RINGLISPÍL
Utólag mindenki azt mondta, hogy ekkora körhintát még sosem láttak.
Nemcsak mi, akik akkor még kicsik voltunk, hanem a felnőttek is. Galiba, a barátom, aki köztünk, kicsik közt a legnagyobb volt, egyenesen azt mondta, hogy ilyen körhintát építeni lehetetlenség. Biztosan csak azért mondta, mert amikor összeszerelték, nem leskelődhetett, minduntalan elhessegették. De hiába lehetetlenség, a körhinta mégiscsak ott állt a falu szélén.
Persze nem akkor láttunk ilyesmit először. Jelesebb ünnepek küszöbén mindig megjelentek a falu szélén a pecsenyesütők, vattacukorárusok, körhintások, céllövöldések, ha szerencsénk volt, dodzsemes is jött: a bódék egy éjszaka alatt kinőttek a földből, aztán egy napon át villogva és csilingelve működtek, hogy másnap reggelre hűlt helyük maradjon – csak a letaposott fű és a bogáncsokon pirosló vattacukorpamacsok emlékeztettek az előző napi csinnadrattára. Ezúttal azonban máshogy volt.
Nem közelgett ünnep, nem bukkant fel trupp a határban: egy szál rozzant teherautó pöfögött fölfelé az országúton, nagyot szusszanva megállt, és egy inas öregember elkezdte a ponyva alól kipakolni a körhinta alkatrészeit. Csak a pakolás egy teljes délutánon át tartott. Ha valaki arra járt, az öreg biccentett, és közölte, hogy szombaton lehet majd ringlispílezni. Így mondta, ringlispílezni, eleinte nem is értettük. Meg azt se, hogy szombatig még négy nap volt hátra.
Addig mit csinál?
Hát szöszmötölt. Piszmogott az alkatrészekkel, csavarozott, szitkozódott is időnként, és építette a körhintát. Az meg csak nőtt és nőtt, és nem akarta abbahagyni. Galibát meg engem mindig érdekeltek az efféle szerkezetek, de az öreg egy morrantással elzavart, ha arra tébláboltunk.
– Táguljatok innét, ez komoly dolog! Pontosan kell beállítani, különben kész a kalamajka!
Én legyintettem, de Galiba addig ólálkodott az öreg körül, amíg az figyelmeztetően meg nem lóbált egy jókora csavarkulcsot.
Így virradt fel szombat reggel, és az óriáskörhinta csakugyan készen állt: az öreg egy sámlira telepedett, mindenféle gombok és fogantyúk mellé, és megkezdte a jegyárusítást. Az elsőérdeklődők felszálltak, és a körhinta csikorogva elindult. A vénséges szerkezet néha szikrákat hányt, de forgott; méghozzá olyan gyorsan, hogy a rajta ülők alakja egészen elmosódott. De akkor volt ám csak nagy álmélkodás, amikor az első kör véget ért! Mert akik leszálltak, kótyagosan a forgástól, csak annyit tudtak kinyögni, hogy ezt feltétlenül ki kell próbálni. Galibánál nem volt zsebpénz, de nálam volt, úgyhogy azonnal vettem is egy jegyet az öregtől.
Utólag nehéz megmondani, mi is történt pontosan. Amikor a ringlispíl megindult és a láncok kifeszültek, egyszer csak fázni kezdtem, aztán melegem lett, aztán vacogtam megint, csuromvizes lettem, majd száraz – és csak a második körnél jöttem rá, hogy miről van szó. Ahogy a körhinta haladt, mellettem a fák kivirágoztak, zöld lombot hajtottak, elhullajtották leveleiket, aztán hó födte be az ágakat; nap sütött, eső esett, dér szitált, hol virágillat, hol szénaszag, hol füst gomolygott körülöttem. És a hinta csak forgott és forgott – és minden kör egy kerek esztendő volt. Amikor kimelegedve és átfagyva, kipirultan leszálltunk, mindenki mosolygott, még a felnőttek is, és kacsintottunk egymásra, mint akiknek közös titkuk van.
De Galibában forrt a düh. Ahogy ott ácsorogtam, és néztem a csodálatos ringlispílt, egyszerre csak arra lettem figyelmes, hogy odasettenkedik az öreg háta mögé, míg az a jegyekkel bajmolódik, és suttyomban elcsavargatja a gombokat, elállítja a karokat, aztán vigyorogva elillan. Kiáltottam volna, hogy ne tegye, de torkomra forrt a szó – nem akartam elárulni a barátomat. Az öreg semmit sem vett észre.
