AZ ÁGRÓLSZAKADT MACSKA

Egy reggel a macska, aki hetyke macska volt, bár olyan ágrólszakadt, hogy a kalapját is úgy kellett lopnia a madárijesztőről, sétálni indult a napsütötte erdőben. Ment, mendegélt, pödörgette a bajuszát, egyszer csak elrohant mellette az egérke. Lélekszakadva futott, távolodóban a válla fölött még vissza-visszapislantott, vajon elég messze jár-e már. A macska csak nevetett, mert épp nem volt éhes, és ahogy kacagott, nem nézett a lába elé. Nagyot esett.

Feltápászkodott, és mustrálgatta, miben botlott meg. Különös szerkezet volt. A macska legnagyobb meglepetésére még meg is szólalt:

– Én vagyok a mindent szövő szövőgép. Ne haragudj, hogy véletlenül elgáncsoltalak. Kiengesztelésül megszövök neked bármit, amit kérsz. Mi a kívánságod?

A macska elgondolkozott.

– Ahogy az egérke tőlem, mindenki fél valamitől. Tudod mit? Készíts nekem egy jó tucat félelemálló mellényt, amit ha felvesz a gazdája, a világon semmitől se fél többet. Meggazdagszom belőle! Még tán májat is vehetek a hentesék fösvény fiától!

A mindent szövő szövőgép bólintott, munkához látott, és nem sok idő telt bele, a macska már árusít-hatta is félelemálló mellényeit az erdő népének.

Alig győzte a vevők kiszolgálását. Estére már májat vacsorázott, degeszre ette magát. De amikor másnap jóllakottan elindult szokásos sétájára az erdőben, valami nagyon nem volt rendben. Nem szólt madárdal, se méhzümmögés. Az ösvény széli pókhálón nem voltak befoltozva a legyek ütötte lyukak. A mogyorók szanaszét hevertek a mókusodú bejárata alatt.

– Mi történt itt, hogy senki sem végzi a dolgát? – hüledezett a macska.

Ekkor vállára repült a minden lében kanál cinóbervörös pattanóbogár, aki még nála is ágról-szakadtabb volt, így nem tudott venni a félelemálló mellényekből, de nem is volt félős természet.

(A folytatás az őszi számban és a letölthető pdf-ben olvasható.)