A KÖNYVKERÉK ÉS TÁRSAI
Könyvkerék? Sokféle kereket ismerünk, a kocsikeréktől az óriáskerékig, de hát könyvből nem készül kerék!!!
Bizony nem.
Ám mégis létezik könyvkerék – fából. Egy olasz mérnök, Agostino Ramelli [ejtsd: ágosztínó rámelli) találta ki, rajzolta le és mutatta be a terveket egy könyvben, 1588-ban. Arra a problémára keresett megoldást, hogyan lehetne egyszerre több nyitott, súlyos könyvben információt keresgetni, vissza-visszatérve egyikhez-másikhoz – de közben el sem mozdulva a kényelmes, ülő helyzetből.
Régi kolostori és főúri könyvtárakról készült képeken vagy filmeken gyakran látunk támasszal rendelkező, ferde könyvtartókat az asztalokon, nyitott kódexekkel. Ez az eszköz elsősorban azt a célt szolgálta, hogy ne kelljen állandóan ki-becsukni a könyvet, gyengítve ezzel a kötését, hanem onnan lehessen folytatni az olvasást, ahol abbamaradt. A polcokon jórészt méret szerint helyezték el a műveket: ha valaki több téma iránt érdeklődött, mindegyik példányt magához kellett vennie.
Ramelli kisebb malomkerék-féleséget képzelt el, amit nem a víz, hanem az olvasó keze vagy lába hajt körbe-körbe. A lapátok az okos fogaskerekeknek köszönhetően mindig vízszintesen állnak, így lehet ahhoz a könyvhöz tekerni, amire épp szükség van. A furfangos mérnök imádta az efféle szellemes szerkezeteket, de a könyvkereket végül mégsem építette meg. Megtették viszont mások, akik találkoztak a számos további könyvbe át-átmásolt és kicsit megváltoztatott rajzokkal. Főleg könyvtárak és művészek kaptak kedvet a furcsa masinák építéséhez. A ténylegesen elkészült könyvkerekek közül alig néhány példány élte túl az évszázadokat, ezek ma múzeumok vagy kiállítások féltett darabjai.
Nem tudjuk, hogy ismerte-e Ramelli terveit XV. Lajos király rendőrhivatalnoka, Jacques François Guillauté [ejtsd: zsák franszoá gijjoté], de kísértetiesen hasonló elképzeléssel állt elő 1749-ben. Egy különleges méretű terembe szeretett volna annyi óriási könyvkereket bezsúfolni, hogy minden párizsi kerületre jusson egy. Csakhogy ezekben nem könyvek és nagy lapátok, hanem sok ezernyi cédulát befogadó kis kazetták forogtak volna, hogy minden egyes lakosról feljegyzés készüljön: ezekhez szükség esetén gyorsan hozzá lehetett volna férni. (Talán nem is baj, hogy ez a terv sem valósult meg).
Pár évtizeddel később a harmadik amerikai elnök, Thomas Jefferson [ejtsd: tomasz dzsefferszön), aki ügyvéd, építész, filozófus, diplomata és természetesen a könyvek nagy barátja volt, mahagónifából teljesen másféle könyvtartót ügyeskedett össze. Ez vízszintesen forgott körbe egy görgős talpon, és finoman megdöntött „könyvtálcákra” került az öt darab nyitott könyv, amely elfért rá.
Jeffersonnál nehéz lenne nagyobb könyvbarátot találni a 18. század végi Amerikában. Első, még javarészt szüleitől örökölt kisebb könyvtára leégett, a második, 6500 darabos óriásgyűjteményét eladta a kormánynak, hogy a Kongresszusi Könyvtár újjáépítését (meg adósságainak csökkentését) segítse. De barátainak többször megírta, hogy nem tud könyvek nélkül élni, így halálakor már újra 2000 könyve volt. Jefferson különleges rendszerben tárolta kincseit. Három kategóriára osztotta a kedvenceit, attól függően, hogy az emlékezet, az értelem vagy a képzeletvilágához sorolta-e azokat. Találjátok ki, milyen könyvek tartozhattak az egyes csoportokba! Még tizenhét évesen határozta el, hogy napi tizenöt órát szentel a tudásszerzésnek, majd később a munkának, mert megcsömörlött a drága táncos estéktől, amelyek tanulmányai első évében oly sok hasznos időt és pénzt raboltak el tőle.
