Alma és Paradicsom

Gyümölcsország sok évnyi háborúskodás után arra készült, hogy aláírja a békeszerződést a Zöldségek Birodalmával. A ceremóniára a királyi palotában kellett volna sort keríteni, ám Alma, a királykisasszony mindent elkövetett, hogy ezt megakadályozza. Utoljára még a tintatartókat is kiborította a díszterem kellős közepén, csak hogy a királynak ne legyen mivel ellenjegyezni a szerződést.

– Na de felséges királykisasszony! – hüledezett a kancellár, és elszaladt egy felmosóvödörért.

– Mire véljem ezt a viselkedést? – emelte meg a hangját őfelsége, Első Egres is.

– Papa, egész életemben azt hallgattam tőled, hogy mi, gyümölcsök mennyivel szebbek, édesebbek és lédúsabbak vagyunk azoknál a nyavalyás zöldségeknél! Most meg arra kényszerítenél, hogy megosszam a szobámat és a játékaimat egy közönséges főzelékfélével?!

Egres király zavartan dörzsölte meg a szakállát. Való igaz, Alma nem kapott valami jó nevelést. Sajnos, születése óta azt tanították neki, hogy a zöldségek sosem érhetnek fel egy Szamócához, Banánhoz, Ribizlihez, pláne Almához. Ilyen hozzáállással nem is csoda, hogy évek óta dúlt az ádáz harc a két ország között.

De a királyságok mostanra felélték erőtartalékaikat, így Egres és Borsó király arra az elhatározásra jutottak, hogy mindannyiuk érdekében kibékülnek egymással. Egres király meghívta magához korábbi ellenlábasát, és a zöldségek királya köszönettel el is fogadta az invitálást. Alma viszont, amikor meghallotta, hogy Paradicsom királykisasszonyt az ő szobájában szállásolnák el, tüzet okádott haragjában.

– Pürét csinálok belőle, ha be meri tenni a lábát a szobámba! Az ilyen aludjon a konyhában a fazekak között! – visítozta, az udvartartás nagy rémületére.

Épphogy sikerült lecsillapítani, mire a vendégek megérkeztek. Első Egres azzal győzte meg, hogy jobb, ha befejezi a hisztizést és méltóságteljesen viselkedik, mert akkor senkinek nem lesz majd szemernyi kételye afelől, hogy mennyivel különb királylány ő a másiknál.

Amikor aztán Borsó király és gyermeke bevonultak a díszterembe, a királykisasszonyt újabb megrázkódtatás érte. Paradicsom ugyanis éppen olyan ragyogó piros, tökéle-tesen kerekded és lédús volt, mint maga Alma.

Amíg a két királyi papa kedélyesen elcsevegett, a lányok csak lesték egymást: Paradicsom érdeklődéssel, Alma gyanakvóan. Végül a vendég törte meg a jeget: olyan kedvesen szólt a pukkancs kis gyümölcshöz, hogy az elszégyellte magát. Kis idő múlva már zengett az udvar a nevetésüktől!

Ebéd közben kiszakadt Almából a vallomás:

– Sose gondoltam volna, hogy egy zöldséggel ilyen jól lehet mulatni!

– Az az igazság – felelte Paradicsom –, hogy a származásomat tekintve magam is gyümölcs vagyok. De a mi országunkban sokan élnek zöldségéletet, akkor is, ha eredetüket tekintve inkább gyümölcsök lennének. Nézd! – mutatott az asztal túloldalán falatozó Tökre és Paprikára.

Alma meglepődött: sosem hallott arról, hogy egyes zöldségek valójában gyümölcsök.

– Hívjuk őket is játszani! – javasolta Paradicsomnak.

– Mi is jöhetünk? – kérdezte a szemben ülő Ribizli és Szamóca.

mesemondó | Horgas Judit