PUCCS KEREKERDŐBEN

Medvenc, Kerekerdő polgármestere minden telet mélyen, álmok nélkül aludt át. Ez idő alatt Borzas irányította Kerekerdő életét, hozzá fordultak az állatok ügyes-bajos dolgaikkal.

Történt azonban, hogy a két kert építése utáni tél szokatlanul hidegre fordult, és nagyon hosszúnak ígérkezett, így Borzast is elfogta a téli álom szédülete, ami nem szokatlan az északabbra élő borzok körében. Bronzöntőnk ásítozva zárta be műhelyét, szabadságra küldte segédeit, behúzódott szerény hajlékába – és nyomban elaludt. Őt azonban színesebbnél színesebb álmok szórakoztatták.

Kerekerdő állatai megszeppentek. Ki fog Medvenc és Borzas helyett intézkedni? – tették fel a kérdést a rendkívüli erdei gyűlésen.

– Majd én! – emelkedett szólásra Farkas.

– Te? Hiszen ez az első gyűlés, amin látunk, s amúgy sem veszed ki a részed a közösség életéből. Nem építetted a vízágyút, az erdei kisvasútat, a kerteket. Nem szavazunk meg! – jelentette ki határozottan Vaddisznó. Farkas elsompolygott.

– Hát akkor én! – csapott mellére Bagoly, hogy csak úgy repkedtek a tollpihék a tölgyfa ágáról. – Én vagyok Medvenc és Borzas legközelebbi barátja, tudok az ő fejükkel gondolkodni!

Bár az utóbbi kijelentés tartalmában kételkedtek, az előbbit nem cáfolhatták a gyűlés résztvevői. Bagoly lett Kerekerdő Helyettes Polgármestere.

Sokáig csendesen, eseménytelenül teltek a hideg téli napok. Aztán december közepén egy éjjel hirtelen hatalmas mennyiségű hó hullt az égből, és vastagon belepte az erdei utakat.

Borzast hajnalban különösen édes álom lepte meg. Hatalmas, fehér kókusztorta feküdt előtte az asztalon, hát megkóstolta. Nagyot korgott a gyomra, felébredt, kibotorkált a háza elé, és látván a sok-sok havat, így dünnyögött: „Lám, lám, megvan az álmom jelentése!” Nagyot harapott a hótortából, aztán visszafeküdt, s hamarosan ismét jóízűen durmolt.

Másnap néhány kisebb testű négylábú állat Bagoly elé járult.

– Helyettes Polgármester Úr, tegyél valamit! Elakadunk a hóban – állt elő kérésükkel Vidra.

– Azt hiszem, Medvenc Vaddisznóhoz fordulna ebben az esetben….

Így is tett. Vaddisznó nekiállt letúrni a havat az erdei ösvényekről, de látszott, hogy erejéből csak néhány jelentéktelen utacska megtisztítására futja.

Bagolynak ekkor új ötlete támadt. Az erdő-lakókkal rőzsét hordatott az ösvényekre, amit aztán meggyújtottak. A hó el is olvadt az utakon, az állatok boldogan tapicskoltak az elfeketedett hólében.

Csakhogy következő éjjel a hólé ráfagyott az utakra. Az állatok nagyokat estek. Soha annyian nem kerültek a Kerekerdei Kórházba csonttöréssel, mint azon a télen. Az erdőben felerősödött az elégedetlenség hangja.

A sértett Farkas elérkezettnek látta az időt, hogy átvegye a hatalmat Kerekerdőben. Egy éjjel csatlósaival, Hiénával, Sakállal, Görénnyel, Nyérccel és Vadmacskával elfoglalták a polgármesteri hivatalt, benne az éléstár kulcsait, és a kincstár összes tallérját a hivatalba hordták.

Kerekerdő csendjét reggel farkasüvöltés verte fel.

– Összehívom a rendkívüli erdei gyűlést! – ordította Farkas.