A könyvkerekek néhány kiválasztott könyvet forgattak. A buddhizmus Indiától Japánig tartó vándorlása során azonban egy különös találmány is fokozatosan terjedt Kelet felé: a szent szövegeket, a szútrákat tartalmazó tekercsekből álló forgó könyvtárak.
Az első kínai említés pontosan 1200 éves: 823-ban jegyezték fel minden forgó könyvtár legősibb darabját. A japán buddhista templomokba csak ötszáz évvel később került át ez az építési mód: ahol a keresztény templomokban az oltár áll, ott találjuk a díszes és faragott, pavilonszerű tekercskönyvtárakat (japánul: rinzó).
Ez az „épület az épületben” megoldás nem egyszerűen a hely jó kihasználását jelentette. A buddhista világkép központi eleme a sors kerekének forgása. Az életet (az emberét, a társadalmakét, de az állatokét is) egyetlen hatalmas körforgásként képzelték el, a kezdet, a virágzás, a hanyatlás, az elmúlás és az újjászületés végtelen folyamatában. A forgó könyvtár szellemi tartalma is ehhez igazodott. A szerkezet egyetlen 360 fokos fordulata, egy elnyújtott villanásnyi idő alatt maradéktalanul át lehetett tekinteni a teljes vallási szöveganyagot, a kánont. „Ugyanolyan érdem egyszer megforgatni a teljes szútrakönyvtárat – hirdetik ma is feliratok a fennmaradt építményeken –, mint egyszer végigolvasni az összes szent szöveget”.
S milyen érdekes: egy tekercs kibontása is tengely körüli forgás. Ha pedig a szent szövegek DVD-re kerülnek, a gépi leolvasáskor is forgatni kell a lemezt. Az olvasás fizikai világa így még mindig ugyanazt a szellemi tartalmat, a sors kerekének forgását idézi vissza.
Vajon miért ülnek szabályos körben vagy félkörben a tűz körül vagy fontos ügyek megbeszélésekor a természeti népek? Miért a legmegfelelőbb megoldás az óramutatók járását (sok esetben havi vagy éves naptárakat is) a körformához igazítani? Amikor adatot ábrázoltok, miért és mire jó a kördiagram? Ha ügyesek vagytok, megtaláljátok a közös mozzanatokat a könyvkerekekkel és a forgó könyvtárakkal is.
Kapcsolódó segédanyagok
- Üvegházhatás
- A zene körforgása
- Szövegértés: Jó étvágyat
- Szövegértés: Vermeer
- Online szókereső: nehéz döntés
- Szinonimakereső: nehéz döntés
- Betűző: nehéz döntés
- Osztályfőnöki óra: csere
- Japán gasztronómiája
- FELADATSOR: A növények étlapja
- Szövegértési gyakorlatok: csere
- Rejtvény: madárbegy
- Főszerepben a Hold
- Feladatlap: KOonyharablás
- Bildbeschreibung
- Feladatsor: szegény ember
- Szórejtvény: Kísértet
- Rejtvény: Morzsabál
- AZ VAGY, AMIT MEGESZEL, OLVASOL, GONDOLSZ…
- FOOD IDIOMS
- Madárbegy feladatsor
- Hangya munkalap
- FELADATLAP: MADÁRSZÓ
- Nagy konyharablás feladatlap
- A szegény ember pecsenyéje feladatlap
- Munkalap: Istenek eledele
- Mesesüti
- Feladatlap: Konyharablás
- Nyelv-falat
- Vacsoravendég
- Érzék-rejtvény
- Főnek a főnevek
- Szómorzsa
- Mi ez és mit eszik?
