EGY VÉRBŐL VALÓK

Kipling híres művében, A dzsungel könyvében Balu, a bölcs barnamedve mesterszavakra, a Vadon törvényeire tanítja Mauglit, az embergyereket. A legfontosabb – az Egy vérből valók vagyunk, te meg én köszöntés – valamennyi élőlény, az egész élővilág rokonságát fejezi ki.

Az egy-vérből-valóság fogalmát szűkítve eljutunk a régi magyar nyelv egytestvér, édestestvér szavaihoz. Így nevezték eleink az ugyanattól az apától és anyától származó utódokat. Mai testvér szavunk ezekből vonódott el a 19. században, minden nyelv közül a legszebben írva le a legközelebbi atyafiság lényegét.

Nyelvünk árnyaltan, külön szavakkal fejezi ki a testvérek kor-, nem- és minőségbeli különbségeit. Testvérhúgunk, -öcsénk, -nénénk, -bátyánk régtől van, a fivér és nővér szóval a nyelvújítás ajándékozott meg. Féltestvérünkkel csak egyik szülőnk közös, a mostohatestvérhez nem fűz vérségi kötelék. Fogadott testvérünkhöz sem,  még ha egy családban él is velünk. Valaha a tehetősebb anyák dajkát fogadtak, aki saját kicsinye mellett asszonya csecsemőjét is szoptatta. Így lehetett tejtestvére a grófkisasszonynak a pásztorfiú.

Elvághatatlan természetes kötelék a testvérség, a legszorosabb, ami emberek között lehetséges. Történhet bármi, gyűlölhetik is egymást, … vízzé csak nem válik a vér, / Csak testvér marad az, aki egyszer testvér, adja éppen a rókalelkű  György szájába a lényeget Arany János a Toldiban.

Gazdag mese- és mondavilágunk bővelkedik testvérekben. Legyenek az öreg király vagy a szegény asszony gyerekei, mindig hárman vannak, és mindig a legkisebb fiú viszi véghez a nagy tetteket. Ő győzi le a sárkányt, menti meg a királykisasszonyt vagy hozza el az élet vizét az Üveghegyen és Óperenciás-tengeren túlról.

Nagy mesemondónk, Jókai Mór regényében,  A kőszívű ember fiaiban sem történik másképp. Bár a szabadságharcban a két idősebb Baradlay fiú vesz részt, öccsük, a szelíd és gyámoltalan Jenő vállalja önként a mártírhalált, hogy egyikük életét megmentse.       

Az ókori mitológiák közül testvérekben a görögöké a leggazdagabb. A lanton játszó Apollón és a vadászó Artemisz ikrek, Zeusz főisten és a széphajú Létó gyermekei. A Múzsáknak, a művészeteket és tudományokat pártfogoló kilenc nővérnek is Zeusz az apja, anyjuk azonban az emlékezés istennője. A kellemet és harmóniát megtestesítő Kháriszok vagy Gráciák – szintén a csélcsap főisten lányai – egy vízi nimfától születtek. Ellentéteik a bűnösöket hajszoló, kígyóhajú, denevérszárnyú alvilági istennők, az Erünniszek vagy Fúriák. (Manapság a haragos nőket szokás fúriának nevezni.) Testvérek a folyton lázadó titánok és az egyszemű óriások, a küklopszok is, Ókeánosz háromezer lányáról, a nimfákról nem is beszélve.

Róma alapításának egyik legendája is egy ikerpárhoz fűződik. Romulusz és Rémusz Mars isten és egy királylány gyermekei voltak. Gonosz nagybátyjuk pusztulásra ítélte őket, ám a kosárban kitett kisdedeket egy anyafarkas vette magához, majd egy pásztor nevelte föl. Végül Romulusz lett Róma első királya.

(A folytatás a 2017/37 számban olvasható.)