CIRKUSZTÖRTÉNELEM

Óegyiptomi, asszír, babiloni, kínai és indiai domborművek vallanak arról, milyen régi a cirkusz. Fennmaradt például a fáraók korából egy kőbe vésett plakát, amely a majomszínház előadását hirdette. A kis majmokat felöltöztették, és így mutatták be produkcióikat a fáraó udvarában.

Plutarkhosz, a híres görög történetíró tüzes karikákon átugráló, falábakon sétálgató artistákról számolt be, akiket utazásai során láthatott. Teljes, több számból álló cirkuszi műsorokat az egykori görög és latin városokban rendeztek először. Az i. e. előtti 5. században már csaknem mindennaposak voltak a cirkuszi események. A császár-kori Rómában, a Circus Maximusban véres állatviadalokkal és a gladiátorok élet-halálra menő küzdelmével találkozhattak a nézők. A Colosseum (ejtsd: kolosszeum) felépítése után lovas és kocsiversenyekkel szórakoztatták a népet.

A császárság a hatalmi politika eszközévé tette a cirkuszi játékokat. Juvenalis római költő kijelentése, a „Panem et circenses” (ejtsd: pánem et circenzész, azt jelenti: kenyeret és cirkuszi játékokat) szállóigévé lett. Azt fogalmazta meg, hogy a népet gabonával és szórakoztatással lehet megvásárolni. A császárok a cirkuszi látványosságokkal akarták lekötni a városi csőcselék figyelmét, hogy ne forduljanak a hatalom ellen. A nép elvárta, hogy a császár ne csak megrendezze a cirkuszi játékokat, hanem lelkesedjen is értük. A kegyetlen Néró császár azért is volt olyan népszerű Rómában, mert rajongott a játékokért, a nézőkkel együtt izgult, üvöltözött a viadalok alatt, gyakran a porondra is berohant, hogy beálljon a birkózók közé.

A középkorban komédiások tarka csoportja vándorolt ponyvás szekéren Európa országútjain. Igricek (hivatásos énekmondók), artisták, bohócok szórakoztatták a vásári sokadalmat. A bohóc figurája a karneválok idején lett népszerű. Ezek a színes ruhába öltözött, maszkot viselő vándorszínészek a karneváli mulatozás idején felhatalmazást kaptak, hogy büntetlenül kimondjanak olyasmit is, amiről még a királyok vagy papok is hallgattak, sőt, gúnyolódhattak emberi gyarlóságaikon.

Középkori magyar emlékek tanúskodnak arról, hogy őseink is hódoltak a cirkusznak. A 9. századi Lehel kürtjének csontfaragványai ügyességi játékokat örökítettek meg. Az Árpádházi királyok udvarában egymásnak adták a kilincset az igricek, jövendőmondók, zenészek, és megjelentek az udvari bolondok. Olvashatsz róluk a Mátyás királyról szóló mesékben.

A 19. század első felében Pesten, a belváros közkedvelt helyein vándor mutatványosok állították fel deszkából készített bódéikat vagy sátraikat. Különösen heti és országos vásárok idején volt nagy a forgalmuk. Egymást érték a képmutogatók produkciói (ezeken egy összefüggő esemény képsorait felmutatva tanulságos történeteket mondtak vagy énekeltek el), az állatidomárok, tűznyelők és kötéltáncosok. Népszerű volt a lovas akrobatika, a társulatok lovardának vagy műlovar társulatnak nevezték magukat. Pesten is volt majom- és kutyaszínház. Kezdetben a külföldi társulatok és művészek aratták a legnagyobb sikereket. Ilyen volt Blondin (ejtsd: blondan), a híres francia artista, aki a Városligetben kötéljáró mutatványaival ejtette ámulatba a közönséget. Arról volt nevezetes, hogy egy kötélen átkelt a Niagara vízesés felett.

(A folytatás a téli számban olvasható)