- Finom rejtvény
- Feladatsor: Macskasárkány
- Feladatsor_ pecsenye
- Mesebeli hétpróba
- Manók
- Vendégség
- Remény-vadászok
- Szókereső: Jobb ízű
- Cukrász design
- Édesszájúak
- Az vagy, amit megeszel
- Festő Frici festéke
- Rajzolj közmondást: Jobb ízű
- Nyuszmók, kunyú és társaik
- Projektnap-terv_ élelem
- Recipe and grocery list
- Receptminta: ínycsiklanó
- Illatos mese
- Etesd meg
- Feladatlap: növények étlapja
- Segítsünk Bendőcskének
- Baráti társaságok
- SZÓ – KVÍZ – KERESŐ: Torkunkon
- Boszorkányos menü
- Fényevők, rágcsálók, csepűrágók
- Fosztóképzők
- Madarak
- Birds in English
- Nyissunk cukrászdát
- Batyubál és morzsabál
- Szövegértő feladatlap: növények étlapja
- Háttérinformációk a meséhez
- Márga és Kvarc
- Feladatlap_ A nagy konyharablás
- Lány gyöngy fülbevalóval
- Lukrécia Morzsa
- A rablók és a szakács
- Kísérőzenék
- Kísértetkaja
- Ki mit evett
- Morzsa szövegértés
- Élelem: szövegértési feladatlap
- Jó étvágyat szövegértési feladatlap
- Az eredeti mese és változatai
- Étel-szavak
- Ki mire érzékeny vagy allergiás?
- Puzzle – online: Holbein
- Földrajzi fogalmak – Afrika hegységei
- Üvegházhatás
- Feladatlap: felhőlátta
- Bemutató: Holbein
- Feladatlap: jeromos
- Munkalap/Feladatlap: Kalóz
- Játékos gyakorlatok: Erdő sarjad
- Boszorkánybaj
- Játékos gyakorlatok: erdő srajad
- Feladatlap: klíma
- Szabadversek: Erdő sarjad
- Szókincsfejlesztő és szövegértési feladat németből
- Quiz: erdő sarjad
- Erdő
- Kalóz vizsga
- Feladatlap: körforgalom
- Mesés hétpróba
- Feladatsor megoldással: unikornis
- Forgószél
- A kenyér
- WORD SEARCH
- Körkörösség
- Beszélgetős körhinta
- Érzelmek körforgása
- A nagy bumm
- Csere-kereskedem
- BUJKÁLÓ MADARAK
- A hét törpe
- Valse Triste
- Készítsünk papírforgót
- Körzős képregény
- Presentation in English
- Képregény: körző
- Szómágia: szóvihar
- Avatár
- Ősrobbanás
- KIHÍVÁS- KÖRBEÉR
- FOROGJ, CSAK FOROGJ
- Körhinta
- Jeromos és az évszakok
- A szajkó térképe
- Pénztörténet
- Kenyeres mondások
- Legendás hősök
- Hangrend, összetett szavak (Tanév eleji ismétléshez)
- Titokzatos növény
- Életem lemeze
- Jeromos divatház
- Dalos játék
- Szövegértő feladatlapÉ könyvkerék
- Szárnyalj a szelek hátán! … vagy csak a papír lapján?
- Mesés változások
- Föld körüli barátságok
- Hangszerzóna
- Többszólamúság
- Körforgalom
- Bolygónk szuperhősei
- A víz körforgása
- Meseelemzés: vasárnap
- Szövegértés: Holbein
- Kapcsolati háló
- Keresztrejtvény: Kalóz
- Föld
- Ügyeletes Bölcs
- Szereplők: Kalóz
- Papírvágás: körút
- Ritmusos versmondás: mielőtt
- Anagramma: Föld alatt
- Szókereső: Föld altt
- Szókereső_ Új nyár
- Feladatlap: Száz hold
- Kiegészítő PPT – reng a föld
- Kvíz – reng a föld
- Szövegértés feladatlap_ óriás
- Felelős állattartás – foglalkozásterv
- Óriáskeresztrejtvény: földje jó
- Feladatsor_ álcázás
- Feladatsor_ fázós óriás
- Óravázlat_ fent, lent
- Nyelvünkben él a föld
- Istenek a Földön
- Online feladat: örökség
- Mivel fűtött az óriás?