A hinta szétszerelése fura módon csak egy éjszakát vett igénybe. Másnapra az öregnek hűlt helye volt – pedig már hajnalok hajnalán fölkeltem, azzal az eltökélt szándékkal, hogy szólok neki a csínytevésről. De csak a letaposott fű kornyadozott a ringlispíl helyén.
Ezért manapság, amikor az emberek egyre-másra panaszkodnak, hogy az évszakok megbolondultak, hogy a tavaszból tél lett, a tél meg őszt játszik velünk, és senki sem érti, mi történik, én tudom, hogy Galiba gyerekes bosszúja miatt van az egész. Mégsem ártott volna szólni valakinek. Csakhogy az öregember a hatalmas körhintájával soha többet nem bukkant fel a faluszélen, és én sem láttam őt sokféle útjaimon soha többé, hiába kerestem, hiába kérdezősködtem utána. Ha valaki látja, szóljon neki Galiba csínytevéséről, hátha bölcs piszmogással helyrehozható még ez az egész.
Mesemondó | Nacsinák Gergely András
Kapcsolódó segédanyagok
- Üvegházhatás
- A zene körforgása
- Szövegértés: Jó étvágyat
- Szövegértés: Vermeer
- Online szókereső: nehéz döntés
- Szinonimakereső: nehéz döntés
- Betűző: nehéz döntés
- Osztályfőnöki óra: csere
- Japán gasztronómiája
- FELADATSOR: A növények étlapja
- Szövegértési gyakorlatok: csere
- Rejtvény: madárbegy
- Főszerepben a Hold
- Feladatlap: KOonyharablás
- Bildbeschreibung
- Feladatsor: szegény ember
- Szórejtvény: Kísértet
- Rejtvény: Morzsabál
- AZ VAGY, AMIT MEGESZEL, OLVASOL, GONDOLSZ…
- FOOD IDIOMS
- Madárbegy feladatsor
- Hangya munkalap
- FELADATLAP: MADÁRSZÓ
- Nagy konyharablás feladatlap
- A szegény ember pecsenyéje feladatlap
- Munkalap: Istenek eledele
- Mesesüti
- Feladatlap: Konyharablás
- Nyelv-falat
- Vacsoravendég
- Érzék-rejtvény
- Főnek a főnevek
- Szómorzsa
- Mi ez és mit eszik?
- Finom rejtvény
- Feladatsor: Macskasárkány
- Feladatsor_ pecsenye
- Mesebeli hétpróba
- Manók
- Vendégség
- Remény-vadászok
- Szókereső: Jobb ízű
- Cukrász design
- Édesszájúak
- Az vagy, amit megeszel
- Festő Frici festéke
- Rajzolj közmondást: Jobb ízű
- Nyuszmók, kunyú és társaik
- Projektnap-terv_ élelem
- Recipe and grocery list
- Receptminta: ínycsiklanó
- Illatos mese
- Etesd meg
- Feladatlap: növények étlapja
- Segítsünk Bendőcskének
- Baráti társaságok
- SZÓ – KVÍZ – KERESŐ: Torkunkon
- Boszorkányos menü
- Fényevők, rágcsálók, csepűrágók
- Fosztóképzők
- Madarak
- Birds in English
- Nyissunk cukrászdát
- Batyubál és morzsabál
- Szövegértő feladatlap: növények étlapja
- Háttérinformációk a meséhez
- Márga és Kvarc
- Feladatlap_ A nagy konyharablás
- Lány gyöngy fülbevalóval
- Lukrécia Morzsa
- A rablók és a szakács
- Kísérőzenék
- Kísértetkaja
- Ki mit evett
- Morzsa szövegértés
- Élelem: szövegértési feladatlap
- Jó étvágyat szövegértési feladatlap
- Az eredeti mese és változatai
- Étel-szavak
- Ki mire érzékeny vagy allergiás?
