A BOLOND MESÉJE
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kincstárnok, aki évről évre figyelmeztette a királyát, hogy a közeli bányából egyre kevesebb szenet tudnak kifejteni a királyság bányászai. A király nem hitt a kincstárnok szavainak, mert úgy gondolta, a szénbánya erőforrásai kimeríthetetlenek. Egy idő után elunta a sok figyelmeztetést, és a kincstárnokot megtette a királyság udvari bolondjává.
Teltek-múltak az évek, a királyság egyre növekedett, amikor az egyik tanácskozáson a király fülébe jutott, hogy a bányászok kifejtették az utolsó mázsa szenet is a királyság bányájából. Közeledett a tél, és nem tudta, mitévő legyen. Közhírré tette hát, hogy annak adja feleségül gyönyörű szép Anna lányát és fele királyságát, aki új energiaforrást mutat, amellyel még ezer évig fennmaradhat a királyság.
Összegyűlt a nép, és csak úgy ömlöttek az ötletek:
– Használjunk szén helyett olajat! Abból bőven van még a föld alatt! – mondta a kovács, és ronggyal dörzsölgette olajfoltos kezét.
– Legyen inkább gáz! A szomszéd királyságban is azt használnak! – javasolta a pék, aki szeretett messzi vidékeken utazgatni.
– Ugyan, miért ásnánk olyan mélyre, ha itt a közeli erdő! Vágjunk ki néhány fát, és máris van mivel fűteni – érvelt a cipész, aki nemrég új fűrészt kapott, de még nem volt alkalma kipróbálni.
De a királynak egyik ötlet sem tetszett igazán. Az olajat és a gázt nehéz kitermelni, és egy idő után ugyanúgy elfogyna, mint a szén. A fákat ugyan könnyű kivágni, de sok idő, amíg újra megnőnek, és az erdőben éltek a királyságot vigyázó tündérek.
(A folytatás az őszi számban olvasható)
Kapcsolódó segédanyagok
- Összeütközések, konfliktusok
- Őskori művészet
- Mesetérkép
- Rejtvények – A növények energiája
- Az energia fogalma. Könyvtárhasználati óra
- Szentendrei barátok feladatlap
- Régi mértékegységek totó
- Feladatsor: A növények energiája
- Szókereső1: Zenergia
- Szókereső2: Zenergia
- Szókereső3:Zenergia
- A három csikó#Feladatlap
- Minden ami malom… – Nézz utána!
- Projektnap – Szitakötő verseny – Sötét energia
- Zenei kvíz – Zenergia
- Napközis foglalkozás – Csudamalom, szélmalom
- Segítség
- Ami feltölt – székfogaló játék
- Fogjuk munkára a természet erejét!
- Óravázlat: Csudamalom, szélmalom
- Szövegértés feladatlap – Csudamalom, szélmalom
- Rejtvényfejtő!
- Szélenergia ppt
- Munkalap – A bolond meséje
- Feladatsor: A varázstalan mágus
- Zöld energia
- Rejtvény – A bűvös kard
- Angol Zenergia
- Német szövegértés – Libelle 39.
- Szélmalmok
- Vizuális kultúra: Zenergia
- Rejtvény: Bűvös malom
- Óravázlat: A bolond meséje
- Feladatlap – A növények energiája
- Dominó – Varázstenyér
- Varázs-suli
- Szótorpedó
- Totó: Nézzük együtt Vajda Lajos képeit!
- Feladatlap: Elménk bűvös ereje
- Feladatsor – A bolond meséje
- Feladatsor: A három csikó
- Óravázlat – Tulajdonképpen
- Feladatsor: Rengeteg
- Feladatsor – A bolond meséje
- Vajda Lajos totó
- Rejtvény 2. – Csudamalom, szélmalom
- Szókereső – Varázstenyér
- Ország, város: A napelemektől a napistennőkig
- Malomkerék
- Vízimalom
- Állatmesék
- Szabadidős szövegfeldolgozás
- Bemutató óra – Tulajdonképpen
- Feladatlap – A három csikó
- Óravázlat – A bűvös erdő
- Rejtvények: A bolond meséje
- Találd meg a helyét!
- Rejtvény – A bolond meséje
- Kardok
- Rejtvény – Csudamalom, szélmalom
- A megújuló energiaforrások
- Szövegértési feladatlap – Zenergia
- Óraterv – Lemerült
- Feladatsor – Egyszer volt egy Tündér
- Rejtvény – A napelemektől a napistennőkig
- Feladatlap – A varázstalan mágus
- Szókereső – A növények energiája
- Lecketerv
- Csipeszelő
- Hangkeresés a Szitakötő segítségével
- Óravázlat 6. Az ige: Egyszer volt egy Tündér
- Hogy történt sorrendben?
- Óravázlat: A három csikó
- Bűvös energia
- Hogyan működik a Li-ion akkumlátor
- Megújuló energiák ppt.
- Óravázlat: A bűvös kard
- Lecketerv
- Óravázlat – Tulajdonképpen
- Szélerőmű ppt
- Szélmalom keresztrejtvény
- Szerencsekavics festése
- Feladatlap: A varázstalan mágus
- Dramatikus feldolgozás
- Rejtvény: Lemerült
- Feladatlap – A bűvös erdő
- Polgári nevelés
- Kié az ötlet? ; Betűrejtvény
- A Nap
- Vajda Lajos rejtvény
- Nézzük együtt!
- Idézetek
- Mítoszok – keresztrejtvény
- Óravázlat – Tulajdonképpen
- Interaktív feladat – A varázstalan mágus
- Anyanyelvi feladatsor: A három csikó
- Feladatsor – A bűvös kard
- Óraterv: A bűvös kard
- Óravázlat – Tulajdonképpen
- Hogyan lesz a sziklából kavics?
- Kavicsfestés
- Óravázlat: Légből kapott üzenet
- Malom projekt
- Keresztrejtvény: A növények energiája
- Ügyes kezek
- Képgyűjtemény az energiaforrásokról csoportalakításhoz, beszélgetésindításhoz
- Játék A bűvös erdőben
- Totó: A bűvös kard
- Angol feladatok: A varázstalan mágus
- Keresztrejtvény: A növények energiája
- Szövegfeldolgozás: A három csikó
- Az én varázstenyerem
- Forog a szélmalom
- Keresztrejtvény: A varázstalan mágus
- Tápanyagok – életenergia
- Feladatsor: Érzéssel
- Szövegértési totó – A varázstalan mágus
- Varázstenyéren
- Keresztrejtvény – Lemerült
- Az energia útja
- Történettérkép
- Szövegértési kard-totó
- Keresztrejtvény – A három csikó
- Napközis kézműves foglalkozás – állatfigurák készítése falevelekből
- ÖKOszámtan
- Óravázlat – A bűvös kard
- A SÖTÉTSÉG EREJE
- ANYÁM FŐZTJE
- BARÁTOK
- ENERGIANÖVÉNYEK
- EXTRA RÉMESEN NAGY ENERGIA
- KASSZANDRA
- KÖZBEAVATKOZÁS
- MI MENNYI
- MIT LEHET ÉS MIT NEM
- SZERELMI BÁJITAL
- VARÁZSERŐ
- Szabadidős feladatok