- Boszorkányos könyvcímek
- Növényekkel – fűfej
- Matisse-színező
- Miért vigyázzunk a földigilisztára?
- Istenek csoportosítása
- Szókereső: Gombácsi
- Feladatlap_Fázós óriás
- Feladatlap_ lakatlan sziget
- Szókincsbővítés – angol
- A föld – szövegértelmező, -alkotó feladatsor
- Drámajáték_ űrlények
- Drámajátékok: estére
- Sokarcú földrengés
- Egy marék föld…
- Ki menti meg a világot?
- Föld feladatlap
- Föld rejtvény
- Matisse totó
- Szövegértés II._ Ha megindul
- Ha megindul: Szövegértés I.
- A fázó óriás : szövegértő totó
- Amit akarok, megszerzem!
- Nálam van a … föld
- Szókereső_Szuper-föld
- Reading comprehension worksheet
- Feladatlap: föld alatt
- Feladatlap_ Óriás
- Feladatlap_ Szuper-Föld
- Óriás: feladatlap
- Szövegértés – Események sorrendje
- Ha megindul szövegértés
- Tevékenységterv: fent, lent
- Szövegértési feladatsor_ Űrlények
- Rajz Óravázlat: Matisse
- Totó_ Szuper-Föld
- Főnevek – Szókincsbővítés (Német nyelv)
- Földön kívüli élet
- Matisse rejtvény
- A fázós óriás – óravázlat
- Igaz-Hamis: Lehet-e élet
- A Naprendszer bolygói PPT
- Föld – ökológiai lábnyom
- Feladatlap: Földön járó
- Növények és hatásaik
- Feladatlap: Lehet-e élet
- Bolygók
- A lakatlan sziget, az intertextualitás és a mémek
- Rémes rímek
- Az új fiú/lány
- Plakátkészítés: Új nyár
- Tevékenységterv: Elherdált örökség
- Földönjáró dupla rejtvény
- Feladatlap_A fázós óriás
- Mondatrészek_ Földön járó
- Szócsalád – Wortfamilie
- Marsi angol
- Gondolattérkép_ mindenek
- Hirdetések: Űrlény
- Tankocka feladat: Mindenek
- Feladatlap: Földön
- Óravázlat: Földön járó
- Mitológiai kvíz
- Útbaigazítás
- Testnevelési játék
- Csupaföld
- Óravázlat: Az űrlények szelencéje
- English worksheet
- Foglalkozásterv: Az űrlények szelencéje
- Földön járó óravázlat
- Hiányos közmondások és szólások
- Óravázlat: Akik a föld
- „Földes” feladatok
- Lakatlan sziget
- Göröngyös rovásírás
- Páros fogalmazás: Göröngyös
- Tájak szótagokból
- Munkalap: Kifordítva
- Az űrlények szelencéje feladatlap
- Feladatlap: Lehet-e élet
- Szövegfeldolgozó kérdések: Száz hold föld
- Wordwall feladat
- Tudod-e, …?
- Minden szó számít
- Föld alatti élet
- Gondolati háló: Növények nélkül?
- KISVAKOND ÉS BARÁTAI
- Földrengető – Internetes keresés feladatlap
- Munkalap: Kifordítva
- Szókereső: Földje jó
- Munkalap: göröngyös
- Göröngyös óravázlat
- GABONA-KÖR-TERVEK
- KI-HÍV-LAK
- Párosító: Akik a föld alatt laknak
- Munkalap: Egyszer fent
- A fázós óriás: Munkalap
- Keresztrejtvény: Ki fordítja ki
- Szókereső: Betakarítás
- Szókereső – Kifordítva
- Óravázlat: Akik a föld alatt laknak
- Ki fordítja a magyar földet?
