NÉZZÜK EGYÜTT… ORSZÁG LILI képeit!
Ország Lili sok-sok festményén betűk láthatók. Ékírásjelek, hieroglifák, perzsa és ógörög, leggyakrabban héber betűk. Aki nem ismeri az ókori nyelveket, az is érzi, hogy az írásos üzenet fontos része a látványnak. De mi az üzenet, és hogy üzenhet egy festő olyan eszközökkel, amelyek konkrét jelentését kevesen ismerik?
A tragikus sorsú Ország Lili legfőbb kapaszkodója a sokféle kultúra volt. Szorongásait és fel-felsejlő vágyait is – például, hogy gyereke legyen – a kultúra elemeivel fejezte ki. Megtapasztalta, milyen lehetőségeket kínál, és milyen terheket ró az emberre a többnemzetiségű, többféle vallású család. Ungváron született – akkor Csehszlovákiához tartozott a város. 1944-ben viszont magyar állampolgár volt, és zsidó származásúként édesanyjával együtt marhavagonba zárták, a szerelvényt már el is indították a haláltábor felé. Ország Lili úgy emlékezett megmenekülésükre, hogy anyja felfeszítette a vagon alját, kilökte őt, és maga is kiugrott. A háború végéig Budapesten bujkált a család – és megmenekültek! Apja – hogy mentse a menthetőt – visszament az ungvári házba, de innentől nyoma veszett. Ungvárt közben a Szovjetunióhoz csatolták, s az apa valószínűleg egy szovjet táborban halt meg.
Ország Lili kisgyerekként is festő akart lenni. 1945-től a képzőművészeti főiskolára járt, korai képein tanára, Szőnyi István hatása érződik. Az ötvenes években hátborzongató látomásokat festett modern nyugat-európai művészek szellemében. 1960-tól haláláig az Állami Bábszínház díszlet- és bábtervezőjeként kiváló művészekkel dolgozott.
A sok nyelven beszélő-olvasó, rendkívül művelt Ország Lili képzeletében összekapcsolódtak az emberiség legősibb mítoszai, írásos emlékei, a különböző épületek, falak, feliratok. De még a labirintus-mitológiákat is ötvözte a 20. századi tudománnyal-technikával, hiszen elbűvölték az áramkörök rajzolatai.
Az Agyagtábla című kép úgy modern, hogy évezredek történetét sűríti. A tagolt, ablakokba rendezett betűtöredékek a bibliai Tízparancsolatra vagy a papirusztekercsekre, pergamenre rótt szent szövegekre utalnak. Mindenesetre olyan ősi tudásra, törvényre, ami a mai ember életében is fontos lehetne.
(A folytatás a téli számban olvasható)
Kapcsolódó segédanyagok
- Az éledő természet /A baromfiudvar/ – komplex zeneóvodai foglalkozás
- A jég birodalma
- Az „sz” hang és betű tanítása, gyakorlása
- Komplex nyelvi fejlesztés
- Szitakötő tehetséggondozó program Szajolon
- Rajtunk múlik
- Agapé: Feladatlap
- Feladatlap: Patkófalva
- Jég hátán – Feladatlap
- Az eszkimók
- Ország Lili 2.
- Ország Lili 1.
- Ubul menni Lalatonpart
- Szerencse vagy munka?
- Ország Lili
- Sok szerencsét!
- Készítsük el szerencsepatkónkat!
- A szürke ló patkója – Óravázlat
- Növények – telelők, télállók – Rejtvény
- Feladatlap: Szerencsés jó napot!
- Feladatlap – Megpatkolt köröm
- Szövegértési feladatsor: Szerencsés flótások
- Óravázlat: A szürke ló patkój
- Rejtvény: A szürke ló patkój
- Lovak az ember életében
- Csapszék a csámpás patához – Feladatok
- A kovács szerencséje – Feladatsor
- A Mumus – Óravázlat
- Szövegértési feladatok: Jég hátán
- Szerencsés jó napot! – Feladatlap
- Természetismeret Óravázlat: Növények-telelők, télállók
- Földrajz óravázlat: Észak-Amerika természeti adottságai
- Szerencsepatkó-e a mágnespatkó?
- Komplex foglalkozás: Csapszék a csámpás patához
- Irodalomóra tanulásban akadályozottaknak
- Szövegfeldolgozás könyvtári környezetben kézikönyvek használatával
- Óravázlat – Bükkösi Rossz Manó szerencséje
- Óravázlat: Körhinta
- Német szövegértés: Libelle 32
- Pároskártyák: Jég hátán
- Szerencse totó: Szerencsés jó napot!
- Növények – telelők, télállók – Feladatlap
- Eszkimók ppt
- Jeles napok képekben
- Valószínűség, statisztika
- Rejtvény: Ország Lili
- Kerti kalendárium és délutáni foglalkozás
- Szólások: Szerencsés flótások
- Egy kis műhó, no nem hűhó
- Ráhangoló keresztrejtvény
- Szerencsehozó szilveszteri malacka
- Szerencse osztályfőnöki óra
- Szólások a szerencséről
- Rejtvény: Szerencsés jó napot!
- Patkolás
- 3 mester+1 tanítvány feladatlap
- Feladatlap: Az ördög patkója
- Szövegértési feladatlap: Biceg patkója
- Dobókockás tanórai játékok
- Jeles napok közmondásokkal
- Jeles napok
- Szerencsés jó nap(ot)!