- Puzzle – online: Holbein
- Földrajzi fogalmak – Afrika hegységei
- Üvegházhatás
- Feladatlap: felhőlátta
- Bemutató: Holbein
- Feladatlap: jeromos
- Munkalap/Feladatlap: Kalóz
- Játékos gyakorlatok: Erdő sarjad
- Boszorkánybaj
- Játékos gyakorlatok: erdő srajad
- Feladatlap: klíma
- Szabadversek: Erdő sarjad
- Szókincsfejlesztő és szövegértési feladat németből
- Quiz: erdő sarjad
- Erdő
- Kalóz vizsga
- Feladatlap: körforgalom
- Mesés hétpróba
- Feladatsor megoldással: unikornis
- Forgószél
- A kenyér
- WORD SEARCH
- Körkörösség
- Beszélgetős körhinta
- Érzelmek körforgása
- A nagy bumm
- Csere-kereskedem
- BUJKÁLÓ MADARAK
- A hét törpe
- Valse Triste
- Készítsünk papírforgót
- Körzős képregény
- Presentation in English
- Képregény: körző
- Szómágia: szóvihar
- Avatár
- Ősrobbanás
- KIHÍVÁS- KÖRBEÉR
- FOROGJ, CSAK FOROGJ
- Körhinta
- Jeromos és az évszakok
- A szajkó térképe
- Pénztörténet
- Kenyeres mondások
- Legendás hősök
- Hangrend, összetett szavak (Tanév eleji ismétléshez)
- Titokzatos növény
- Életem lemeze
- Jeromos divatház
- Dalos játék
- Szövegértő feladatlapÉ könyvkerék
- Szárnyalj a szelek hátán! … vagy csak a papír lapján?
- Mesés változások
- Föld körüli barátságok
- Hangszerzóna
- Többszólamúság
- Körforgalom
- Bolygónk szuperhősei
- A víz körforgása
- Meseelemzés: vasárnap
- Szövegértés: Holbein
- Kapcsolati háló
- Keresztrejtvény: Kalóz
- Föld
- Ügyeletes Bölcs
- Szereplők: Kalóz
- Papírvágás: körút
- Ritmusos versmondás: mielőtt
- Anagramma: Föld alatt
- Szókereső: Föld altt
- Szókereső_ Új nyár
- Feladatlap: Száz hold
- Kiegészítő PPT – reng a föld
- Kvíz – reng a föld
- Szövegértés feladatlap_ óriás
- Felelős állattartás – foglalkozásterv
- Óriáskeresztrejtvény: földje jó
- Feladatsor_ álcázás
- Feladatsor_ fázós óriás
- Óravázlat_ fent, lent
- Nyelvünkben él a föld
- Istenek a Földön
- Online feladat: örökség
- Mivel fűtött az óriás?
- Boszorkányos könyvcímek
- Növényekkel – fűfej
- Matisse-színező
- Miért vigyázzunk a földigilisztára?
- Istenek csoportosítása
- Szókereső: Gombácsi
- Feladatlap_Fázós óriás
- Feladatlap_ lakatlan sziget
- Szókincsbővítés – angol
- A föld – szövegértelmező, -alkotó feladatsor
- Drámajáték_ űrlények
- Drámajátékok: estére
- Sokarcú földrengés
- Egy marék föld…
- Ki menti meg a világot?
- Föld feladatlap
- Föld rejtvény
- Matisse totó
- Szövegértés II._ Ha megindul
- Ha megindul: Szövegértés I.
- A fázó óriás : szövegértő totó
- Amit akarok, megszerzem!
- Nálam van a … föld
- Szókereső_Szuper-föld
- Reading comprehension worksheet
- Feladatlap: föld alatt
- Feladatlap_ Óriás
- Feladatlap_ Szuper-Föld
- Óriás: feladatlap
- Szövegértés – Események sorrendje
- Ha megindul szövegértés
- Tevékenységterv: fent, lent
- Szövegértési feladatsor_ Űrlények
- Rajz Óravázlat: Matisse
- Totó_ Szuper-Föld
- Főnevek – Szókincsbővítés (Német nyelv)
- Földön kívüli élet
- Matisse rejtvény
- A fázós óriás – óravázlat
- Igaz-Hamis: Lehet-e élet
- A Naprendszer bolygói PPT
- Föld – ökológiai lábnyom
- Feladatlap: Földön járó
- Növények és hatásaik
- Feladatlap: Lehet-e élet
- Bolygók
- A lakatlan sziget, az intertextualitás és a mémek
- Rémes rímek
- Az új fiú/lány
- Plakátkészítés: Új nyár
- Tevékenységterv: Elherdált örökség
- Földönjáró dupla rejtvény
- Feladatlap_A fázós óriás
- Mondatrészek_ Földön járó
- Szócsalád – Wortfamilie
- Marsi angol
- Gondolattérkép_ mindenek
- Hirdetések: Űrlény
- Tankocka feladat: Mindenek
- Feladatlap: Földön
- Óravázlat: Földön járó
- Mitológiai kvíz
- Útbaigazítás
- Testnevelési játék
- Csupaföld
- Óravázlat: Az űrlények szelencéje
- English worksheet
- Foglalkozásterv: Az űrlények szelencéje
- Földön járó óravázlat
- Hiányos közmondások és szólások
- Óravázlat: Akik a föld
- „Földes” feladatok
- Lakatlan sziget
- Göröngyös rovásírás
- Páros fogalmazás: Göröngyös
- Tájak szótagokból
- Munkalap: Kifordítva
- Az űrlények szelencéje feladatlap
- Feladatlap: Lehet-e élet
- Szövegfeldolgozó kérdések: Száz hold föld
- Wordwall feladat
- Tudod-e, …?
