EGYSZER VOLT EGY TÜNDÉR
Egyszer volt egy Tündér, aki szomorkodott, mert elvesztette a varázserejét. Kereste az ágy alatt, a szekrényben, legtitkosabb zsebeit is átkutatta: semmi. Megkérdezte a Kívánságait, csak a fejüket rázták, benézett a Boldogsághoz, de az hátat fordított neki, felhívta az Anyukáját is, aki épp nem ért rá, mert főzött. Kereste tovább azt a fránya varázserőt, de nem találta. Pedig már kezdődött a munkaideje, indulnia kellett a dolgára. Mit volt mit tenni, felhúzta lábára a Szomorúságát, hátára csapta a Mélabút, arcvonásait hajszra állította, és elindult a királyfi felé, akit aznap meg kellett mentenie. Gondolta, leül mellé, és őszintén elmondja, mi történt, hogy ma nem tud segíteni, hogy ez van. Így is tett. Ültek az út szélén, elmondta, hogy az van, hogy ez van. Szomorú, sóhajtott a királyfi, akkor hát ugrik a Tündérszép Ilona meg a fele királyság? Ugrik, bólogatott a tündér, ugrik bizony. Aztán csak ültek egymás mellett. Szorosra húzták a vigasztalást, de annyira szorosra, hogy a végén már a kezük is egymás szorosába vigasztalódott, de olyan szorosan, hogy semmi kétség nem fért közéjük! A tündér arra gondolt, a frászkarikát abba a varázserőbe, hogy épp olyankor nincs, amikor van, és épp olyankor van, amikor nincs.
Kapcsolódó segédanyagok
- Összeütközések, konfliktusok
- Őskori művészet
- Mesetérkép
- Rejtvények – A növények energiája
- Az energia fogalma. Könyvtárhasználati óra
- Szentendrei barátok feladatlap
- Régi mértékegységek totó
- Feladatsor: A növények energiája
- Szókereső1: Zenergia
- Szókereső2: Zenergia
- Szókereső3:Zenergia
- A három csikó#Feladatlap
- Minden ami malom… – Nézz utána!
- Projektnap – Szitakötő verseny – Sötét energia
- Zenei kvíz – Zenergia
- Napközis foglalkozás – Csudamalom, szélmalom
- Segítség
- Ami feltölt – székfogaló játék
- Fogjuk munkára a természet erejét!
- Óravázlat: Csudamalom, szélmalom
- Szövegértés feladatlap – Csudamalom, szélmalom
- Rejtvényfejtő!
- Szélenergia ppt
- Munkalap – A bolond meséje
- Feladatsor: A varázstalan mágus
- Zöld energia
- Rejtvény – A bűvös kard
- Angol Zenergia
- Német szövegértés – Libelle 39.
- Szélmalmok
- Vizuális kultúra: Zenergia
- Rejtvény: Bűvös malom
- Óravázlat: A bolond meséje
- Feladatlap – A növények energiája
- Dominó – Varázstenyér
- Varázs-suli
- Szótorpedó
- Totó: Nézzük együtt Vajda Lajos képeit!
- Feladatlap: Elménk bűvös ereje
- Feladatsor – A bolond meséje
- Feladatsor: A három csikó
- Óravázlat – Tulajdonképpen
- Feladatsor: Rengeteg
- Feladatsor – A bolond meséje
- Vajda Lajos totó
- Rejtvény 2. – Csudamalom, szélmalom
- Szókereső – Varázstenyér
- Ország, város: A napelemektől a napistennőkig
- Malomkerék
- Vízimalom
- Állatmesék
- Szabadidős szövegfeldolgozás
- Bemutató óra – Tulajdonképpen
- Feladatlap – A három csikó
- Óravázlat – A bűvös erdő
- Rejtvények: A bolond meséje
- Találd meg a helyét!
- Rejtvény – A bolond meséje
- Kardok
- Rejtvény – Csudamalom, szélmalom
- A megújuló energiaforrások
- Szövegértési feladatlap – Zenergia
- Óraterv – Lemerült
- Feladatsor – Egyszer volt egy Tündér
- Rejtvény – A napelemektől a napistennőkig
- Feladatlap – A varázstalan mágus
- Szókereső – A növények energiája
- Lecketerv
- Csipeszelő
- Hangkeresés a Szitakötő segítségével
- Óravázlat 6. Az ige: Egyszer volt egy Tündér
- Hogy történt sorrendben?
- Óravázlat: A három csikó
- Bűvös energia
- Hogyan működik a Li-ion akkumlátor
- Megújuló energiák ppt.
- Óravázlat: A bűvös kard
- Lecketerv
- Óravázlat – Tulajdonképpen
- Szélerőmű ppt
- Szélmalom keresztrejtvény
- Szerencsekavics festése
- Feladatlap: A varázstalan mágus
- Dramatikus feldolgozás
- Rejtvény: Lemerült
- Feladatlap – A bűvös erdő
- Polgári nevelés
- Kié az ötlet? ; Betűrejtvény
- A Nap
- Vajda Lajos rejtvény
- Nézzük együtt!
- Idézetek
- Mítoszok – keresztrejtvény
- Óravázlat – Tulajdonképpen
- Interaktív feladat – A varázstalan mágus
- Anyanyelvi feladatsor: A három csikó
- Feladatsor – A bűvös kard
- Óraterv: A bűvös kard
- Óravázlat – Tulajdonképpen
- Hogyan lesz a sziklából kavics?
- Kavicsfestés
- Óravázlat: Légből kapott üzenet
- Malom projekt
- Keresztrejtvény: A növények energiája
- Ügyes kezek
- Képgyűjtemény az energiaforrásokról csoportalakításhoz, beszélgetésindításhoz
- Játék A bűvös erdőben
- Totó: A bűvös kard
- Angol feladatok: A varázstalan mágus
- Keresztrejtvény: A növények energiája
- Szövegfeldolgozás: A három csikó
- Az én varázstenyerem
- Forog a szélmalom
- Keresztrejtvény: A varázstalan mágus
- Tápanyagok – életenergia
- Feladatsor: Érzéssel
- Szövegértési totó – A varázstalan mágus
- Varázstenyéren
- Keresztrejtvény – Lemerült
- Az energia útja
- Történettérkép
- Szövegértési kard-totó
- Keresztrejtvény – A három csikó
- Napközis kézműves foglalkozás – állatfigurák készítése falevelekből
- ÖKOszámtan
- Óravázlat – A bűvös kard
- A SÖTÉTSÉG EREJE
- ANYÁM FŐZTJE
- BARÁTOK
- ENERGIANÖVÉNYEK
- EXTRA RÉMESEN NAGY ENERGIA
- KASSZANDRA
- KÖZBEAVATKOZÁS
- MI MENNYI
- MIT LEHET ÉS MIT NEM
- SZERELMI BÁJITAL
- VARÁZSERŐ
- Szabadidős feladatok