JÖTT ÉS MEGY

Megfigyelted már, hogy a szirénázó mentőautó messziről hallható hangjának magassága alacsonyabbá válik, amikor közeledik feléd? Ugyanezt tapasztalhatod vonatok hangjával is. Amikor távolodik tőled, alacsonyan marad a hang, nem emelkedik az érkezés előtti szintre. Természetesen a hang magassága végig azonos. De közeledéskor gyakrabban, távolodáskor pedig ritkábban érkeznek a hanghullámok. A hullámok gyakoribb érkezése magasabb, a ritkább mélyebb hangnak hallatszik. Ezt a jelenséget Doppler-hatásnak nevezzük. Persze nem a híres magyar zeneszerző testvérekről, akik Erkel Ferenccel is együtt dolgoztak, hanem az osztrák fizikus, Christian (ejtsd: krisztián) Doppler után, aki 1841-ben fedezte fel ezt a jelenséget.

Jön a hang, és megy. De joggal mondhatod, ez nem zene, csak a hang fizikai léte. A hangot azonban átadni is lehet, akkor is „közlekedik”. Amikor órán együtt énekeltek valamit, a tanár, kórusoknál a karnagy megadja a hangot, amellyel kezdenetek kell. Ez még mindig nem maga a zene, de már úton vagyunk felé. Hiszen a megadott hang a kiindulópontot közli az éneklőkkel, amely a zenei rend betartásához kell. Nem lehet, hogy mindenki olyan hangról induljon, amilyenről éppen akar, akkor hangzavar hallatszanék. De nemcsak kezdőhangot lehet megadni, hanem akár kórusban, akár zenekarban gyakran egymásnak adják a szólamok a motívumokat, témákat, dallamokat. Például a nagy cseh romantikus zeneszerző Antonín Dvořák (ejtsd: dvorzsák) leghíresebb művében, az Újvilág szimfónia (szó szerinti, helyes fordításban Szimfónia az Újvilágból) negyedik tételében. Kürtök és harsonák kezdik a témát, majd átveszik a hegedűk és mélyhegedűk. Újabb szakaszban, de még ugyanezt a témát a fafúvósok (fuvola, oboa, klarinét, fagott) viszik tovább (a hegedűk velük maradnak). A zenekarban ez elsősorban hangszerelési eszköz, a hangtömeg színgazdagságát hivatott megteremteni. Kamarazenében, néhány egyenrangú hangszer együttesében még fontosabb, hogy a témák vándoroljanak a játékosok között. Hallgasd meg Ludwig van Beethoven (ejtsd: fan béthóven) F-dúr hegedű-zongora szonátájának elejét, amit Tavaszi szonátának nevezünk. A témát a hegedű mutatja be, a zongora felbontott akkordokkal kíséri. Majd szerepet váltanak, a dallam a zongoráé lesz, és a hegedű tölti be a kísérő szerepét. Talán akad, aki erre felkapja a fejét, mert furcsállja, hogy a hegedű kíséri a zongorát. Ha meghallgatod a művet, világos lesz, hogy ez nagyon is lehetséges. De hozzátehetjük: a hegedű-zongora szonáta fogalma éppen Beethoven korában kezdett kialakulni. Korábban még zongora-hegedű szonátának hívták, mert szinte fontosabb volt a billentyűs hangszer szerepe, mint a vonósé, a hegedű inkább „hab volt a tortán”, hozzátett valamit a zongora által közölt zenei tartalomhoz.

Végül hadd mutassak valami „jövés-menést” az én zenémből is. Nemrég kiváló hárfaművészünk, Razvaljajeva Anasztázia arra kért néhány ma élő zeneszerzőt, hogy hárfázni tanuló gyerekeknek írjunk rövid előadási darabokat. Egyik darabom címe „Jött és megy”. Egyszerű motívum érkezik elénk a hárfa mély tartományában, majd amikor véget ér a kis kompozíció, a magas rétegben ugyanez a motívum halkan elköszön. Ha érdekel, itt meg tudod hallgatni.