- Minden szó számít
- Föld alatti élet
- Gondolati háló: Növények nélkül?
- KISVAKOND ÉS BARÁTAI
- Földrengető – Internetes keresés feladatlap
- Munkalap: Kifordítva
- Szókereső: Földje jó
- Munkalap: göröngyös
- Göröngyös óravázlat
- GABONA-KÖR-TERVEK
- KI-HÍV-LAK
- Párosító: Akik a föld alatt laknak
- Munkalap: Egyszer fent
- A fázós óriás: Munkalap
- Keresztrejtvény: Ki fordítja ki
- Szókereső: Betakarítás
- Szókereső – Kifordítva
- Óravázlat: Akik a föld alatt laknak
- Ki fordítja a magyar földet?
- Óravázlat: Ki fordítja ki a földet
- Valakinek vagy valaminek a neve
- Tankocka mátrix: űrlények
- Akik az ábrában laknak
- Óravázlat: Növények nélkül?
- VOLT EGY NYÁR, LESZ EGY NYÁR
- Szakköri Óravázlat: Akik a föld alatt laknak
- FÁZÓS – RÁZÓS – ÓRIÁS
- Hol járunk?
- Vers adta ötletek
- Szövegfeldolgozó feladatlap – A fázós óriás
- Az űrlények rejtélye
- Örökség
- Ugye, nem?
- Az én otthonom
- Gabonakörök
- Becenevek
- Növények a Földön
- Játékos anyanyelvi feladatok
- Mitológia
- Ruha perspektíva
- Szövegértés számokban: Miért reng a föld?
- Elefánt a porcelánboltban
- Növények nélkül? – Szövegértő feladatlap
- Összetett szavak: Száz hold föld
- ENERGIAFORRÁSOK
- MATEKOZZUNK! – Elherdált örökség
- VERSILLUSZTRÁCIÓ – A Föld léptei
- Arkhimédész
- SZÓ-SZIGET
- ÍGY IS – ÚGY IS FÖLDÖN JÁRÁS
- Akik a föld alatt laknak – Szövegértő feladatlap
- Rejtő Jenő
- Sprotni és a többiek
- Betűcsere: Kifordítva
- Gabonakör-labirintus
- Szókereső: Betakarítás
- A világ megmentése
- Mohóvics király
- Szövegértő feladatlap: Ha megindul a föld
- Henri Matisse és a színek
- Totori lakói
- Közmondások: Göröngyös út
- Földrajzi nevek
- Lakhatósági zóna
- Zöld paletta
- Ki kicsoda? Idegen tájak vándorai
- Szövegértés – Botticelli
- Természetidegen – csoportosító
- Kik vagytok ti?
- Az új osztálytárs
- Kamaszpanasz
- Párkereső – online: Aránytalanság
- Szinonimakereső: Aránytalanság
- Kapcsolj!
- Rejtvény – osztálytárs
- Rejtvény – szóelemzés elve
- Marsa és az űrlények
- Vigyázzunk rájuk!
- Tevékenységterv – Idegen, mégis ismerős
- Feladatlap – Az őrbódé
- Foglalkozásterv: Családtag vagy idegen
- Verskereső: Álcázás
- Szófelhő: Aránytalanság
- Idegenek rejtvény
- Totó: Idegenek, vándorok, bujdosók
- Botticelli totó
- Botticelli rejtvény
- Ismeretlen – ismerős
- Határaink
- Kvíz: Edgár és az idegen
- Feladatlap: Családtag vagy idegen
- Hír – álhír?
- Feladatlap: Boszorkányságok innen-onnan
- Drámajáték: Űrparányok jövetele
- Feladatlap: Zita
- Felelős állattartás
- Álcázás – Tevékenységterv
- Kódfejtő: Mi és ők
- Borszorkányságok – feladatlap
- Idegen – szófelhő
- SZITAKÖTŐ KALANDTÚRA 2.
