Szárnya nincs, és mégis repül

Utazunk, utazgatunk… Földön, vízen, levegőben. De nem csak mi, emberek! És nem is csak a madarak!

A szélben repül az orchidea magja: nagy távolságra, nagy magasságba jut el, hiszen könnyű, alig visz magával némi tápanyagot. Az orchidea „szülő” nagyon kevés „uzsonnát” csomagol a gyerekének, hogy könnyedén szálljon. A táplálását majd megoldják a szövetséges gombák, ahol földet ér. A legtöbb európai orchidea magja 0,15-0,3 mm széles. Ezt a pirinyó magot levegővel teli sejtekből álló maghéj öleli körül, olyan, mint egy kis léggömb vagy léghajó. A nyílt, gyepes területen élő orchideák magjai kisebbek, az erdeieké nagyobbak: az erdőben kevésbé erős a szél, ritkábban van légmozgás, ezért nagyobb léghajóra van szükségük. Az európai fajok közül a legnagyobb az erdei papucskosbor: 0,9-1,5 mm-es maggal. Ezekkel a kis léghajókkal hatalmas távolságokat tudnak megtenni: Új-Zéland és Ausztrália között 2000 kilométert repültek orchideamagok, de a légkörben 1800 méter tengerszint feletti magasságban is találtak belőlük.

Más magvak inkább ejtőernyősök: mindenféle szőreik, küllőik, tollaik vannak, amik elnyújtják, csökkentik a zuhanás sebességét, mint a pitypang bóbitája. Vitorlázó repülők a szárnyas magvak: pörögnek, a szél jól viszi őket, ilyenek a juharfa, a gyertyán vagy a szilfa magjai.

Az ördögszekér módszerét használja a mezei iringó: tövéről leválva az egész növény görög, fújja a szél, miközben szétszórja a magjait. Westernfilmek jeleneteiben láthatjuk ugyanezt, egy nála jóval nagyobb, amerikai növénytől, a homoki ballagófűtől.

Sok ízeltlábú aktívan repül: fizikai erőt kifejtve szárnyal, mint a madarak. Gondoljunk akár a pillangókra vagy a legyekre és a darazsakra, hosszú a sor! De közöttük is akad vitorlázó repülő: például a farkaspókok hosszú pókfonálba, az ökörnyálba kapaszkodva repülnek, sorsukat a szélre bízva.

Az élővilágban azonban súlyos személyiségek is vannak, akik nem tudják a széllel vitetni magukat, és se szárnyuk, se lábuk!

Az ördögcsáklya horgas, szőrös termése a strucc talpába kapaszkodik. Az állat meg szalad, amíg a kéretlen cipő le nem töredezik, így szétviszi a magokat.

Esélye sincs repülni a világ legnagyobb magjának: a maldív dió vagy tengeri kókusz magja 17 kg is lehet (a teljes gyümölcs akár a negyven kilogrammot is elérheti). Ez a hatalmas, látványosan popsi formájú mag a Seychelles-szigeteken (ejtsd: széselz) fejlődik növénnyé, csak a víz sodorta a magokat a névadó Maldív-szigetekre. Egy példánynak valószínűleg mégis volt szerencséje repülni: a Magyar Természettudományi Múzeum gyűjteményében megtekinthető darabot repülőn szállították.

Repül a fagyöngy is, ha a rigó megeszi a bogyót, majd odébb száll, ragadós ürülékét egy következő ágra keni, ahol megtelepedhet a növény magja. Ezek az utasok, tűnjenek bár potyautasnak, valójában a természettől kapták útlevelüket, közlekedésük teljesen rendben van!

De sajnos, a madarak nemcsak a fagyöngyöt szállítják: viszik a nálunk idegen ostorfa bogyóját is, ami így még gyorsabban szorítja ki helyéről a hazai élővilágot. A szél nemcsak a pitypang bóbitáját fújja el, hanem a szintén nem idevaló selyemkóró magjait is. Hiába olyan vidám, papagájforma a tokja, nincs helye nálunk a természetben, ezért más növények kárára terjed.

Baj az is, ha elszáll a szélben a gázzal töltött lufi. Mert ahol földet ér, szennyezi a környezetet. Ünnepeljük nélküle a születésnapokat meg a ballagást, inkább fújjátok el a bakszakáll vagy a pitypang bóbitáját lufieregetés helyett!