Az erdőlakók megérkeztek a tisztásra. Farkas csatlósai a gyűlés résztvevői körül köröztek fenyegető morgással.

– Én vagyok a Helyettes Polgármester, csakis én hívhatom össze az erdei tanácsot! – huhogta mérgesen Bagoly.

– Már nem te vagy, leváltottalak. Jégpályává változtattad az erdőt, megtöltötted törött végtagokkal az erdei kórházat! Alkalmatlan vagy! – vágott vissza Farkas. – Az első intézkedésem, hogy eltörlöm a húsevés tilalmát! – jelentette ki vészjósló hangon az önjelölt vezér.

– Nem vagy a polgármesterünk, mert nem szavaztunk meg, márpedig nálunk demokrácia van! Ráadásul hatalmas mennyiségű káposztánk és egyéb zöldségünk van felhalmozva az éléskamránkban. Semmi szükség a húsevésre. Én nem fogok húst enni! – szállt szembe Farkassal Menyét.

– Én sem, én sem, én sem, én sem! – zúgott az erdő.

Farkas csatlósaival visszahúzódott a polgármesteri hivatalba. „Az éléskamra tele van káposztával? Ezen segíthetünk!” – gondolta fogcsikorgatva. Hiénát beküldte a városba, hogy azonnal adja el a felhalmozott káposztát. Napszálltakor szekerek jelentek meg az éléskamra előtt, s tucatnyi zöldséges pakolta csendben az olcsón vásárolt káposztát.

Borzas ezen az estén ismét álmot látott, ám most kellemetlent. Kedvence, egy tál káposztás tészta állt előtte az asztalon, de ahogy villájával közeledett felé, Farkas, aki az asztal másik felén ült, folyton elhúzta előle a tányért. Gyomra megint nagyot korgott, felriadt. Kilépett a háza elé, és tartalék kulcsaival elindult az éléskamra felé, hogy éhségét csillapítsa, ám rögtön hanyatt esett a jégen. Ettől teljesen felébredt. Amikor odaért az éléstárhoz, elkerekedett a szeme. Farkas és csatlósai éppen a káposzta rakodását felügyelték, és a szekerek lassan megteltek a zöld halmokkal. Elcsúszkált Medve barlangjához. Egyszerre érkezett Bagollyal.

– De jó, hogy felébredtél, Borzas! Farkas és pribékjei átvették a hatalmat. Puccsot szerveztek. Épp most határoztuk el a gyűlésen, hogy felébresztünk benneteket – huhogta hadarva Bagoly.

– Most már értem, hogy Farkasék miért kótyavetyélik el a káposztatermésünket!

Addig rángatták, csipkedték, csiklandozták Medvencet, amíg fel nem ébredt.

– Baj van komám! Szaladjunk az éléskamrához!

Az erdőlakók hamarosan körülvették az éléskamrát.

– Légierő, támadás! Gyalogság, támadás! – adta ki a parancsot Medvenc.

Bagoly, Sas, Héja, Sólyom és Kánya a levegőből csapott le Farkasra és bandájára. A megtépázott puccsistákat a többiek a földről rohamozták meg. Farkast Medvenc terítette le egyetlen pofonnal, Hiénát Vaddisznó, Sakált Szarvas, Görényt Borzas, Nyércet Nyest, végül Vadmacskát Puskaravasz, a róka.

A városlakók nem várták meg, amíg az állatok parancsolnak rájuk, az utolsó fejig visszarakták a káposztát az éléstárba, aztán hazaszekereztek.

A győztes állatok az erdő széléig kísérték a puccs résztvevőit.

– Menjetek! Többé ne lássunk benneteket a Kerekerdőben! – ítélkezett Medvenc.

– Legyen bármilyen hideg és hosszú telünk, Borzas, te többé nem alhatsz téli álmot! – morogta Vaddisznó. – Hacsak meg nem győzöd Medvencet, hogy maradjon ébren helyetted!

Mesemondó | Horgas Judit