MI ÉS ŐK

Miért tartunk távolságot az idegenektől? Mert nem ismerjük őket annyira, mint azokat, akikkel nap mint nap megosztjuk az otthonunkat és az életünket. Félezer éves nyelvi emlékekben az ’idegen’ szóval jelölték a ’más házában, telkén’ élőket.

Ha egy faluba olyan tévedt be, aki előtte még sohasem járt ott, ő lett az idegen – hiszen hozzá képest a szomszédokat meg az utcában lakókat valamennyire lehetett ismerni. Ám az idegen máshonnan jön, talán másképp öltözködik, más szavakat használ, biztosan másképp érez és gondolkodik… Olyan furcsa. Annyira más.

És ha a vendég még távolabbi vidék szülötte, vagyis külföldi? Ha mindennek tetejébe még érthetetlen nyelven is beszél, vagy szokatlan a bőrszíne, másképp mozog, furcsán énekel, gusztustalanságokat eszik, soha nem látott tárgyakkal kereskedik?

Hozzá képest mindenki más belföldi – a szomszéd ház, a szomszéd falu, a szomszéd megye lakója. Így már az válik fontossá, hogy hozzájuk képest mi, itteniek miben hasonlítunk egymásra.

Hallottad már, hogy két ember kölcsönösen úgy szólítja egymást, hogy ’földi’? Ez olyankor szokásos, amikor azonos vidékről vagy városrészből származnak, de korábban nem találkoztak még. Bár mindenkinek van szülőföldje, olyan szó nincs, hogy ’szülőföldi’: egy alföldi meg egy göcseji ember nem szólítja így egymást. De ha külföldön, nyaralás közben találkoznak, örömmel üdvözlik egymást honfitársakként, magyarokként.

Ha azt hiszitek, hogy nincs tovább, tévedtek. A földönkívüliekhez képest még a külföldi is ’földink’, mert egy bolygón élünk vele. Mindenki, aki elképzelhető a végtelen űrben, egészen más. Idegen. Alien [ejtsd: élien], ahogy az angolok mondják.

Kezdetben még emberként képzelték el és ábrázolták a marsiakat, a Holdon és a Vénuszon élőket, a Szaturnusz-lakókat meg akik a Naprendszer többi bolygóját népesítik be. Aztán egyszer csak elkezdtek megjelenni a gyík- vagy hüllőszerű, rovar formájú űrlények, jelezve, hogy az idegenekre nem emberként kell gondolni.

Kétszáz éve, Angliában használták először egy levélben az ’alien’ kifejezést, ’másik bolygó lakója’ értelemben. Az űrkutatás és a rakétatechnika fejlődésével az 1920-as évektől egyre gyakrabban jelent meg a szó.

A ’földönkívüli’ megnevezésére elterjedt ’alien’ erősödő népszerűsége szinte teljesen kiszorította a korábbi ’idegen ember’ jelentést. A tudományos-fantasztikus (sci-fi) könyvekben pedig, ahogy feltűntek az egyre rémesebb és félelmetesebb alienek, úgy jelentek meg a nemzetközi űrhajós csapatokban amerikai, orosz, indiai, kínai, európai és afrikai emberek is. Aztán számos népszerű sci-fi filmsorozatban az űrhajókon a földiek mellett mindenféle furcsa (de azért emberre emlékeztető, humanoid) űrlények is szolgálatba álltak – ezzel nyitva utat a gondolatnak, hogy ha akadnának más létformák a végtelen Univerzumban, lehetnének olyan közös célok és értékek, amelyek összeköthetnek minket velük.

Amikor egy nehéz kérdéskör megértéséhez vagy újragondolásához távolabb kell merészkedni a megszokott, bejáratott megközelítésektől, a tudósok ezt alien nézőpontnak nevezik. Mintha az emberi problémákra a kozmosz végtelenjéből rápillantva kaphatnánk megoldást.

Meglepő végiggondolni, hogy az idegenekkel szembeni viszonyunkban miként és hány lépésben jutott el az emberiség saját egységének, önazonosságának felismeréséig. Sőt, talán még tovább is. Egyre többen képesek ugyanis átérezni a szövetséget, ami saját földünk nem emberi élőlényeihez köt. A talajt adó, erdőt építő, árnyékot adó fákhoz, a virágokhoz, a méhekhez és mindenféle állathoz, de még a vízhez is: velük is elszakíthatatlan életközösségben élünk. Még a vírusok sem alienek: nélkülözhetetlen szerepük volt abban, hogy idáig eljutott az emberiség.