- SZITAKÖTŐ KALANDTÚRA 1.
- OLASZ FINOMSÁGOK
- Ismerjük meg: Az új osztálytárs
- IDEGEN
- GAZDI KISOKOS
- Élet a Földön kívül
- An Englishman in New York
- Szövegfeldolgozó óra: Marsa és az űrlény
- Utazás a Holdra
- Idegen testben
- Űrparányok jövetele szófelhő
- Űrparányok jövetele jamboard
- Igék – Szókincsbővítés (német): Az új osztálytárs
- Szóról szóra, mondatról mondatra
- Marsa és az űrlény akadálypálya
- Óravázlat: Idegenben
- Feladatlap: Természetidegen
- A Varázsló itala
- Kvíz: Szerbusz, idegen!
- Idegenek a matematika világában
- Mit érdemes tudni, mielőtt befogadsz egy állatot?
- Botticelli, a humanizmus előhírnöke
- Paraziták szókereső
- Messziről jött idegen
- Melyik a kedvenced?
- Szópárok: Csipesz Fittyfiritty
- Szókereső – idegen szó szinonimái
- Marslakók memóriakártya
- Óravázlat: Természetidegen
- Holdbéli táj
- Munkalap: Családtag vagy idegen
- Szókincsbővítés – angol
- Velünk élő szörnyetegek PPT
- Munkalap: Mi és ők
- Német szövegértési feladatlap
- Nyomkövető
- Szövegértő feladatsor: Természetidegen
- Előre ítélsz vagy utóbb?
- Óraterv: Az új osztálytárs
- Elgondolkodtató nyolcadikosoknak
- Jöttünk, láttunk… és néhányan itt maradtunk!
- Vándorok a világirodalomban
- Szövegértési feladatsor: Edgár és az idegen
- Szókereső: Magok
- Szókereső: Boszorkányságok innen-onnan
- Feladatlap: A nagy Hold-átverés
- Óravázlat: Ez meg mit keres itt?
- Óravázlat: Idegenben
- Idegennek, jövevénynek nincsen becsűje szegénynek! Bujdosódalok a magyar népköltészetben… és ami mögötte van
- Feladatlap_ Idegen tájak vándorai
- Idegenek – idegen testnevelés Óravázlat
- Magyar vagy idegen? – jövevényszavak
- Átvett szavak
- Tavasz a művészetben
- Ügyesedő csipeszelő!
- Edgár és az idegen – Óravázlat
- Szövegértő feladatlap: Természetidegen
- Állatok exatlona – matek akadálypálya
- A műanyag
- Feladatlap: Az őrbódé
- Projektnap – Családtag vagy idegen
- Óravázlat – Családtag vagy idegen
- Az Alien-expedíció
- Lassan-lassan felnőtté válunk…
- Idegenek
- Projektnap
- Igaz-hamis, mondat kiegészítés, idézet magyarázat
- Keresd meg a betűhálóban!
- Kérdés-felelet: Marsa és az űrlény
- Nyomozz az igék után!
- A földön kívüli élet
- Osztálytárs-keresztrejtvény
- Feladatok Holdon, Földön
- Gondolkodjunk együtt és önállóan!
- Idegen
- Szókép: Idegen tájak vándorai
- Milyenek az űrparányok?
- Élősdiek
- Az emberi hiszékenység
- Holdbéli táj
- Három fa
- Állatkerti térkép
- A NAGY CSIPESZ KIHÍVÁS
- Marsa osztálytársai
- Ismeretlen ismerős
- Mit miből
- Öreg és idegen
- Gombák
- Az én köreim
- Keresztrejtvény – Marsa és az űrlény
- Feladatlap – Idegen tájak vándorai
- NYÜZSGŐ HOLDVILÁG
- Őszi élet – szókereső
- Milyennek látod
- Ismerkedjünk egymás zenéjével!
- Erős rejtszó
- Ki lakik ott belül?
- Ismerős és ismeretlen
- Kötvényesi Monyók és társai
- Gondolatban
- Nyomozz!
- Vénusz
- Vándorlás a hosszú úton
- Fordított álcázás
- Manók
- Pizzázó
- Ilyen – olyan, lényeges, hogy milyen?
- Kutya – macska ismeretség
- Szívdobbanások
- Állatvásár
- A kis zöld emberke
- Csoportosítás – Idegenek, vándorok, bujdosók
- Kvíz – Mi és ők
- Szinonímakeresés és keresztrejtvény: Erős jelszó
- Edgár rejtély-rejtvény
- SZÓ-ARÁNY