A VÁNDORMADARAK AJÁNDÉKA

– Holnap pompás lakomát rendezek! – mondta Bükkösi Rossz Manó Csókos Bibírnek, és csillogó szemmel nézte az aranybarackfán csüngő, gyönyörűen gömbölyödő gyümölcsöket. – Ez az első termés! Négy darab!

Aztán a kerítés melletti dús lombú, virágokkal teli fára pillantott.

– Ez a csilingelő körte nem akar teremni! Pedig már három éve, hogy elültettem. Virágzik, de nem terem.

– Még szerencse! – morogta vasorra alatt Csókos Bibír. – Nem tudnánk aludni tőle.

Ekkor szárnysuhogást hallottak a fejük felett, és egy csapat furcsa madár szállt alá az égből. Éppen a csilingelő körtefára telepedtek. Csapzottak voltak, fáradtak.

– Ti meg honnan jöttök? – kérdezte Bükkösi Rossz Manó a tarka tollú madarakat.

– Tűzföldéről – válaszolta a legnagyobb. – Repülünk tovább a rokonainkhoz, az Óriáserdőbe. De megéheztünk, napok óta nem ettünk, és fentről megláttuk ezt a körtefát. Ez Tűzföldéről származik, azt hittük, van termése, és ehetünk belőle. Otthon éppen ilyen fákon lakunk, azok is virágoztak, amikor eljöttünk, és azóta már biztosan gyümölcsöt is hoztak. Már hat napja úton vagyunk.

– Virágzik ez is, de sajnos, nem terem, pedig már hároméves. Hozok nektek vajas kenyeret, és van itthon egy kis babkonzerv is…

– Köszönjük, de mi csak gyümölcsöt eszünk – mondta a vezérmadár, és a barackra pillantott.

Bükkösi Rossz Manó elcsípte a tekintetét.

– Ez az első termés, de sajnos, csak kevés van… Még én sem… – Bükkösi Rossz Manó elharapta a mondat végét. – Egyétek meg nyugodtan! Én nem csak gyümölcsön élek!

A madarak kicsit szabadkoztak, aztán átrepültek a barackfára, és mohón csipegették a aranysárga gyümölcsöt. Hamarosan csak egy darab maradt.

– Ezt meghagyjuk neked – mondta a vezérmadár.

Bükkösi Rossz Manó leszedte az utolsó barackot is, és a madárnak nyújtotta.

– Vigyétek el az útra! Az Óriáserdő még messze van.

– Nagyon kedves vagy! – hálálkodott a vezérmadár. – Tudod, mi a baj a csilingelő körtefával? Mivel egyedül van, nem tudja a társa beporozni. De mi talán segíthetünk… – mosolygott titokzatosan, és a madarak valamennyien a körtefa fölé repültek, megrázogatták tarka tollaikat. Aztán huss, egy szempillantás alatt továbbrepültek.

(A folytatás a tavaszi számban olvasható)