AZ IGAZ ÁLMOK VÁLOGATÓJA

Szabatos Hümér nehezen viselte a változást. Hümmögött, ha esősre fordult az idő, dünnyögött, ha kisütött a Nap, ciccegett, ha elfogyott az üzemi konyhán a tejbegríz, zsörtölődött, ha egy percet késett a busz, ha foglalt volt a hátsó ülés, ahol többnyire ülni szokott. Ha egy ismeretlen ráköszönt az utcán, lehajtott fejjel elsietett. Ha a gyár öltözőjében valaki az ő fogasára pakolta a holmiját, mozdulatlanra merevedett. „Kérem!” – dünnyögte mindig, ha valami kizökkentette megszokott ritmusából. „Kérem, kérem!” De hogy mit kér, sose mondta meg.

Most is épp hümmög, cicceg, morcoskodik. A busz megáll az Óragyári megállóban, és Hümér belép a gyár kapuján. A portás szokás szerint szalonnázik, és széles mosollyal köszönti az érkezőt. Hümér elfordítja fejét, hogy ne kelljen visszaköszönnie. Így van ez minden reggel. Pontosan 7 óra. Hümér begombolja munkásköpenyének legfelső gombját, és helyet foglal. Megszokott mozdulatokkal válogatja a futószalagon érkező alkatrészeket, mérőszerszámra sincs szüksége, csak kézbe veszi, és grammnyi pontossággal megállapítja, ha valamelyik percmutató, órarugó, számlap eltér a szabványtól. Hümér ül, nem icereg, nem ficereg, mereven a szalagot bámulja, leveszi a szabálytalant, félrerakja a selejtet. Sosem hibázott még. Fáradhatatlan és precíz. Csak délben áll fel, kigombolja munkásköpenyének felső gombját, körbenéz, és ha senki sem látja, nyújtózkodik egyet és ásít. Majd átmegy az üzemi konyhára, tejbegrízt kér kakaószórással, és fél óra múlva már ül is vissza a futószalag mellé. Így megy ez már évtizedek óta.

Aztán új idők jönnek. Gépkarok zizegnek, zurmolnak, sziszegnek, válogatják az alkatrészeket. Egyszerűbb így, modernebb és gyorsabb. Nagyobb a teljesítmény, több a profit. Szabatos Hümér azt veszi észre, hogy reggelente egyre kevesebben szállnak le a buszról az óragyári megállónál, és a portás már nem köszön rá szalonnázás közben, mert a fülke üresen tátong. Kártyával lehet belépni az épületbe, amit Hümér még éjszaka is a kezében szorongat, hogy reggel el ne felejtse magával vinni. Aztán azt a részleget is eléri az idők szele, ahol ő dolgozik. Komoly szél, vihar inkább, mely magával sodorja az elavult gyártósorokat és elöregedett munkásokat. Hümér csak hümmög, nem is cicceg már, ebédelni se megy az üzemi konyhába, csak válogat a futószalag fölé görnyedve.

Egy nap furcsa, selymes, meleg anyag akad a keze ügyébe. Megforgatja, s már tenné a selejtes dobozba, amikor az a fura anyag megszólal:

– Nézz csak ki az ablakon, Hümér!

Az öregember kötelességtudóan hátrafordul, és kinéz az udvarra. Hatalmas gépeket lát.

– Látod, hozzák az új szerelő micsodákat. Holnaptól azok válogatják a selejtes alkatrészeket, azok a böhömnagy karok, számítógépek által vezérelt izék. Rád itt már nem lesz szükség.

Hümér csak hümmög, majd szemügyre veszi a tenyerén a furcsa, beszélő szerzetet.

– Angyal vagyok, ne rezelj be! Tudom, hogy nem hiszel bennem, de azért én segítek rajtad. Gyere! Ülj fel a futószalagra!

Hümér felkecmereg a futószalagra. Tenyerében az angyallal eldöcög a következő részlegbe. De a szalag nem áll meg, mintha sose lenne vége, szalad ki az épületből, át a gyárkapun, a megálló mellett, végig a főúton. Gondolhatjátok, hogy bámultak az autósok! Még a rendőr is csak nézte szájtátva, ahogy Hümér hümmögve, ciccegve végigfutószalagozik a városon. Csak egy kis ház előtt áll meg.

– Itt laksz ezentúl, és válogathatsz kedvedre. Lesz munkád bőven. És még tejbegrízt is kapsz.

Szabatos Hümér hümmög egyet, majd lehuppan a székre. Nézi a végtelen futószalagot, rajta a sorra érkező emlékeket, álmokat, élményeket. Van mit válogatnia, sok a selejt. Csak meg kell érintenie, és már tudja is, hogy ami a kezébe kerül, igazi vagy hazugság. Ócska fantáziálás vagy kiforrott emlék.

Azóta is ott ül, hümmög és válogat. Egyszer még a saját álma is szembejött vele a gyerekkorából. Ez bizony igaz, gondolta, és hümmögött. Majd továbbengedte a nagy világvégi elosztó felé, ahol becsomagolva várakoznak az igazi álmok, hogy egyszer értük jöjjön valaki.

Mesemondó | Horgas Judit