- Szerencselap
- Keresd a párod!: Szerencsés jó napot!
- Szerencse jelképek
- Nyelvtani gyakorlás: Patkófalva
- Anyanyelvi gyakorló
- Rejtvény: Szerencsés flótások
- Játékgyűjtemény
- Eszkimók
- Bemutató óra: Majszter és a nagy slamasztika
- A ló – komplex foglalkozás
- Szövegértés feladatsor: Megpatkolt köröm
- 42 játékos fejtörő a lovakról
- Rejtvény: Jég hátán
- Rejtvény: Szerencsés jó napot!
- Szerencsés jó napot!: Totó
- Szerencsés jó napot!: Párkereső
- A mumus – kergessük el!
- Tulajdonságkocka
- Beszélgetőkör: Növények – telelők, télállók
- Magyar nyelv óravázlat: Az ördög patkója
- Rejtvény: Szerencsés flótások
- Kirakós: Ubul és barátai
- Feladatlap: Biceg patkója
- Bükkösi Rossz Manó pálcika báb sablon
- Jég hátán – Feladatlap
- Feladatlap; Majszter
- Munkalap: Az ördög patkója
- Rejtvények: Csapszék a csámpás patához
- Szerencsés flótások – Munkalap
- Főzött só-liszt gyurma igluépítéshez vagy egyéb vidám dolgokhoz
- Bükkösi Rossz Manó szerencséje: Drámajáték
- Szerencsekerék csapatverseny
- Rejtvény: Az ördög patkója
- Csapszék – képrejtvény
- Aranyváros – Ezüstváros
- Erdő rejtvény
- Erdő totó
- Patkolás rejtvény
- Jég hátán rejtvény
- Télálló rejtvény
- Alárendelő szószerkezetek
- Mesterségek
- Szerencsés flótások – Óravázlat
- Élet a hideg övezetben – keresztrejtvény
- Földrajz óravázlat: Jég hátán
- Szövegfeldolgozás rejtvénnyel: jég hátán
- Szerencsés flótások – Feladatlap
- Foglalkozásterv: Csapszék a csámpás patához
- Hallásdifferenciálás
- Nyelvtan feladatsor: Patkófalva
- Illemtan
- Bükkösi Rossz Manó szerencséje – Feladatsor
- Rejtvény: Növények – telelők, télállók
- Szövegértési feladatok – Szerencsés flótások
- Szövegelemző kérdések – Biceg patkója
- Szövegértést gyakorló magyaróra
- Villámkérdések_ Szerencsekovács
- Ábécéjáték
- Szórakodó: Szerencsekovács
- A kovácsmester
- Az állatok télen
- Mesefeldolgozás kicsit másképp – átdolgozva
- Szövegértés, szövegalkotás kooperatív technikákkal
- Építsünk iglut!
- Feladatlap: Növények – telelők, télállók
- Feladatsor. A szerencsekockától a számítógépig
- Szövegértési kérdéssor: Megpatkolt köröm
- Szövegértelmező kérdéssor: Az ördög patkója
- Feladatsor: Bükkösi Rossz Manó szerencséje
- Keresztrejtvény: Szerencsematek
- Emberi babonák – Állati vonzatok
- Reflektorfényben a Bingó
- Feladatlap: Ubul és barátai
- Feladatlap: Csapszék a csámpás patához
- Rejtvény: Vámpírok
- Állatnevek feladatalap
- Személyiségfejlesztés mesefeldolgozással
- Lópatkolás ppt
- Szövegértési feladatsor: Bükkösi Rossz Manó szerencséje
- Félelmeink leküzdése
- Mindenki a maga szerencséjének kovácsa
- Feladatlap: Csapszék
- Mesefeldolgozás kicsit másképp
- Rajzfoglalkozás: Varázs-szerencsepatkócska
- Szitakötő feladatlap 3. szám_ teljes lapszámhoz
- Kockulás helyett kockázás
- Mitől félsz?
- Szerencse szókereső
- Kézművesség: Szerencsés flótások
- Totó: Tele van az erdő
- Tedd vissza a patkószöget!
- Szókereső: Megpatkolt köröm
- Mumus űzés
- Totó: Megpatkolt köröm
- Feladatsor: Növények – telelők, télállók
- Szókereső: Szerencsekovács
- Rajz óravázlat: Szerencsekovács
- Matematika feladatlap: A szerencsekockától
- Matematika óravázlat: A szerencsekockától
- Irodalom óravázlat: Szerencsés jó napot!
- Feladatlap: Bükkösi Rossz Manó szerencséje
- Szakértői mozaik
- Olvasásóra: Bükkösi Rossz Manó szerencséje
- Olvasásóra: Szerencsés jó napot!
- Kártyajáték: Szerencsés jó napot!
- Lóhere mintás dekorációk készítése
- Versillusztráció- Felhőmese
- Rejtvény_ Az ördög patkója
- Igásállatok
- Kocka-variációk
- Télálló
- Alkosd meg saját kabalád!Fejlesztő és terápiás program
- Memóriakártyák: szerencsés flótások
- Szövegelemző kérdések: Biceg
- Feladatsor: csapszék
- Kockázat és valószínűségszámítás
- Éliás, Tóbiás
- Patkófalva lakói
- Ritmusjáték
- December 13. Luca napja
- Nyelvtani feladatlap
- Az internethasználat szabályai
- Palackba zárt üzenet