CSALÁDLÁTOGATÁS

Jön hozzánk a tanító néni. Apukám nem örül neki. Pontosan nem tudom, miért, de nagyokat sóhajt, mikor anyukám felolvassa az üzenőmbe írt szöveget. Rögtön nekikezdek a rendrakásnak a szobánkban, az öcsém viszont kijelenti, hogy tőle a római pápa is jöhet, akkor sem pakol össze. Megcsinálom az ő részét is.

Próbálom elképzelni, milyen lesz a látogatás. Biztos kávéval kínáljuk majd, de ha nem kér, akkor szódát adunk. Remélem, veszünk kekszet! Vigyázni kell, nehogy az öcsém felfalja, mielőtt Anna néni ideér. Várom, és izgulok is miatta.

Általában gyalog megyek haza, de most buszra szállok, hogy egy percet se veszítsek. Szeretnék még egyszer mindent ellenőrizni, hogy pont úgy legyen, ahogyan jónak tartom. Ha valami hiányzik, még elküldhetnek a boltba is, mert Anna néni csak késő délután érkezik. Azt mondta, egy délután négy családot látogat meg. Mi leszünk a harmadik. Remélem, a tesóm későn ér haza az edzésről, és nem lesz ideje, hogy elrontsa a dolgokat.

A nagyapa! – jut eszembe, és úgy pattanok fel a busz üléséből, mintha darázs csípett volna meg. A mellettem ülő néni készségesen utat enged, mert azt hiszi, le akarok szállni. Nem szeretnék magyarázkodni, így inkább kikászálódom, és egy megállóval hamarabb szállok le. Remélem, nem akar majd bemenni a szobájába! A nagyapám, akit anyukám tatának, apukám meg apukának hív, a lakás hátsó szobájában fekszik. Szinte ki sem jön onnan, mivel nem nagyon tud már mozogni. Ha jön az orvos, anyukám lehúzza az ágyneműjét, és tiszta ruhát ad rá, de a végére mindig nagyon kifárad, mert a nagyapa nem akarja, és végig zsörtölődik vele. Nagyapánál nincs jó szag.

(A folytatás az őszi számban olvasható)