LEHET-E ÉLET EGY SZUPER-FÖLDÖN?

A regényírók és filmrendezők fantáziáját mindig is izgatta, milyen lehet az élet a Világegyetem más pontjain. Ezért korunk híres filmjei gyakran más bolygón játszódnak. Például az E. T., a Csillagok háborúja, a Star Trek, a Dűne és az Avatar. Az alapkérdés pedig mindig az, hogy vajon más bolygók értelmes lényei miben mások, mint mi vagyunk, s mi az, amiben mégiscsak hasonlítunk egymásra.

Elsőként persze a mi Naprendszerünk más bolygóit népesítettük be képzeletünkben„marslakókkal”, s az sem véletlen, hogy éppen a Mars került ebbe a szerepbe. A Nap körül keringő nyolc bolygó közül élőhelyként csak a belső négy – a Merkúr, a Vénusz, a Föld és a Mars – jöhet szóba, hiszen ezek a kőzetbolygók; csak ezeknek van szilárd felszíne. A külső bolygók – Jupiter, Szaturnusz, Uránusz, Neptunusz – gázbolygók. Nem olyan gázból vannak, mint a levegő vagy a szénsavas italokban lévő szén-dioxid vagy a felszálló lufikban lévő hélium, de mégiscsak légnemű az egész bolygó. Ott nem lehet valamire ráállni, házat építeni, eszközöket készíteni, hiszen minden gáz.

A négy kőzetbolygó közül a Merkúron – hiába van szilárd felszíne – nem lehet élet, mert nincs légköre, és ezért nagyon szélsőségesen változik a hőmérséklete. Amelyik oldalát éppen süti a Nap, ott több mint 400 ^oC van, a túloldalon viszont ugyanekkor -200 ^oC. A Vénuszon sem lehet élet, mert ott meg állandóan +460 ^oC van. Nincs olyan élőlény, még egy baktérium sem, ami ezt kibírná.

Marad tehát a Föld és a Mars. A földi élővilágot ismerjük; annak részei vagyunk. Az viszont régóta kérdés, hogy a Marson van-e élet. Már tudjuk, hogy ebben meghatározó szerepe van a hőmérsékletnek, hogy az adott bolygón legalább időnként 0 ^oC fölé megy-e a hőmérséklet, mert – legalábbis mai ismereteink szerint – folyékony víz nélkül sehol sem létezhet élet.

A Mars távolabb van a Naptól, mint a Föld, oda tehát már gyengébb napsugárzás érkezik, mint ide. Ezért a Marson bizony hideg van: átlagban -30^oC. De egyes helyeken talán folyékony víz is akad. Erősíti ezt a föltételezést, hogy a Marsot vizsgáló űrhajók által a felszínéről készített fotókon vannak részletek, amelyek nagyon emlékeztetnek a földi vízfolyás-nyomokra. Ha tehát valóban van – legalább néhol és időnként – folyékony víz a Marson, akkor ez a baktérium szintű élet létezéséhez elegendő lehet. Ezért sok tudós azt mondja, hogy ha esetleg ma már nincs is, de valamikor biztos volt a Marson élet. És az sem kizárt, hogy jelenleg is van. Keresik is a nyomait, bizonyítékait.

A Naprendszerben folyékony víz nemcsak a Földön (és ezek szerint valószínűleg a Marson) van. Például a legnagyobb bolygó – a Földnél 300-szor nehezebb Jupiter – Európa nevű holdján nagyon sok víz van. De mivel irdatlan távol van a Naptól, a víz nagy része vastag jégpáncélt alkot. A jégpáncél alatt azonban folyékony víz is lehet, s abban akár még élővilág is kialakulhatott. Persze, nem fantasztikus vízinövényekre vagy óriási halakra kell gondolni, hanem csak baktériumfélékre, de az is élet.

Ha gondolatban még távolabb megyünk, elhagyjuk még a Neptunusz pályáján kívül keringő sok-sok kisbolygót is – amelyek közé tartozik a sokáig „igazi” bolygónak tekintett Plutó is –, akkor már kívül vagyunk a Naprendszerünkön. De a kérdés ott is érvényes: van-e élet még távolabb, a Galaxis (vagyis a Tejútrendszer) sok millió további csillagának valamelyik bolygóján. Vannak-e társaink a nagyvilágban?

Sokáig abban sem voltunk biztosak, hogy egyáltalán léteznek-e más csillagrendszerekben is bolygók, vagy csak a mi Naprendszerünkben vannak, ezért megindult a nyomozás a világegyetem más tájain esetleg létező bolygók után. 1990 körül fel is fedezték az első exo-bolygót. [Az exo szócska azt jelenti, hogy ’külső’, vagyis ’Naprendszeren kívüli’.] Kicsivel később a Pegazus csillagkép egyik csillaga körül is megfigyeltek egy bolygót, s ez azért volt szenzáció, mert ez a csillag ráadásul hasonlít is a mi Napunkhoz, tehát lehet, hogy a bolygója meg hasonlít a Földhöz, így elvileg kialakulhat rajta élet.

