ÁLMOS ÉS AZ ÁRMÁNY GYÁRTMÁNY

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy ország. Ez az ország olyan messze volt, hogy csak a térképek hátoldalán lehetett feltüntetni, és nem ment oda se vonat, se hajó, se repülőgép. Az országnak volt egy bölcs, öreg királya, az öreg királynak meg három szép fia. A két nagyobbik fiú rendes, dolgos legény volt, hanem a legkisebb az bizony egy világ lustája. Ha tehette, délig az ágyban heverészett. Hiába kérlelték, hogy keljen fel, menjen a bátyjaival tanulni, sétálni, mindig azt felelte, hogy nagyon álmos. Így hát ráragadt az Álmos név.

Egyik nap levelet kapott az öreg király a szomszédos királyságból a hírrel, hogy ott már mindent lerombolt az Ármány Gyártmány, és most egyenesen feléjük tart.

– Hajj, hajj – sóhajtozott az öreg király.

Érezte, túl öreg ő már ahhoz, hogy Ármány Gyártmánnyal megbirkózzon, át kell adnia az uralkodói címet valamelyik fiának. Így aztán magához hívatta a három fiút, és azt mondta nekik, hogy az lesz a király, aki három napon belül épít egy várat, amit az Ármány Gyártmány nem tud lerombolni.

– Mi az az Ármány Gyártmány? – kérdezte Álmos, aki pizsamában, a szemét dörgölve állt apja trónszéke előtt.

– Ha jártál volna világveszedelem-órára, most tudnád – korholta legidősebb bátyja.

De Álmos nem járt világveszedelem-órára, sem várelméleti és -gyakorlati órára, így aztán fogalma sem volt, hogyan fogjon a várépítéshez. Kiment a palota kapujába, leült egy fűzfa alá, szomorúan támasztotta a fejét, és próbálta kitalálni, mitévő legyen. Meglátta ezt egy kis levelibéka, aki a fa törzsén ült.

– Miért szomorkodsz, királyfi?

– Hogyne szomorkodnék, mikor jön az Ármány Gyártmány, nekem meg olyan várat kell építenem, amit nem tud lerombolni.

– Ármány Gyártmány nekem is régi ellenségem. Ideje, hogy valaki megleckéztesse. Segítek neked várat építeni!

(A folytatás a nyári számban olvasható)