GEDEON HERCEG ÉS VIOLA HERCEGNŐ

Hol volt, hol nem volt – de mégiscsak kellett lennie, mert különben nem tudnám elmesélni –, volt egyszer két vadregényes királyság túl az Óperencián, az Üveghegy két oldalán, Csermelyország és Harmatország. Szép időben a két királyság népe átlátott az Üveghegyen, de mivel a hegy csúszott, mint a jég, megkerülése pedig hetekbe tellett gyalog, nemigen látogatták egymást.

Csermelyországot keresztül-kasul szelték patakok, csermelyek, csobogók. E folyócskákban valódi arannyal borított halak is ficánkoltak, ezeket csak Alfonz király halászai foghatták ki. A kincstár roskadásig megtelt arany pikkelyekkel. Az Üveghegy túloldalán minden hajnalban harmatcseppek csillogtak a füvek hegyén, és egy részük reggelre gyémánttá szilárdult. Ezeket csak Bendegúz király kertészei szedhették össze. A kincseskamra ott gyémántoktól roskadozott.

Csermelyország trónörökösét Gedeon hercegnek hívták, de a nép Gőgös-Gúnár-Gedeonnak csúfolta. Az elkényeztetett ifjú abban lelte örömét, ha másokat gúnyolt. És tette ezt rímes-rémes versikékkel, dalocskákkal. Alfonz király nem győzött elnézést kérni alattvalóitól, a herceg apró fenyítésekkel megúszta. Például napokra elvették tőle az okostelefonját, de mivel azt még nem találták fel akkoriban, a királyfi fittyet hányt a büntetésre.

Egy nap a királyság rettegett boszorkányáról, Cserszömörcéről faragott gúnyverset:

Tudjátok, ki Cserszömörce?
Csermelyország cselszövője.
Haja kócos, orra kampó,
nincsen foga, csak egy alsó.
Senkitől sem kapna csókot,
utálják a bibircsókot.

A boszorkány erre szörnyű átokkal sújtotta: „Ez az örökké más kárán nevető ifjú addig sírjon, amíg egy másik országban jót nem cselekszik!” Mit tehetett a szerencsétlen ifjú? Sírva-ríva lóra pattant, és elindult az Üveghegyen túlra, mivel más idegen országot nem ismert.

Harmatország királyának egyetlen lányát Violának hívták. A név nagyon is illett hozzá, mert napjait virágos kertjében töltötte. Az alattvalók születés- és névnapjaira pedig gyönyörű csokrokat küldetett. Imádta is a nép a jószívű királylányt.

Boszorka Harmatországban is élt, Kerekperecnek hívták, és természete éppoly gonosz és hiú volt, mint Cserszömörcéé. A születésnapja éppen arra a napra esett, amikor Gedeon herceg útra kelt. Viola meg-feledkezett a banya születésnapjáról, nem küldetett neki virágcsokrot. A rút vénasszony vérig sértődött. Átka nem a lányt, hanem a virágokat és az ország összes növényét sújtotta: „Ne essen eső, harmat se hulljon, amíg valaki bocsánatkérését el nem fogadom.”

Kerekperec átka óriási aszályt okozott. A patakok és kutak kiszáradtak, Viola virágai elhervadtak. A királylány és Bendegúz király térden állva könyörgött, de a boszorka nem fogadta el a bocsánatkérésüket. A király ekkor kihirdettette, hogy fele országát és lánya kezét adja annak, aki kiengeszteli Kerekperecet. De senki nem járt sikerrel.
Ekkor ért Gedeon herceg Harmatországba. Amerre léptetett lován, könnyei nyomán kiserkent a fű, kinyíltak a virágok. Bendegúz király egyik kertésze, aki már napok óta hiába kutatott gyémántok után, gyorsan Viola kertjébe vezette az ifjút. Patakozó könnyei életre keltették a növényeket. Viola tapsolt örömében.

– Nem tudod, milyen jót tettél velem! – szólt Gedeonhoz, akinek könnyei nyomban elapadtak.

– Örök sírásra kárhoztatott királyfi voltam egy gúnyvers miatt, amit a boszorkánkról költöttem. Ez a jócselekedetem oldozott fel az átok alól.

– Ami számodra átok volt, az számomra áldás! – szólt a lány, de szája hamarosan újra legörbült, mert virágai ismét hervadásnak indultak. – Minket is átok sújt. Elfelejtettem a boszorkányunk születésnapjára virágot küldeni. Ezért büntet aszállyal. Csak akkor szűnik meg az átok, ha valaki bocsánatát elfogadja – mondta, és keserves sírásra fakadt.

Sírása Gedeon herceget is megindította, kettejük könnyei újra életre keltették a virágokat.

– Majd én kiengesztelem! – mondta a királyfi. Egy hatalmas csokorral elvágtatott a boszorkához.

– A szomszéd királyság trónörököse vagyok. Hallottam, hogy a szeleburdi Viola elfeledkezett a születésnapodról. Ezt a csokor virágot neked hoztam Csermelyországból, kérlek, fogadd el! Sajnos, útközben kicsit elhervadt, mert sehol sem találtam vizet ebben az elátkozott országban.

Kerekperecnek hízelgett, hogy a fess királyfi ekkora utat tett meg a kedvéért.

– Teremtek azonnal esőt, hogy a virágaid felfrissüljenek! Ezek sokkal szebbek, mint amiket Viola nevel! – s azzal feloldotta az átkot.

Gedeon herceg megkapta a fele királyságot és Viola kezét, akivel első pillantásra egymásba szerettek. Az új királyságot Virágországnak nevezték. Gedeon elrendelte, hogy a kincstárában őrzött gyémántokkal – ugye, tudjátok, hogy a gyémánt az üvegnél is keményebb? – alattvalói alagutat vájjanak az Üveghegyen keresztül szülőhazájába. A két ország népe ezentúl könnyedén találkozhatott, kicserélhette terményeit és termékeit.

Gedeon többé nem írt gúnyverset, ám rímeket faragni annyira szeretett, hogy eztán a név- és születésnapi virágcsokrokhoz, amiket Viola küldött, verses köszöntéseket mellékelt.

Mesemondó | Horgas Judit