ELJÖTT A PILLANAT

Három emlék rebbent ide-oda a toronyszobában. Kezdetben, száz évvel ezelőtt, rengetegen voltak, de mára csak ennyien maradtak. A többi mind szertefoszlott, szétmállott, elpárolgott, semmivé vált. De ez a három még makacsul reménykedve tartotta magát. Közülük a legöregebb épp ma száztizenhat éves. Keresztelői ajándék volt, gyönyörű kínai baba. Fejecskéje finoman festett, csillogó porcelán, haja milliárdnyi hollófekete selyemszál. A ruhája is selyem: hűvös tapintású, páratlan simaságú. Tűzvörös, ezerszirmú krizantémmal hímzett. Aki egyszer is megérintette, annak ujja sosem felejti.

Korban a második emlék nem is tudta pontosan éveinek számát, csak azt, hogy száz már elmúlt. Ez az emlék egy illat volt. Melengető, vidám, családias. Édes és könnyű. Vanília és citrom bujkált benne más finomságokkal: virágos réteket idéző túróval, mézillatú mazsolaszőlővel. A friss, langyos túrós rétes illata. Könnyű ebédek desszertje, vidám uzsonnák süteménye volt, mindenki kedvence. Ezért elfelejteni sem lehet, ugye?

A harmadik emlék a legfiatalabb. Éppen ma tölti be a százat. Gőgös és gonosz emlék. Fájdalmas. Ráadásul büszke rá, hogy fájdalmat okozott. Mivel még mindig meglátszott a seb, amit ejtett, gyakran nézegette dölyfös elégedettséggel. Lám, még a kiserkent vércsepp beszáradt nyoma is látszik! Ő bezzeg nem múlik el, mint azok a fölösleges és súlytalan kis emlékek!

Egyszerre megremegett a toronyszoba.

Valami közeleg! Dübörög, kavarog, örvénylik minden. Ajtó nyikordul, sarkantyú peng, palást suhog, korona felfénylik! A három emlék megmerevedik. Eljött a pillanat!

(A folytatás az őszi számban olvasható)