HOLNEMVOLT

A mesék rendre úgy kezdődnek, hogy „egyszer volt, hol nem volt”. A kezdet pedig a továbbiakat, vagyis magát a mesét máris különös birodalomba helyezi: a volt és nemvolt közti senkiföldjére, ahol megférnek egymással sárkányok, manók és boszorkák, királyfiak és kondásfiúk, egyszóval mindazok, akikről érezzük, hogy lenniük illene, mégsem találkozunk velük. Jobb híján tehát ezt a földet lakják ők, ami hol nincs, hol meg van, attól függően, melyik irányból nézzük: innen-e, vagy onnan, az ébrenlétből vagy az álmok országából. Mert az álmok országából nézvést éppenséggel ez, a mi éber világunk mintha füst, permet és látomás volna.

Így aztán ezt a történetet, habár mese, mégsem kezdem a szokott módon. Történetem ugyanis kikívánkozik a mesék határ-birodalmából.

Volt tehát egy ágrólszakadt szegény öreg, s amint illik, volt három fia, szép szál legény mind a három. S mert a mesék természete már csak olyan, hogy félúton járnak az itt és az ott között, mindegyik birodalomból hoznak magukkal valamit: tőlünk, a földi világból például azt, hogy a három fivér közt volt egy legidősebb, egy középső meg egy legkisebb, szakasztott úgy, ahogy az nálunk is szokásos. Pedig a képzelet birodalmában semmi sem tiltaná, hogy mondjuk mindhárom a legnagyobb vagy a legkisebb legyen. Elege is volt a három ifjúnak a kéretlenül rájuk mért végzetből. Dohogtak, zsörtölődtek, morogtak három összehangzó szólamban – éppen azért, mert jó testvérek voltak. Lázadoztak: ez nem igazság! Hőbörögtek: elég volt! Duzzogtak: hogy ők ugyan nem. Hiába próbálta őket tisztességben megőszült atyjuk valami vállalkozásra buzdítani: hogy annak rendje-módja szerint induljanak útnak, vívjanak meg a sárkánnyal, kérjék meg az útjukba eső első királykisasszony kacsóját, vegyék be magukat a rengeteg erdőbe, ők csak makacskodtak. Minek? – puffogtak. Meg: ugyan már! – legyintettek. És minden alkalommal mind a hárman dacosan odaálltak apjuk elé, és felszegett fejjel szajkózták: ha elindulunk sárkányt ölni, a két nagyobb pórul jár, ha királykisasszonyt megyünk fogni, a két báty hoppon marad, ha bevesszük magunkat a rengeteg erdőbe, kettőt kővé változtat a banya, s csak a legkisebb nyeri el jutalmát! Mi viszont összetartunk – vagy mindnyájan, vagy egy se!

(A folytatás a 2017/37 számban olvasható.)