- Óravázlat: Ki fordítja ki a földet
- Valakinek vagy valaminek a neve
- Tankocka mátrix: űrlények
- Akik az ábrában laknak
- Óravázlat: Növények nélkül?
- VOLT EGY NYÁR, LESZ EGY NYÁR
- Szakköri Óravázlat: Akik a föld alatt laknak
- FÁZÓS – RÁZÓS – ÓRIÁS
- Hol járunk?
- Vers adta ötletek
- Szövegfeldolgozó feladatlap – A fázós óriás
- Az űrlények rejtélye
- Örökség
- Ugye, nem?
- Az én otthonom
- Gabonakörök
- Becenevek
- Növények a Földön
- Játékos anyanyelvi feladatok
- Mitológia
- Ruha perspektíva
- Szövegértés számokban: Miért reng a föld?
- Elefánt a porcelánboltban
- Növények nélkül? – Szövegértő feladatlap
- Összetett szavak: Száz hold föld
- ENERGIAFORRÁSOK
- MATEKOZZUNK! – Elherdált örökség
- VERSILLUSZTRÁCIÓ – A Föld léptei
- Arkhimédész
- SZÓ-SZIGET
- ÍGY IS – ÚGY IS FÖLDÖN JÁRÁS
- Rejtő Jenő
- Sprotni és a többiek
- Akik a föld alatt laknak – Szövegértő feladatlap
- Betűcsere: Kifordítva
- Gabonakör-labirintus
- Szókereső: Betakarítás
- A világ megmentése
- Mohóvics király
- Szövegértő feladatlap: Ha megindul a föld
- Henri Matisse és a színek
- Totori lakói
- Közmondások: Göröngyös út
- Földrajzi nevek
- Lakhatósági zóna
- Zöld paletta
- Ki kicsoda? Idegen tájak vándorai
- Szövegértés – Botticelli
- Természetidegen – csoportosító
- Kik vagytok ti?
- Az új osztálytárs
- Kamaszpanasz
- Párkereső – online: Aránytalanság
- Szinonimakereső: Aránytalanság
- Kapcsolj!
- Rejtvény – osztálytárs
- Rejtvény – szóelemzés elve
- Marsa és az űrlények
- Vigyázzunk rájuk!
- Tevékenységterv – Idegen, mégis ismerős
- Feladatlap – Az őrbódé
- Foglalkozásterv: Családtag vagy idegen
- Verskereső: Álcázás
- Szófelhő: Aránytalanság
- Idegenek rejtvény
- Totó: Idegenek, vándorok, bujdosók
- Botticelli totó
- Botticelli rejtvény
- Ismeretlen – ismerős
- Határaink
- Kvíz: Edgár és az idegen
- Feladatlap: Családtag vagy idegen
- Hír – álhír?
- Feladatlap: Boszorkányságok innen-onnan
- Drámajáték: Űrparányok jövetele
- Feladatlap: Zita
- Felelős állattartás
- Álcázás – Tevékenységterv
- Kódfejtő: Mi és ők
- Borszorkányságok – feladatlap
- Idegen – szófelhő
- SZITAKÖTŐ KALANDTÚRA 2.
- SZITAKÖTŐ KALANDTÚRA 1.
- OLASZ FINOMSÁGOK
- Ismerjük meg: Az új osztálytárs
- IDEGEN
- GAZDI KISOKOS
- Élet a Földön kívül
- An Englishman in New York
- Szövegfeldolgozó óra: Marsa és az űrlény
- Utazás a Holdra
- Idegen testben
- Űrparányok jövetele szófelhő
- Űrparányok jövetele jamboard
- Igék – Szókincsbővítés (német): Az új osztálytárs
- Szóról szóra, mondatról mondatra
- Marsa és az űrlény akadálypálya
- Óravázlat: Idegenben
- Feladatlap: Természetidegen
- A Varázsló itala
- Kvíz: Szerbusz, idegen!
