MAJSZTER ÉS A NAGY SLAMASZTIKA
Hol volt, hol nem, az Égsátor füstnyílásain is túl, volt egy kéményseprő, akit Majszternek hívtak. Közismert volt, hogy akivel csak találkozott, hét szomszédnyi ablakra szóló szerencséje lett. Még a menő manóknak, a majompofáknak és a vasorrú unokáinak is. Majszternek ugyanis volt egy varázscsizmája, és minden reggel abban indult munkába. A jobb oldaliból osztogatta a szerencsét, a bal oldaliba meg gyűjtötte a sok-sok örömöt és a köszönetet. A Holdbéli nyúlnak nagyon megtetszett a varázscsizma, és egy óvatlan pillanatban kicserélte a sajátjára. Majszter csak hüledezett, amikor felfedezte, hogy értékes lábbelije helyén mezei nyúlcipő van.
– Irgumburgum satrafa, szőrmók dirrdurr ebugatta! – mormolta magában. A Holdbéli nyulat nem hatotta meg a varázsmondóka, a füle botját se mozdította, mert már a Holdkerekségen is túl volt.
Majszter nyakig ült a slamasztikában, tudniillik, ha egy kéményseprő három napig nem hoz szerencsét, az csak balszerencsét jelenthet. Sebesen forgatta az agytekervényeit, hogy kieszelje a mentőtervet.
Első nap lázas lóheregyűjtésbe kezdett, de mivel tízezer növényből csak egynek van négy levele, kevés esély volt rá, hogy megtalálja. Hetvenhét marok lóherét szedett. Volt köztük hírnevet hozó ötlevelű, hatalmat hozó hatlevelű, sőt még örök jólétet hozó hétlevelű is. A többi sima mezei háromlevelű volt, de szerencsét hozó négylevelű lóherét egyet sem talált.
Második nap összeszedte az összes tűt, színezetlen üveget és teli gyufásdobozt, amit a Földkerekség a hátán hordott. A tűket a földre ejtette, majd szép sorban mindet fölszedte.
(A folytatás a téli számban olvasható)
Kapcsolódó segédanyagok
- Az éledő természet /A baromfiudvar/ – komplex zeneóvodai foglalkozás
- A jég birodalma
- Az „sz” hang és betű tanítása, gyakorlása
- Komplex nyelvi fejlesztés
- Szitakötő tehetséggondozó program Szajolon
- Rajtunk múlik
- Agapé: Feladatlap
- Feladatlap: Patkófalva
- Jég hátán – Feladatlap
- Az eszkimók
- Ország Lili 2.
- Ország Lili 1.
- Ubul menni Lalatonpart
- Szerencse vagy munka?
- Ország Lili
- Sok szerencsét!
- Készítsük el szerencsepatkónkat!
- A szürke ló patkója – Óravázlat
- Növények – telelők, télállók – Rejtvény
- Feladatlap: Szerencsés jó napot!
- Feladatlap – Megpatkolt köröm
- Szövegértési feladatsor: Szerencsés flótások
- Óravázlat: A szürke ló patkój
- Rejtvény: A szürke ló patkój
- Lovak az ember életében
- Csapszék a csámpás patához – Feladatok
- A kovács szerencséje – Feladatsor
- A Mumus – Óravázlat
- Szövegértési feladatok: Jég hátán
- Szerencsés jó napot! – Feladatlap
- Természetismeret Óravázlat: Növények-telelők, télállók
- Földrajz óravázlat: Észak-Amerika természeti adottságai
- Szerencsepatkó-e a mágnespatkó?
- Komplex foglalkozás: Csapszék a csámpás patához
- Irodalomóra tanulásban akadályozottaknak
- Szövegfeldolgozás könyvtári környezetben kézikönyvek használatával
- Óravázlat – Bükkösi Rossz Manó szerencséje
- Óravázlat: Körhinta
- Német szövegértés: Libelle 32
- Pároskártyák: Jég hátán
- Szerencse totó: Szerencsés jó napot!
- Növények – telelők, télállók – Feladatlap
- Eszkimók ppt
- Jeles napok képekben
- Valószínűség, statisztika
- Rejtvény: Ország Lili
- Kerti kalendárium és délutáni foglalkozás
- Szólások: Szerencsés flótások
- Egy kis műhó, no nem hűhó
- Ráhangoló keresztrejtvény
- Szerencsehozó szilveszteri malacka
- Szerencse osztályfőnöki óra
- Szólások a szerencséről
- Rejtvény: Szerencsés jó napot!
- Patkolás
- 3 mester+1 tanítvány feladatlap
- Feladatlap: Az ördög patkója
- Szövegértési feladatlap: Biceg patkója
- Dobókockás tanórai játékok
- Jeles napok közmondásokkal
- Jeles napok
- Szerencsés jó nap(ot)!
- Szerencselap
- Keresd a párod!: Szerencsés jó napot!
