HÁNY LÁBA VAN A SZÁZLÁBÚNAK?

A százlábúak minden természetjáró számára ismerős lények. Persze a „százlábú” elnevezés csak azt jelzi, hogy az állatnak sok lába van. Mennyi a sok? Némelyiknek 30 lába van, de olyat is ismerünk, amelyiknek 200. Mire kell ez?A százlábúak fürge éjszakai ragadozók. Hosszú, hajlékony testükkel bármerre gyorsan fordulnak, így kapják el áldozatukat.

Egy hasonló állatcsoportnak ezerlábúak a neve. Nekik még több lábuk van; a csúcstartónak – nagyítóval megszámolták – 1306. Az ezerlábúak avarban vagy kövek alatt élnek, némelyik a földben. Korhadó növények darabjaival táplálkoznak, és nem gyorsak. Parányi lábaikat ugyan szaporán mozgatják, mégis viszonylag lassan haladnak. A legismertebb ezerlábú nálunk a vaspondró. Kb. 30 cm hosszú, hajlékony teste hozzávetőleg 50 szelvényből áll, s mindegyiken 2 pár láb van. Időnként tömegesen nekiindulnak új élőhelyet keresni, ilyenkor bevonulhatnak a lakásokba is.

A rákoknak is sok lába van, szám szerint 10. S az első pár lábukon többnyire kisebb-nagyobb olló is található. A pókok 8, a rovarok 6 lábon élnek. De még így is vezetnek a békák, gyíkok és emlősállatok előtt, amelyeknek csak 4 lábuk van. A madaraknak még kevesebb: kettő, mert hajdani őseik első pár lába az évmilliók során szárnnyá alakult. Érdekes, hogy sok madár pihenés vagy alvás közben egylábúnak látszik, annyira felhúzza a másikat, egészen a hasáig. Még jó, hogy el nem dől.

Nekünk, embereknek két lábunk van, bár őseink még négylábúak voltak. Történetünk hasonlít a madarakéhoz, csakhogy a mi elődeink mellső lábai kezekké fejlődtek. Két lábon persze nehezebb az állás. Nem csoda, hogy az embergyereknek még állni is meg kell tanulnia. Bezzeg a vándorló gnú-csapatban született gnú percekkel a megszületése után lábra áll, és megy a csordával.

Minden állatnak csak egy feje van. Nekünk is, de az agyunk két féltekéből áll, és jellemző különbségek vannak a bal és a jobb agyfélteke működése között. A bal a tudatos tervezésben erős, a jobb inkább a formák meglátásában. Ez a „szakosodás” gazdagítja agyunk működését.

Az ember és az állatok fején különböző érzékszervek vannak. (Bár nem is mindig a fejen. Például a tücsök hallószerve nem a fején van, hanem első pár lábán, a „térd” alatt.) Az állatvilág leggyakoribb érzékszervei a szem, a fül és az orr.

Legtöbb szeme a pókoknak van; többnyire 8, mégsem túl jó a látásuk. Csak az áldozatukat nagy szökkenéssel elkapó ugrópókoknak kiváló a látása. A hálót építő pókok inkább a lábaikkal tapintva tájékozódnak.

Az embernek – hasonlóan az emlősállatokhoz – két szeme van. Mi az előnye, hogy a szem páros szerv? Az egyik szem sérülése vagy elvesztése esetén még mindig van egy másik. De még ennél is fontosabb, hogy a két szem teszi lehetővé a jó térlátást, a térben eligazodást. Azért látjuk, hogy mi van közelebb, és mi messzebb, mert a jobb és bal oldali szemünkkel ugyanazt a tárgyat picit más irányból látjuk, és agyunk a két kép különbségének mértékéből állapítja meg a tárgy távolságát.

Ha valaki elveszíti egyik szeme világát, akkor is lát valamennyire a térben. Ilyenkor a fej apró mozgásai miatt látja a tárgyakat minden pillanatban picit másként, s ezekből az eltérésekből következtet az agy a térbeliségre.

