IDEGEN, MÉGIS ISMERŐS

Talán nem is találkoztál még olyan emberrel, aki nem szereti a pizzát. Sokan a tiramisuért is rajonganak, a felnőttek közül pedig van, aki szívesen iszik olykor amarettót, a mandulás-marcipános ízvilágú likőrt. Ha olasz földön járunk, ahonnan ezeket az ételeket és italokat és még sok mást eltanultunk, könnyen felismerjük nevüket az étterem vagy kávézó menüjében, ám kicsit más, számunkra idegen kiejtéssel halljuk: nagyjából piccának, tirámiszunak és ámáréttónak (mindegyik á-t a magyar á-nál rövidebben ejtve). Miért különbözik e szavak kiejtése a magyarban és az olaszban? Ha már átvettük a nevüket, miért nem tettük ezt az eredetivel teljesen megegyezően?

Amikor két nyelv kapcsolatba kerül egymással, akár azért, mert az ezeket beszélő népek földrajzilag szomszédosak, akár kereskedelmi, technológiai, politikai vagy egyéb kapcsolatok révén, sok mindent eltanulnak egymástól, így például szavakat, kifejezéseket is. Elsősorban azokat, amelyek az átvevő közösségben addig ismeretlen fogalmakra, tárgyakra, tudásra vonatkoznak. Ezeket eleinte kölcsönzi egyik nyelv a másikból. Ha a kölcsönzés már nem csupán alkalmilag fordul elő, hanem az új szó az átvevő nyelv részévé válik, jövevényszóról beszélünk.

A meghonosodás során az átvett szó hangalakja és írásmódja alkalmazkodik, illeszkedik a befogadó nyelv rendszeréhez. Az új jövevényszó csak olyan hangokat és betűket tartalmazhat, amelyek az átvevő nyelvben, esetünkben a magyarban is megvannak. Minden más olyan mértékben módosul, amennyire szükséges, hogy a szó természetesnek hangozzék az átvevő nyelv beszélői számára, és könnyen ki tudják ejteni. Az olasz pizza c-je és á-ja vagy az amaretto á-ja és é-je nem található meg a magyarban ugyanebben a formában (igaz, a palócosnak nevezett a, vagy a számos magyar nyelvjárásban ejtett zárt e meglehetősen hasonlít ezekhez). Így muszáj volt módosulniuk. Ugyanez történt például a mozzarella, mortadella, gorgonzola, lasagne és carbonara szavakban is.

A folyamat révén, bizonyos idő elteltével a beszélők már fel sem ismerik az így átvett szavak idegen eredetét. Az évszázadok során számos ilyen szóval bővült a magyar szókészlet: a búza vagy a szőlő például ótörök jövevényszó, míg a fájl, a szoftver vagy az app amerikai angol a legújabb időkből. Ezeket sem egészen úgy ejtjük, ahogyan az átadó nyelv beszélői.

Származását tekintve a mai magyar nyelv szókészletének kb. 7%-a jövevényszó. Ezen belül pedig viszonylag csekély a magyar nyelv olasz jövevényszavainak száma, ám a gasztronómiájuk iránti érdeklődés révén egyre bővül a lista. Gondoltad volna, hogy olasz átvétel eredménye korábbi időszakokból a csúf, a kastély, a narancs vagy a táska szó is? Ezek ma már nem, a korábban felsorolt szavak viszont még egyértelműen olasznak tűnnek. Néhányuk ejtése egyelőre ingadozó:
a tiramisut például s-sel és sz-szel ejtve is hallhatjuk a magyarban. Az olaszok sz-szel mondják, a magyar ejtésmódra viszont hatással van az íráskép, amely a spaghetti szó esetén is nagyobb súllyal esett a latba. Mindez azonban mit sem változtat az ízükön, ugye?