GÖRÖNGYÖS ÚT A CSILLAGOKIG

Arisztotelész, az ókori görögök legnagyobb gondolkodója úgy hitte, a világon minden a négy őselem különböző arányú keverékéből áll: földből, vízből, tűzből és levegőből. Mi már tudjuk, hogy nem így van, az anyag sokkal kisebb részecskékből épül föl, mégis a föld-víz-levegő-tűz alkotja a természetet. Ha egy is hiányozna, nem lenne élet bolygónkon. Fontosságukat hűen tükrözi a nyelv, nevük rendkívül gazdag jelentésű. Közülük is a földdel foglalkozó szócikk a leghosszabb az értelmező, más néven szófejtő szótárban.

Nézzük hát, mit jelent nekünk a föld szó, amelynek nyelvi eredete bizonytalan. (Máig törik fejüket a nyelvészek, hogy honnan ered, miből származik.)

Föld a neve az űrből nézve csodásan kéknek látszó bolygónknak. Földet kiáltottak a vitorláshajók árbóckosarában kuporgó matrózok évszázadokon át, megpillantva ismeretlen szárazföldek, kontinensek felködlő partjait.

Belföld a határon inneni terület, az országunk, a hazánk. Érzelmeinket is kifejező nevén: szülőföldünk. Így szólítják a népdalok névtelen szerzői és költőink is, például a 19. század elején a hazavágyó Kisfaludy Károly: Szülőföldem szép határa! Meglátlak-e valahára? Radnóti Miklós 20. századi versében emlékeivel bővíti a haza mint szülőföld fogalmát: Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent, / nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt / kis ország, messzeringó gyerekkorom világa.

Földim, mondják az azonos vidékről származók egymásról, ha idegenben összetalálkoznak. S akik egykor külhoni vándorútra, bujdosásra indultak, gyakran vittek magukkal egy darabka otthoni földet – göröngyöt – a szívük fölött hordva. Tegyétek a koporsómba, hagyakoztak a száműzetésben élők, ha nem nyughattak hazai földben.

Földet, vagyis birtokot adományoztak királyaink hűbéreseiknek, hősiesen harcoló alattvalóiknak és a tanító, gyógyító szerepet vállaló kolostoroknak.

Fekete föld termi a jó búzát, száll a népdal, mert földbe, vagyis termőtalajba vetik el a magot a földművelők, hogy kenyerünk legyen. Búzaföld, kukoricaföld, szőlőföld terül el a falvak, városok határában aszerint, hogy mi terem bennük.

Földedénynek is nevezik az évezredeken át használt cserépkorsókat, -fazekakat, melyeket agyagból, sárgaföldből formáltak. Latinból – olasz közvetítéssel – származik a mázatlan, sárgás-vöröses edények anyagának neve, a terrakotta (égetett föld). Híresek az etruszkok (a rómaiak elődei) nagy méretű terrakotta szobrai, és az első kínai császár sírját őrző tízezer agyagkatonából álló földalatti hadsereg.

Elődeink építettek is földből. Az újkőkorban földbevájt lakógödrökben éltek. A föld-sáncokkal kerített földvárak emlékét településnevek őrzik. Később napon szárított vályog-, majd égetett agyagtéglákból rakták házaikat a kőben szegény síkságokon, vagyis alföldeken. A vidéken megmaradt régi vertfalú házak anyaga döngölt föld; padlójukat híg sárral mázolták tisztára. A falusi gazdasági épületek paticsfala sárral tapasztott vesszőfonat. Így készült egyik legszebb népi építészeti emlékünk a 18. században: Tákos református temploma a Tiszántúlon.

A föld, akár egy talpalatnyi is, az állandóságot, a biztonságot jelenti életünkben. Ha valakit nagy csapás ér, a szólás szerint kicsúszik a lába alól a föld. Aki elveszti mindenét, az földönfutó. A rémülettől vagy csodálattól földbe gyökerezik a lábunk. Akiből hiányzik a képzelőerő, az földhöz ragadt gondolkozású, és a nyomtalanul eltűnteket mintha a föld nyelte volna el.

Kultúránkban a föld az anyagi világ szimbóluma, szemben a mennyet jelképező levegőéggel. Égés föld a különbség köztük, egy világ választja el őket, szoktuk mondani az egymástól nagyon eltérő személyekre, dolgokra. A gyász és veszteség mértékét a népdal így panaszolja: Az ég alatt a föld színén / Nincsen ollyan árva, mint én. Természeti katasztrófákra használjuk a népmesei szófordulatot: égszakadás, földindulás. A Ments meg engem Uram kezdetű egyházi népének így szól a világvégi utolsó ítéletről: … midőn az ég és föld meg fognak indulni…

A Biblia elején a teremtés leírásában megjelenik az égi és földi kettőssége: … az Úristen megalkotta az embert a föld porából és orrába lehelte az élet leheletét. Erre emlékeztet a test régies elnevezése: a porhüvely, a halhatatlan lélek földi burka. Nagyböjt kezdetén, hamvazószerdán a katolikus templomokban elhangzik a test mulandóságára utaló bibliai idézet: Emlékezz ember, porból vagy és porrá leszel, mondja a pap, miközben a szentelt barka hamujával keresztet rajzol a hívek homlokára. Az Úristen ugyanis e szavakkal űzi ki a parancsát megszegő első emberpárt a Paradicsomból.

Láthatjátok, mi mindent jelent, jelképez a föld és pora. Az ekevas, az ásó által kivájt hantok és a földes utak kemény göröngyei is szimbólumokká lesznek a nyelvben. Göröngyös út vezet a csillagokig, mondták a rómaiak, akik tudták, hogy a világon mindenért meg kell küzdeni. Arany János szállóigévé lett verssora, a Fű kizöldül ó sírhanton, viszont arra tanít, hogy a küzdelem nem reménytelen. Ha figyelünk a múlt bölcsességére, miénk a jövő.