ARANYHAL A KEREKERDŐBEN

Hajdanán, amikor Hétfő, a hétfejű sárkány árnya még nem vetült a Kerekerdő fáira, de már az ifjú Medvenc látta el a polgármesteri teendőket, egy Aranyhal jelent meg az aprócska erdei tóban.

Hogy került oda? A természettudósok azt mondanák, bizonyára egy madár lábára tapadt véletlenül az Aranyhal ikrája egy másik tóban, és az szállította oda. Ám ez egy mesebeli tó, mesebeli hallal, aki ráadásul bárki három kívánságát teljesíti. Miért ne tudott volna egyszer csak ott teremni a kerekerdei tavacskában?

Akárhogy is történt, az Aranyhal vidáman fickándozott a tó tükrén, és kíváncsian leste a partot. De hiába várta a horgászokat. Medvenc ekkorra már meghozta a kerekerdei törvényt: egyetlen állat sem bánthatja és eheti meg a másikat, így a vadászat mellett a halászatot is betiltotta. Az Aranyhal éppen azt fontolgatta, hogy másik tavat keres, amikor Vaddisznó csörtetett a tóba, hogy megfürödjön.

– Vaddisznó! – kiáltott rá az Aranyhal. – Ha egyetlen kérdésemre tudsz válaszolni, teljesítem három kívánságodat.

– Halljuk! – röfögte Vaddisznó.

– Hogy hívják a tölgyfa termését?

– Makknak. De ezt már óvodás koromban is tudtam…

– Nem számít, teljesítem három kívánságodat.

– Csakhogy nekem négy kívánságom van. Ahogy mi, vaddisznók mondjuk, „három az agyar igazság, meg egy a ráadás”. Ragaszkodom a ráadáshoz.

– Sajnos, csak három kívánságodat tudom teljesíteni.

A Vaddisznó erre mérgesen visszacsörtetett a fák közé.

– Számtalan mesében szerepeltem már, de ilyen még sohasem esett meg velem! – csodálkozott az Aranyhal. – De, ha jól látom, egy borz közeledik a tóhoz.

Valóban, Borzas, a bronzöntő borz rohant oda, hogy forró bronzöntvényét lehűtse. Pár nappal korábban indította be műhelyét, és nem jutott eszébe, hogy a kohó mellé egy hordó hideg vizet tegyen, ezért a tóra járt lehűteni a munkáit. A víz hatalmasat szisszent, ahogy messziről belehajította a szobrocskát.

– Borz barátom, ha egyetlen kérdésemre megfelelsz, teljesítem három kívánságodat.

– Várj egy cseppet, hadd nézzem meg, hogyan sikerült az öntvény.

Borz előkotorta a tó mélyéről a lovat ábrázoló szobrot.

– Juhé! Tökéletes! Na, most már felteheted a kérdést.

– Melyik két fém ötvözete a bronz?

– Viccelsz velem? Hiszen tudod, hogy bronzöntő vagyok. Vörösréz és ón keveréke.

– Úgy van. Mondhatod a kívánságaidat.

– Szeretném, ha borz lennék, lenne bronzöntő műhelyem, és a mai öntvényem hibátlanul sikerülne.

– Viccelsz velem? Borz vagy, van bronzöntő műhelyed, és az öntvényed hibátlan lett.

– Így van. Nincs is több kívánságom – jelentette ki Borzas, és eltűnt a fák között. Ám nem a műhelyébe ment, hanem jóbarátjához, Medvenchez, hogy beszámoljon neki a történtekről…

Az Aranyhal csak tátogott. Talán a Négyszögletű vagy a Háromszögletű erdőben több szerencsém lesz, gondolta, és már majdnem elsuttogta a megfelelő varázsigét, amikor a tóparton megjelent Nyúl.

– Ugrifüles! Ha válaszolni tudsz egy kérdésemre, teljesítem három kívánságodat.

– Hegyezem a fülemet – makogta a Nyúl.

– Mit savanyítanak az emberek Vecsésen?

– Káposztát.

– Így van. Jöhet a három kívánság!

– Először is, ne legyenek fák a Kerekerdőben, másodszor: helyette legyen egy hatalmas veteményes, harmadszor: abban csakis káposzta teremjen.

– Holnap reggelre teljesül mindhárom kívánságod.

Másnap reggel, amikor Medvenc kibotorkált a barlangjából, hatalmas káposztaföldet látott maga körül. Azonnal sejtette, mi történt. Előkotorta régi horgászbotját, és a tóhoz sietett. Egy szem kukoricát tűzött a horogra és bevetette a tó közepére. Az Aranyhal örömmel kapta be a csalit. Medvenc feltekerte az orsót, és mancsába kapta a fickándozó halat.

– Medve, ha elengedsz, teljesítem három kívánságodat!

Medvenc óvatosan kihúzta az Aranyhal szájából a horgot, és a csodatévőt visszadobta a vízbe.

– Azonnal változtasd vissza a káposztaföldet erdővé, rajtam és Borzason kívül mindenki felejtse el, hogy itt jártál, és végül, örökre tűnj el a Kerekerdőből!

Abban a pillanatban helyükre szökkentek a fák, Nyúl szájában megakadt az utolsó falat káposzta, és csak vakarta, vakarta a fejét, hogy mi történt vele. Aranyhal pedig eltűnt örökre.

Pár év múlva, amikor Hétfő, a hétfejű sárkány először jelent meg az égen, hogy jussát követelje, Medvenc így szólt halkan Borzashoz:

– Talán mégsem kellett volna örökre elküldeni az Aranyhalat.

– Késő bánat, eb gondolat – válaszolta szomorúan Borzas.

Mesemondó | Horgas Judit