További türelmes megfigyeléseknek köszönhetően az ismert exo-bolygók száma ma már 5000 körül van. Közülük némelyik úgynevezett Szuper-Föld, ami azt jelenti, hogy legalább kétszer, de akár nyolcszor-tízszer is nagyobbak a Földnél. Ilyen pl. a Kepler-452, a TOI-1075 és a GJ357 nevű csillag egy-egy bolygója. Nem a haszon reménye, hanem a tudományos kíváncsiság hajt minket, hogy megtudjuk: vannak-e élő társaink a Kozmoszban. Gyakorlati jelentősége nincs az exo-bolygók fölfedezésének.

Azoknak a csillagoknak, amelyeket már az ókorban jól ismertünk, saját nevük van; például Szíriusz, Sarkcsillag, Vega, Aldebaran. A modern korban azonosított sok millió csillag azonban csak betűkből-számokból álló kódot kap.

Akár Föld méretű vagy annál kisebb, akár Szuper-Föld egy távoli bolygó, sok tényezőtől függ, hogy lehet-e rajta élet. Azt már láttuk, hogy a víz nélkülözhetetlen; és hogy ennek a víznek a nagy része legalább időnként – vagy állandóan – folyékony legyen. Ez a szabály a világegyetem más részeire is érvényes, ezért döntő fontosságú, hogy milyen az adott bolygón a hőmérséklet. Az pedig függ attól, milyen messze van a saját csillagától („napjától”), s hogy az a csillag mennyi energiát sugároz a bolygóra. Ha minden „rendben van”, akkor azt mondjuk, hogy ez a bolygó a lakhatósági zónában van. Például a Kepler-20 nevű csillagnak vannak bolygói, de kívül esnek a lakhatósági zónán, ugyanis olyan közel keringenek a csillagjuk körül,
hogy a magas hőmérséklet miatt ott nem alakulhat ki élet.

A Világegyetem milliárd fényévekben mérhető, óriási terében már 100 fényév távolságon belül is nagyjából 20 000 csillag található körülöttünk. Ezért elég nagy a valószínűsége, hogy a csillagászok előbb-utóbb találnak olyan exo-bolygót, amelynek hasonlóak az adottságai a Földéhez, vagyis nagy az esélye, hogy ott akár fejlett élet
is kialakult.

A fényév nem időt jelent, hanem azt a távolságot, amelyet a fény egy év alatt megtesz. Ez irdatlan nagy távolság, hiszen a fény – ha körbe menne – 1 másodperc alatt majdnem 8-szor megkerülné az egész Földet.

Tehát lehetséges, hogy egyes exobolygókon van magas szintű élet, akár még fejlett technikai civilizáció is. S ha így van, kapcsolatba is léphetünk velük. Elvileg! Gyakorlatilag azonban ez alig-alig kivitelezhető. Hiszen, ha egy 50 fényév távolságban található exo-bolygón lévő civilizációnak jeleket küldünk rádióhullámokkal (amelyek a világűrben fénysebességgel haladnak), akkor az üzenetünk 50 év múlva érkezik meg oda. S ha nekik sikerül is azt megfejteniük, akkor is csak 100 év múlva kapjuk meg a választ.

Még kevesebb az esélye a személyes találkozásnak, hiszen az űreszközeink még a legtúlzóbb becslések szerint is csak évtizedek múlva érik majd el a fénysebesség századrészét. Vagyis, ha (majd akkor!) útnak indulunk szuper-rakétáinkkal, 5000 évbe telik, míg odaérkezünk. Valamivel jobbak a számok, ha a Naprendszerünkhöz legközelebbi csillagra fókuszálunk – ez a Kentaur csillagkép egyik csillaga –, mert az csupán 4 fényévnyire van tőlünk. És ráadásul van is egy bolygója a lakhatósági zónában. Bár az odautazás 400 évig tartana, mégsem biztos, hogy érdemes nekiindulni, mert (egyelőre legalábbis) nem ismerjük ennek az exo-bolygónak az egyéb tulajdonságait, amelyek szintén nélkülözhetetlenek az élet kialakulásához. Például, hogy van-e légköre, milyen a kőzeteinek és a légkörének az összetétele, mennyi rajta a víz stb.

Tehát hiába lehetséges, hogy a sok-sok exo-bolygó – köztük néhány Szuper-Föld – valamelyikén élnek értelmes társaink, bizonyosat még nem tudunk róluk, ugyanis eddig egyetlen rádió-kapcsolatos próbálkozás sem járt sikerrel. Talán mégiscsak egyedül vagyunk? Talán csak a Föld lakott bolygó? Akárhogy is van, vigyázzunk rá!