- Szerencse jelképek
- Nyelvtani gyakorlás: Patkófalva
- Anyanyelvi gyakorló
- Rejtvény: Szerencsés flótások
- Játékgyűjtemény
- Eszkimók
- Bemutató óra: Majszter és a nagy slamasztika
- A ló – komplex foglalkozás
- Szövegértés feladatsor: Megpatkolt köröm
- 42 játékos fejtörő a lovakról
- Rejtvény: Jég hátán
- Rejtvény: Szerencsés jó napot!
- Szerencsés jó napot!: Totó
- Szerencsés jó napot!: Párkereső
- A mumus – kergessük el!
- Tulajdonságkocka
- Beszélgetőkör: Növények – telelők, télállók
- Magyar nyelv óravázlat: Az ördög patkója
- Rejtvény: Szerencsés flótások
- Kirakós: Ubul és barátai
- Feladatlap: Biceg patkója
- Bükkösi Rossz Manó pálcika báb sablon
- Jég hátán – Feladatlap
- Feladatlap; Majszter
- Munkalap: Az ördög patkója
- Rejtvények: Csapszék a csámpás patához
- Szerencsés flótások – Munkalap
- Főzött só-liszt gyurma igluépítéshez vagy egyéb vidám dolgokhoz
- Bükkösi Rossz Manó szerencséje: Drámajáték
- Szerencsekerék csapatverseny
- Rejtvény: Az ördög patkója
- Csapszék – képrejtvény
- Aranyváros – Ezüstváros
- Erdő rejtvény
- Erdő totó
- Patkolás rejtvény
- Jég hátán rejtvény
- Télálló rejtvény
- Alárendelő szószerkezetek
- Mesterségek
- Szerencsés flótások – Óravázlat
- Élet a hideg övezetben – keresztrejtvény
- Földrajz óravázlat: Jég hátán
- Szövegfeldolgozás rejtvénnyel: jég hátán
- Szerencsés flótások – Feladatlap
- Foglalkozásterv: Csapszék a csámpás patához
- Hallásdifferenciálás
- Nyelvtan feladatsor: Patkófalva
- Illemtan
- Bükkösi Rossz Manó szerencséje – Feladatsor
- Rejtvény: Növények – telelők, télállók
- Szövegértési feladatok – Szerencsés flótások
- Szövegelemző kérdések – Biceg patkója
- Szövegértést gyakorló magyaróra
- Villámkérdések_ Szerencsekovács
- Ábécéjáték
- Szórakodó: Szerencsekovács
- A kovácsmester
- Az állatok télen
- Mesefeldolgozás kicsit másképp – átdolgozva
- Szövegértés, szövegalkotás kooperatív technikákkal
- Építsünk iglut!
- Feladatlap: Növények – telelők, télállók
- Feladatsor. A szerencsekockától a számítógépig
- Szövegértési kérdéssor: Megpatkolt köröm
- Szövegértelmező kérdéssor: Az ördög patkója
- Feladatsor: Bükkösi Rossz Manó szerencséje
- Keresztrejtvény: Szerencsematek
- Emberi babonák – Állati vonzatok
- Reflektorfényben a Bingó
- Feladatlap: Ubul és barátai
- Feladatlap: Csapszék a csámpás patához
- Rejtvény: Vámpírok
- Állatnevek feladatalap
- Személyiségfejlesztés mesefeldolgozással
- Lópatkolás ppt
- Szövegértési feladatsor: Bükkösi Rossz Manó szerencséje
- Félelmeink leküzdése
- Mindenki a maga szerencséjének kovácsa
- Feladatlap: Csapszék
- Mesefeldolgozás kicsit másképp
- Rajzfoglalkozás: Varázs-szerencsepatkócska
- Szitakötő feladatlap 3. szám_ teljes lapszámhoz
- Kockulás helyett kockázás
- Mitől félsz?
- Szerencse szókereső
- Kézművesség: Szerencsés flótások
- Totó: Tele van az erdő
- Tedd vissza a patkószöget!
- Szókereső: Megpatkolt köröm
- Mumus űzés
- Totó: Megpatkolt köröm
- Feladatsor: Növények – telelők, télállók
- Szókereső: Szerencsekovács
- Rajz óravázlat: Szerencsekovács
- Matematika feladatlap: A szerencsekockától
- Matematika óravázlat: A szerencsekockától
- Irodalom óravázlat: Szerencsés jó napot!
- Feladatlap: Bükkösi Rossz Manó szerencséje
- Szakértői mozaik
- Olvasásóra: Bükkösi Rossz Manó szerencséje
- Olvasásóra: Szerencsés jó napot!
- Kártyajáték: Szerencsés jó napot!
- Lóhere mintás dekorációk készítése
- Versillusztráció- Felhőmese
- Rejtvény_ Az ördög patkója
- Igásállatok
- Kocka-variációk
- Télálló
- Alkosd meg saját kabalád!Fejlesztő és terápiás program
- Memóriakártyák: szerencsés flótások
- Szövegelemző kérdések: Biceg
- Feladatsor: csapszék
- Kockázat és valószínűségszámítás
- Éliás, Tóbiás
- Patkófalva lakói
- Ritmusjáték
- December 13. Luca napja
- Nyelvtani feladatlap
- Az internethasználat szabályai
- Palackba zárt üzenet