A FÖLD ALÓL AZ ÉRETT KALÁSZIG

Manapság, ha arról olvasunk, hogyan kerül kenyér az asztalunkra, zöldség a szendvicsünkbe, gyümölcslé a poharunkba és virág Anya kezébe, olyan ijesztő szörnyszavakba botlunk, mint génmegőrzés, energiahatékonyság, szerkezetátalakítás, öntözésfejlesztés, földhitelkérelem, agrárkárenyhítés, krízistartalék és így tovább. A terménytároló, a zöldtrágya-növény vagy a növényvédő szer valamivel jobban hangzik. De még mindig nem az igazi, ugye?

A földmunkák különféle szakaszait korábban is megnevezték az emberek, és attól függően, hogy ki hol élt, másként beszéltek ugyanarról a feladatról vagy növényről.

Régen a legtöbb ember azt ette, amit megtermelt, ezért a földművelés rendkívül fontos szerepet játszott az életükben, és ez a szókincsükben is megjelent. Ma, amikor legtöbben csak megvesszük a kiflit, a száraztésztát, a paradicsomot, a paprikát, a szőlőt és az almalevet, mert valaki más megtermeli helyettünk, nem is gondolunk bele, mennyi munka és milyen érdekes szavak állnak mögöttük. Nézzük, mi történik a földbe dugott vetőmagokkal a gazdák szavajárása szerint!

A vetéshez először fel kell szántani a földet. Ehhez ekét használnak, ami megforgatja a földet és kis, egyenes árkokat húz bele. Ezeket barázdának nevezzük, de néhol barizdának, beráznának, bráznának is mondják. Ide vetik a magokat, majd betakarják az árok két oldaláról visszahúzott földdel. Ezt a műveletet boronálásnak hívják. A magokra különféle veszélyek leselkednek: kimoshatja az eső, elviheti a madár, megrághatja valamilyen állat. Az egyik legismertebb kártevő a világos színű, vastag csimasz, aminek sok másik elnevezése is mutatja, hogy ez a kukac fejfájást okoz a gazdáknak, bárhol műveljék földjeiket: többek között bajorkukacnak,barázdaféregnek, bujtásrágó kukacnak, csórmánynak, krumpli-nyűnek, pondrónak, pajornak vagy pataféregnek is hívják.

Amikor tél után megenyhül az idő, a magból fejlődő növény utat tör magának a felszínre. Legfőbb gabonaféléink közé a rozs, a búza, a zab, az árpa, a köles és a kukorica tartozik, ezeket biztosan jól ismered. De vajon azt is tudod, milyen részeiket tartják számon a termelők? Az újabb magok a kalászban nevelkednek, és a kalász cápájának, dárdájának, szakállának vagy toklászának nevezik a szúrós szálakat, amivel a kalász a lányok hajába tapad, ha a fiúk beledobják. A rozs kalászából nagy sötét szemek is kiállhatnak, ez voltaképpen a növény betegsége, de anya-rozsnak, bábrozsnak, rozsanyának, gabona-anyának vagy anyagabonának is hívják. Szintén vékony, de nem szúrós, inkább selymes szálak veszik körül a kukorica termését is, ez a bajusza, haja, szösze vagy üstöke. A szőlő bajuszát viszont, amivel a karóra vagy a drótra kapaszkodik, bodorkának, kacsnak vagy keringőnek szokták mondani.

Ha eljön a melegebb idő, a gazdáknak meg kell szabadulniuk a gyomnövényektől: a szuláktól, perjétől, betyárkórótól, taracktól, konkolytól, paréjtól és még hosszan sorolhatnánk. Egy gaz például az állatok takarmányaként nevelt lóherére és a lucernára hoz akkora bajt, hogy el is nevezték lucernakosznak. De más településeken is megnehezítette az emberek dolgát, ott sárga, fonalszerű kinézete miatt arany fonalnak hívják, máshol madárselyemnek, megint máshol fecskecérnának, de ugyanerről a gazról van szó akkor is, ha drótfűként, gyémántfűként,koszfűként, kukucsinaként, arankaként vagy renceként találkozol vele.

Láthattad, milyen föld alatti veszélyekkel kell megküzdeniük a kis magoknak – és a gazdáknak –, hogy mindennap leemelhesd kedvenc pékárudat a bolt vagy az iskolai büfé polcáról. Pedig még csak a föld előkészítéséről és megmunkálásáról esett néhány szó, az érett növények aratásáról, feldolgozásáról nem. Ha kíváncsi vagy, nézz utána, mi történik a gabonával, ha megérett, mi a kéve, a polyva és az ocsú, mit jelentett régen a masina, kik voltak a marokszedők, mihez kellett a kaszakő, hogyan kellett tárolni a magokat, és hogyan készült belőlük kenyér. Jó étvágyat hozzá!