- Idegenek a matematika világában
- Mit érdemes tudni, mielőtt befogadsz egy állatot?
- Botticelli, a humanizmus előhírnöke
- Paraziták szókereső
- Messziről jött idegen
- Melyik a kedvenced?
- Szópárok: Csipesz Fittyfiritty
- Szókereső – idegen szó szinonimái
- Marslakók memóriakártya
- Óravázlat: Természetidegen
- Holdbéli táj
- Munkalap: Családtag vagy idegen
- Szókincsbővítés – angol
- Velünk élő szörnyetegek PPT
- Munkalap: Mi és ők
- Német szövegértési feladatlap
- Nyomkövető
- Szövegértő feladatsor: Természetidegen
- Előre ítélsz vagy utóbb?
- Óraterv: Az új osztálytárs
- Elgondolkodtató nyolcadikosoknak
- Jöttünk, láttunk… és néhányan itt maradtunk!
- Vándorok a világirodalomban
- Szövegértési feladatsor: Edgár és az idegen
- Szókereső: Magok
- Szókereső: Boszorkányságok innen-onnan
- Feladatlap: A nagy Hold-átverés
- Óravázlat: Ez meg mit keres itt?
- Óravázlat: Idegenben
- Idegennek, jövevénynek nincsen becsűje szegénynek! Bujdosódalok a magyar népköltészetben… és ami mögötte van
- Feladatlap_ Idegen tájak vándorai
- Idegenek – idegen testnevelés Óravázlat
- Magyar vagy idegen? – jövevényszavak
- Átvett szavak
- Tavasz a művészetben
- Ügyesedő csipeszelő!
- Edgár és az idegen – Óravázlat
- Szövegértő feladatlap: Természetidegen
- Állatok exatlona – matek akadálypálya
- A műanyag
- Feladatlap: Az őrbódé
- Projektnap – Családtag vagy idegen
- Óravázlat – Családtag vagy idegen
- Az Alien-expedíció
- Lassan-lassan felnőtté válunk…
- Idegenek
- Projektnap
- Igaz-hamis, mondat kiegészítés, idézet magyarázat
- Keresd meg a betűhálóban!
- Kérdés-felelet: Marsa és az űrlény
- Nyomozz az igék után!
- A földön kívüli élet
- Osztálytárs-keresztrejtvény
- Feladatok Holdon, Földön
- Gondolkodjunk együtt és önállóan!
- Idegen
- Szókép: Idegen tájak vándorai
- Milyenek az űrparányok?
- Élősdiek
- Az emberi hiszékenység
- Holdbéli táj
- Három fa
- Állatkerti térkép
- A NAGY CSIPESZ KIHÍVÁS
- Marsa osztálytársai
- Ismeretlen ismerős
- Mit miből
- Öreg és idegen
- Gombák
- Az én köreim
- Keresztrejtvény – Marsa és az űrlény
- Feladatlap – Idegen tájak vándorai
- NYÜZSGŐ HOLDVILÁG
- Őszi élet – szókereső
- Milyennek látod
- Ismerkedjünk egymás zenéjével!
- Erős rejtszó
- Ki lakik ott belül?
- Ismerős és ismeretlen
- Gondolatban
- Kötvényesi Monyók és társai
- Nyomozz!
- Vénusz
- Vándorlás a hosszú úton
- Fordított álcázás
- Manók
- Pizzázó
- Ilyen – olyan, lényeges, hogy milyen?
- Kutya – macska ismeretség
- Szívdobbanások
- Állatvásár
- A kis zöld emberke
- Csoportosítás – Idegenek, vándorok, bujdosók
- Kvíz – Mi és ők
- Szinonímakeresés és keresztrejtvény: Erős jelszó
- Edgár rejtély-rejtvény
- SZÓ-ARÁNY