Minden gerincesnek két szeme van. A ragadozó állatok – például a farkasok vagy a baglyok – szeme többnyire előrefelé néz, mint az embernek. Így pontosan meg tudják állapítani a kiszemelt zsákmány helyzetét, távolságát. A növényevő, legelő állatok, például az antilopok vagy a nyulak két szeme a fej két ellentétes oldalán van. Ezért gyenge a térlátásuk, hiszen a bal szemük más képet lát, mint a jobb, viszont szinte körbe látnak. Hátrafelé is. Ez segít, hogy akárhonnan közeledik egy ragadozó, hamar észrevegyék, s el tudjanak bújni vagy menekülni. Két szemmel tehát jobban látunk, mint eggyel; vagy a térlátás jobb, vagy a minden irányban látás.

A szitakötőknek ránézésre két szeme van. Ezek azonban összetett szemek: több ezer parányi szemecske van egymás mellett, amelyek mind külön képet közvetítenek a rovar agyába. A végső kép icipici, hatszögletű mozaikkockák tömegéből áll össze.

Fülünk is kettő van, s ennek is van gyakorlati haszna. Abból tudjuk megállapítani a hangforrás irányát, hogy melyik fülünkbe érkezik egy pillanattal korábban a hang.

Belső szerveinkből – szív, gyomor, máj, hasnyálmirigy – többnyire csak egy van; veséből azonban kettő. Minthogy egy vese is el tudja látni a vizeletkiválasztás feladatát, egy egészséges ember megteheti, hogy felajánlja az egyik veséjét, hogy beültessék például a családtagja szervezetébe, akinek valamiért egyik veséje sem működik. Ezzel az adományozó megmenti valaki másnak az életét, viszont vállalja, hogy az ő biztonsága csökken.

A kérdés, hogy jobb-e a több, mint az egy, az állatok és a növények utódainak számát illetően is érvényes. Az elefántok őseinek fejlődése úgy alakult, hogy a nőstény szinte mindig csak egy kicsinek ad életet, amely sokáig – közel két évig – fejlődik az anyja méhében és fejletten, nagy súllyal születik. Vagyis az elefánt fennmaradási stratégiája az, hogy egyszerre csak egy borjút szül, de annak kihordásába, megszülésébe és felnevelésébe sok időt és energiát fektet. Az utódok száma kicsi, de azok nagy valószínűséggel fel is növekszenek.

Az egerek őseinek fejlődése más irányban haladt. Az egérmama méhében egyszerre 8-10 kicsi fejlődik, nagyjából egy hónapig. Az újszülöttek ezért elég fejletlenek, gyámoltalanok, nem sok éri meg a felnőtt kort, és kevésnek van lehetősége utódokat produkálni. Az egér többször egy évben sok kölyköt hoz világra, viszont kevesebb időt és energiát fektet abba, hogy minél érettebben szülessenek meg, és minél biztosabban fel is növekedjenek.

Némelyik béka több ezer petét is lerak, ami sokáig tart és sok tápanyagot kell elfogyasztania hozzá. A petéket azonban sorsukra hagyja; nem foglalkozik velük. Ezért hiába kel ki ezernyi ebihal, döntő többségük másik állat tápláléka lesz, vagy fejletlenül elpusztul.

Ezek a stratégiák nagyon különbözőek, de mindegyik lehet eredményes.

Milyen stratégiák alakultak ki a virágpor (pollen) és az abban lévő hímivarsejt célba juttatására? A célpont egy virág bibéje, mert azon keresztül jut a hímivarsejt a petesejthez. A szélbeporzású növények hím virágai nagyon sok virágport termelnek. Például a mogyoró barkáiból tavasszal szinte felhőben hullik a virágpor, amelyet a szél visz. A rengeteg pollenszemből néhány – persze véletlenül! – éppen egy női virág bibéjén landol. A többi marad por.

A rovarbeporzású növények sokkal kevesebb virágport termelnek, viszont rovarcsalogató nektárral, illattal és színanyaggal csábítják a rovarokat, amelyek – egy következő virág meglátogatásával – biztosan eljuttatják a pollent a megfelelő bibére. Az egyik pollentermelésre fordít sok energiát, a másik nektártermelésre.

Feltehetjük ugyan a kérdést, hogy mi a jobb, az Egy vagy a Több, de nincs rá válasz. Mindkettő lehet jó a maga helyén.