások
- Szövegértési feladatlap – Zenergia
- Óraterv – Lemerült
- Feladatsor – Egyszer volt egy Tündér
- Rejtvény – A napelemektől a napistennőkig
- Feladatlap – A varázstalan mágus
- Szókereső – A növények energiája
- Lecketerv
- Csipeszelő
- Hangkeresés a Szitakötő segítségével
- Óravázlat 6. Az ige: Egyszer volt egy Tündér
- Hogy történt sorrendben?
- Óravázlat: A három csikó
- Bűvös energia
- Hogyan működik a Li-ion akkumlátor
- Megújuló energiák ppt.
- Óravázlat: A bűvös kard
- Lecketerv
- Óravázlat – Tulajdonképpen
- Szélerőmű ppt
- Szélmalom keresztrejtvény
- Szerencsekavics festése
- Feladatlap: A varázstalan mágus
- Dramatikus feldolgozás
- Rejtvény: Lemerült
- Feladatlap – A bűvös erdő
- Polgári nevelés
- Kié az ötlet? ; Betűrejtvény
- A Nap
- Vajda Lajos rejtvény
- Nézzük együtt!
- Idézetek
- Mítoszok – keresztrejtvény
- Óravázlat – Tulajdonképpen
- Interaktív feladat – A varázstalan mágus
- Anyanyelvi feladatsor: A három csikó
- Feladatsor – A bűvös kard
- Óraterv: A bűvös kard
- Óravázlat – Tulajdonképpen
- Hogyan lesz a sziklából kavics?
- Kavicsfestés
- Óravázlat: Légből kapott üzenet
- Malom projekt
- Keresztrejtvény: A növények energiája
- Ügyes kezek
- Képgyűjtemény az energiaforrásokról csoportalakításhoz, beszélgetésindításhoz
- Játék A bűvös erdőben
- Totó: A bűvös kard
- Angol feladatok: A varázstalan mágus
- Keresztrejtvény: A növények energiája
- Szövegfeldolgozás: A három csikó
- Az én varázstenyerem
- Forog a szélmalom
- Keresztrejtvény: A varázstalan mágus
- Tápanyagok – életenergia
- Feladatsor: Érzéssel
- Szövegértési totó – A varázstalan mágus
- Varázstenyéren
- Keresztrejtvény – Lemerült
- Az energia útja
- Történettérkép
- Szövegértési kard-totó
- Keresztrejtvény – A három csikó
- Napközis kézműves foglalkozás – állatfigurák készítése falevelekből
- ÖKOszámtan
- Óravázlat – A bűvös kard
- A SÖTÉTSÉG EREJE
- ANYÁM FŐZTJE
- BARÁTOK
- ENERGIANÖVÉNYEK
- EXTRA RÉMESEN NAGY ENERGIA
- KASSZANDRA
- KÖZBEAVATKOZÁS
- MI MENNYI
- MIT LEHET ÉS MIT NEM
- SZERELMI BÁJITAL
- VARÁZSERŐ
- Szabadidős feladatok