KIS TÖRTÉNELEM, NAGY TÖRTÉNELEM

Az ember kialakulása, a dolgok eredete, birodalmak felemelkedése és bukása, a világvallások terjedése, a társadalmak sorsfordító eseményei – amikor úgy százötven éve megélénkült az érdeklődés a múltunk iránt, főleg ilyesmi sorakozott a történelemmel foglalkozó könyvek lapjain, de még az iskolai tankönyvekben is. Egy tíz-tizenkétezer éves időegyenesen csak az tudott megjelenni, ami kellőképp fontosnak, lényegesnek tűnt. Távolról is láthatónak. Elég „nagynak”. Világtörténetinek.

Nagy csaták. Nagy földrajzi felfedezések. Nagy emberek (legendás uralkodók, hadvezérek, politikusok, tudósok, művészek, vallásalapítók, feltalálók). Nagy ugrások: átmenet az ősemberek világától az első városok és civilizációk kialakulásáig. Az ipari forradalom és az ipari társadalom születése, amely teljesen átalakította a termelést és a mindennapi életet, és egyre jobban összekapcsolta a világ különböző részeit. S végül az információs forradalom, amelyben élünk, amelyben az információ és a tudás előállítása, szétosztása és fogyasztása méreteiben már ránő a megmaradt iparra és mezőgazdasági tevékenységre.

Nincs semmi meglepő abban, hogy a múltról mesélve a nagy, a különleges emelkedett ki a többi közül. Történelem szavunk régi görög és római megfelelője, a ’história’ a születésekor még felidézett egy sor olyan jelentést is, ami jól megmagyarázza mindezt: váratlan, szokatlan, különös, kellemetlen, meglepő, figyelemre méltó. Vagyis: saját tapasztalataink közül azokról kell számot adnunk, azokat kell elmesélnünk egymásnak, azok lesznek történetté, amelyeknek a legnagyobb a jelentősége az életünk szempontjából. Hiszen ezek segítségével érthetjük meg jobban magunk körül a világot, és így nyílik nagyobb esélyünk, hogy megfelelő válaszokat találjunk a kihívásokra, és sikeres cselekvéseket hajtsunk végre. Gondoljátok csak el: ha valami mindig ugyanúgy történik meg a környezetetekben, mindig ugyanúgy reagáltok rá. De mi történik, ha egyszer teljesen más, korábban nem tapasztalt irányt vesznek az események?

Ám ahogy egyre többet tudtunk meg múltunknak erről a „nagy” oldaláról, a történész szakma képviselőit, a történelemtanárokat és a történelem iránt érdeklődőket újfajta kérdések kezdték foglalkoztatni: hogyan éltek, mivel küszködtek, mit gondoltak, éreztek a hétköznapi, egyszerű emberek? Milyen választásaik, döntéseik, élethelyzeteik voltak, mit ettek, hogyan gyógyították magukat, hogyan szerettek, hogyan törődtek bele a helyzetükbe vagy lázadtak fel sorsukkal szemben. S mindaz, ami velük történt, hogyan segít jobban megérteni azt is, hogy mindennek milyen befolyása lehetett a „nagy” dolgokra, a történelem menetére?

A kutatók mikrotörténelemnek nevezték el ezt a megközelítést, és a huszadik század utolsó évtizedeitől izgalmas feltáró munkával elmesélhetővé tették kisebb falvak, családok vagy akár egy-egy helyi szereplő (egy molnár, egy pap, egy özvegyasszony, egy matróz, egy kereskedő) életének bizonyos részleteit.

A görög mikrosz eredetileg nemcsak azt igyekezett kifejezni, hogy valami kicsi – hanem azt is jelentette, hogy szokatlanul kicsi, és valami nagyobb dolognak a része. Gyűjtsétek össze azokat a szavakat, amelyek a mikro- előtaggal kezdődnek, a kis mértéknevektől a mikrofonon át a mikro-sütőig. Hány ilyet ismertek? Ki talált többet?

És nem volt megállás. Másokat az foglalkoztatott, hogy az utolsó néhány száz évhez, vagy ahhoz a bizonyos tíz-tizenkétezer évhez képest, amely a mesélt történelmünkből viszonylag jobban megismerhető, mennyit kell visszakúszni időben, hogy az emberi faj korai történetéről is képünk legyen. Hogy megértsük, honnan jöttünk – és jobban lássuk, merre tartunk. Hiszen a Homo sapiensnek, ma már tudjuk, legalább háromszázezer éves története van: de más, korai emberek, másfajta Homo-k már kétmillió éve is éltek – miközben az emberszabású majmok históriájáról tizenötmillió évvel ezelőtti leletek is tanúskodnak. És vajon megérthető-e az emberszabásúak kialakulása és evolúciója anélkül, hogy az élet keletkezéséről és kialakulásáról elmesélhető történeteink volnának? Milyen különös, hogy a legrégebbi „életnyomok” három és fél milliárd évesek, miközben bolygónk maga csak négy és fél milliárd éve alakult ki és szilárdult meg? De ha így nézzük, nem egészen tízmilliárd év telt csak el a világegyetem születése és a Föld kialakulása között: valójában egyetlen, közös, óriási történet állomásai ezek, amelyek nemcsak időben követik egymást, hanem elképesztő sokféleképpen kapcsolódnak össze.

Az emberi történelem így fonódik össze az élővilág történetével, a biológiával, a Föld történetével, a geológiával, és a csillagászatnak a világegyetem történetét (is) fürkésző ágával, a kozmológiával. Ez az igazi „Nagy Történelem”. Ha eddig is szeretted a történelmet, de most ennek a közös „Nagy Történelemnek” a szemüvegén keresztül nézed, izgalmas dolgokat ismerhetsz fel. Hiszen az utolsó tizenkétezer év történetében is alapvető szerepet játszottak a kozmikus tér eseményei (üstökös-becsapódások, mágneses viharok), a geológiai tényezők (földrengések, vulkánkitörések, tengerszint-emelkedés), az élővilág (hatalmas járványok és az azokat terjesztő gazdaszervezetek, növénytermesztés és állattenyésztés, gyógyítás).

És kapaszkodjon meg mindenki: ma már létezik „Kis Nagy Történelem” is. Egy település, egy óriási épületegyüttes (például a pekingi Tienanmen tér) vagy egy összefüggő kistáj „nagy történelme” a ma és korábban arrafelé érvényesülő kozmikus hatásokkal kezdődik, földtani jellegzetességekkel, az ott előforduló kövek, talajok és vizek világával folytatódik, eljutva a növény- és állatvilág mai képét kialakító események és hatások felidézéséig. Hogy a legvégén hozzátegyük mindazt, ami már az emberi tevékenység miatt lett olyanná, amilyennek most látjuk.