ÖNKIOLDÓ CSAPDA ÉS MÉRGEZETT NYÍL

Mi jut elsőre eszünkbe, ha a GÉP szót halljuk?

Legtöbben ilyenkor egy Terminátor-szerű robotra gondolnak, amit ember alkotott, fémből van, és hatékonyabban hajt végre feladatot, mint amire élőlény képes. Ezért egyre nagyobb fenyegetés is számunkra, mert eljöhet az idő, amikor képességeit velünk szemben használja.

Ám korábban más jelent meg az emberi képzeletben: hatalmas üzemcsarnokban dübörgő, rettenetes méretű, olajszagú masinák, forgó alkatrészekkel. Az ipari korszakot, történelmünk utolsó kétszázötven évét ezért nevezték olykor a gépek forradalmának vagy gépkorszaknak is.

Ma már nagyon sokfajta gép van, amely nem gyárakban dolgozik, hanem a konyhában, az utakon, a kórházakban vagy akár már idegen bolygókon: a turmixgéptől a járműveken át a röntgengépig vagy az űrtávcsövekig. A méretük a kicsinyke karórától a repülőgép-anyahajókig terjed.

Csakhogy az ipari korszak előtt is használtunk gépeket. Vajon az egyszerű eszközhöz és szerszámhoz képest mitől gép a gép? Az eszközzel valamilyen tevékenységünket könnyítjük meg. A szerszám feladata pedig, hogy eszközöket készítsünk, alakítsunk vagy javítsunk vele. Az eszközt és a szerszámot az emberi munka hozza mozgásba, de a gépek működését valamilyen energiaátalakítás teszi lehetővé. Az egyszerű gépek esetében még fontos az emberi erő: az izmainkra is szükség van az emelő, lejtő, ék használatához. A bonyolultabb gépek viszont teljesen automatizáltak lehetnek: elég biztosítani számukra az energiát, és ember nélkül is működnek.

A középkorban a malomkerék meg az őrlőkövek jelentették a gépet. A kerék forgatását a víz, a szél vagy járkáló állatok végezték. Az ókorban valószínűleg a malomkerék elődje, a vízemelő kerék volt a legelterjedtebb gép, ami folyók partján a szél vagy az áramló víz energiáját használva emelte fel magasabban fekvő elvezető csatornákba a kerékre szerkesztett kosarakban a vizet.

Használt-e gépet az őskori ember?

Ma már nem kétséges a válasz: igen, ráadásul nagyon szellemeset. Vadásznépek egymástól függetlenül alkottak számtalan csapdatípust, amelyek közös jellemzője volt, hogy ha egy állat belelépett, ezzel mozgásba hozott egy kioldó mechanizmust, amely fogságba ejtette. Medvére medvecsapda, rókához rókacsapda, nyúlhoz nyúlcsapda és így tovább. Azt, hogy a csapda csak akkor lépjen működésbe, amikor az állat ránehezedik, egy késleltető mechanizmussal kellett megoldani: például erősen meghajlított ággal. Az óvatlan állat súlyától az ág nagy erővel csapódott vissza, és ez az energia kellett a csapda bezárásához.

Akciófilmekben is lehet látni néha, hogy a fegyver nélkül maradó hős sebtében faragott, gyilkos csapdákkal száll szembe üldözőivel. Ma már tilos csapdával vadászni az erdőkben, szigorú büntetés jár érte, de az egérfogók például az egykori különleges csapdák elvét követik, csak a hajlékony ágat erős fémrugók helyettesítik.

Néhány tudós úgy gondolja, hogy valójában ősi vadászeszközeink, az íj és a fúvócső is gépek. Egyszerű gépek, mert az íj fából készült része, amit a húr megfeszítve tart, csak megsokszorozza az izomerőt, amikor olyan távolságba röppenti a nyílvesszőt, ahová emberi kéz nem tudná eljuttatni. Az energia forrása itt is a meghajlított anyag késleltetett kiegyenesedéséből származó erő, mint a csapdánál. A fúvócsőnél, a dél-amerikai indiánok jellegzetes vadászeszközénél a tüdőből kifújt levegő az energia forrása, de ennek erejét az áramlást leszűkítő keskeny cső megsokszorozza.

Ha a kilőtt vagy kifújt nyíl hegye mérgezett, és sikerül eltalálni az állatot, a méreganyag a véráramba kerülve villámgyorsan kifejti hatását, megbénítja vagy megöli a zsákmányt. Mivel ez már az embertől függetlenül fejti ki a hatását, a mérgezett nyíl szinte teljes értékű gép.

Bármilyen meglepő, ezek a legelső gépek, az önkioldó csapda és a mérgezett nyíl egyúttal aprogramozás kezdetei is. Bizony, a számítógépek története is idáig nyúlik vissza. A szoftver, az algoritmus is ezen az elven alapszik: ha az állat a csapdára lép, akkor az kiold. Ha a nyíl eltalálja az állatot, akkor a méreg eljut a véráramba.

Ma már nemcsak az emberi izom erejét, hanem a végtelenül bonyolult emberi agy munkáját is képesek vagyunk géppel segíteni. Először csak a számolás alapműveleteiben segítettek a számológépek, aztán minden szellemi tevékenységben, aminek a tárgyát digitalizálni lehetett (emlékezettámogatás, dolgok megtalálása, osztályozása, visszakeresése, egymáshoz rendezése).

Amit mi magyarul gépnek és működési elvnek hívunk, arra a világ legtöbb nyelve a „masina” és a „mechanizmus” szavak valamilyen változatát használja. Ezek közös eredete nagyon-nagyon régi: a görögöktől örököltük, de már az ő elődeik elődei (akiket proto-indoeurópaiaknak hívunk) használták. A nyelvészek szerint a ’magh’ szó azt jelent-hette egykor, hogy képesnek lenni, erővel rendelkezni valaminek a megcsinálására.  A ’magh-ana’ kifejezés pedig arra a dologra vonatkozott, ami lehetővé tette, hogy ezt az erőnket és képességünket feljavítsuk. Aki tanul angolul, a ’might’ (ejtsd: májt) szó jelentésében is megtalálja ezt az ősi értelmet: képesnek lenni valamire és rendelkezni a szükséges, nagy erővel.

A gép szót csak a 19. század közepétől ismeri a magyar nyelv, előtte a német és olasz minták nyomán a masina valamilyen változatát használtuk. A bányák egyik népszerű vízemelő szerkezetét azonban németül ’göppel’-nek hívták (amivel kifejezték, hogy magától jár – ezt a jelentést mi a járgány szavunkból ismerjük). Ebből a német szóból lett az egyik nyelvjárásban gépely – aki pedig üzemeltette, az volt a gépelyész. A nyelvújítás korában sok hasonló szóval együtt, úgynevezett elvonással alakult ki a jóval átfogóbb értelmű gép és gépész szavunk. Bár a masiniszta is népszerű még: ő a gőzmozdony gépésze.