LESZ-E KUTYÁBÓL SZALONNA?

Báró Léghváry Ferke reményvesztetten vágta a sarokba Csizmás Kandúr Hogyan gazdagodjunk meg semmiből? című bőrkötéses alapművét. Már kétszer végiglapozta, de nem találta meg a titok nyitját. Roskatag kastélya falán a léha baroneszek és duhaj, mulatós bárók képei arról árulkodtak, hogy ezek az ükök és dédik bizony élvezték az életet. Két kézzel szórták a pénzt, elprédálták Ferke örökségét. Elkártyázták, elmulatták. Szerencsére annyi legalább maradt a ládafiában, hogy néhány jobb év neki is jutott lóversenyre, vadászatra, bálokra. De ennek vége. Utolsó pár csizmáját koptatja. Piacra kéne dobni valami kelendő árucikket. Mondjuk, szerelemhozó talizmánt. Azt vinnék az úrilányok marokszám. Bezzeg az ő ükanyja, Hamupipőke! Szegényke, nem bízhatott talizmánokban, a tíz körmével kaparta ki a szerelmet a lencséből.

– Ideje fölkelni, Ferke úrfi! – dübörgött a szobába Bözsi néni, az öreg cseléd, aki már akkor százévesnek látszott, amikor Ferke megszületett.

– Bözsi néni! Milyen gyakran vágja maga a körmét?

– Nem vágom. Kopik az a munkában magától. Mi jár a fejében? Dolgozni akar?

– Csak Hamupipőkén gondolkodtam. Tudta, hogy rokonom volt?

– Magának? Az a szorgalmas lány?

– Ha találnánk a hagyatékában néhány körömdarabkát…

– Pfúj! – Bözsi néni még köpött is egyet. – Mit akar maga az ükanyja körmivel?

– Ő mindenesetre kikaparta vele a szerencséjét. Ha össze tudnánk szedni másfél–kétkilónyi köröm-darabkát, valami szép kis tokban árulhatnánk.

– Minek? Kinek kéne köröm? Mindenki növeszt magának.

– De az nem hoz szerencsét. Bezzeg Hamupipőke körme! Igazi szerelemhozó talizmán lenne.

– Másfél kiló?

– Jó, hát nem mind tőle származna. Gyűjthetnénk lánykörmöt a faluból is.

– Szóval hazudna. Már megint. Nem emlékszik, hogy belebukott a borsóba is? Kilószám csomagoltatta velem egyesével a borsószemeket, hogy majd viszik, mint a cukrot. Amíg azt hitték, cukor, vitték is.

(A folytatás a nyári számban olvasható)