A HÁROM CSIKÓ

A híres királyi istállóban egy napon három csikó született. Az egyiknek tündöklő aranyszőre volt. Őt a király a fiának ajándékozta. A másik csillogó ezüstszőrrel látta meg a napvilágot. Őt egy nemesember vásárolta meg. A harmadik se nem csillogott, se nem tündökölt, de még csak nem is sziporkázott. Kicsi volt és vézna, alig állt a lábán, a színe pedig közönséges piros pej. Úgy tűnt, a holnapot sem éri meg, így kitették a szemétdombra.

Ott sírt a kis piros pej csikó, éhesen és árván. Arra járt egy szegény ember, aki meghallotta, megszánta a csöppnyi jószágot, karjába vette, s hazavitte.

A királyfi Tornádónak nevezte el az aranyszőrű csikót. Játszadozott vele, simogatta, majd csakhamar ráunt. Egyre ritkábban nézett az istálló felé. Nem volt ezzel baj, hiszen a csikót válogatott lovászok gondozták. Mézzel csurgatott zabbal etették, hogy erős és nagy legyen. Lett is belőle olyan fejedelmi csatamén, hogy messze földről csodájára jártak.

A nemesember az ezüstszőrű csikónak a Vihar nevet adta. Meghagyta öreg cselédjének, hogy olyan lovat faragjon belőle, amiért irigyelni fogja minden ismerőse. Így is lett. Tejben-vajban áztatott árpával etették, s hatalmas, gyönyörű paripává nőtt.

A szegény ember a kisfia, Palkó gondjaira bízta a piros pej csikót. Palkó Szellőnek nevezte el a lovat, s féltőn viselte gondját. Vele aludt a szalma között, dédelgette, tanítgatta.

(A folytatás az őszi számban olvasható)