VIRÁGBÓL ÉNEK

Az Abigél című regényben a kiránduló diáklányok megkérdezik nevelőjüket, Zsuzsannát, hogy mi a nótája. Az egyházi intézményben dolgozó, fiatal pedagógusnő gondolkodik, illik-e egyáltalán, hogy nótája legyen. Ügyesen válaszol hát: ő a virágénekeket kedveli. Vajon jól válaszolt? Attól függ, a virágénekek melyik típusára gondolt.

A középkorban ugyanis születtek csúfolódó virágénekek, amelyekben az erkölcstelen asszonyokat vagy a szoknyavadász férfiakat gúnyolták, de írtak mély érzésekről árulkodókat is. Persze mindegyik témája a szerelem, ezért a papok és prédikátorok többsége eleinte mindet üldözte. Aztán a legtöbben belátták, hogy az igaz szerelemről szóló virágénekek között sok értékeset találhatunk.

A magyar nyelv egyik legfontosabb nyelvemléke, a Soproni virágének ugyan töredék, de a magyar nyelvű szerelmi költészet legkorábbi ma ismert darabja. 1490 körül jegyezte le Sopron város akkori jegyzője, Gugelweit János. Ránk csupán két sor maradt belőle, ami mai írásmóddal így szól: „Virág tudjad, tőled el kell mennem, / És teéretted kell gyászba ölteznem”. Az irodalomtörténészek szerint itt olvasható először a magyar irodalomban, hogy a költő szerelmét a hozzá fűződő érzelmein keresztül mutatja be. A vers többi sora azért tűnt el, mert Gugelweit egy könyv pergamen fedőlapjára írta, amit negyven évvel később megpróbáltak vegyszerrel lemosni. A tisztítás – sajnos – e két sor kivételével sikeres volt.
A kutatók azonban ezt is megbecsülik, hiszen sok ilyen töredék vizsgálatával hasznos információhoz jutnak a magyar nyelv több száz évvel ezelőtti használatáról.

A virágénekek számos újabb kori vers forrásaként szolgálnak. Írt például virágéneket Ady Endre és Radnóti Miklós, de Csukás István is. Ady Két busongó virágének című műve voltaképpen két külön címmel is rendelkező vers. Az első (A cigány vonójával) bővelkedik a virág-szimbolika elemeiben: „Sötét szirma az én violámnak”; „Bús violám, akarsz lenni rózsa? / Rózsa kell most, nem tehetek róla”; „Szép a rózsám, hogy váljak meg tőle?”. A másodikként jelölt virágénekben (Játék, játék, játék) a költőre jellemzően a szerelem mellett a halál gondolata is erőteljes. Ezek kettősségével indul: „Ne játsszunk csókosdit, / Játsszunk temetésdit”, és azzal is zárul: „Életet a Halálba / S téged a karomba”.

Radnóti a halál árnyékában, egy nagyváradi kórházban írta Virágének című művét a
II. világháború idején, 1942 augusztusában. A középkori költészeti hagyományokat követve a természet itt is a szerelem érzésének kifejezését segíti: „Fölötted egy almafa ága, / szirmok hullnak a szádra”, de egyúttal a baljós, félelmet keltő környezet feledtetésére is szolgál:

„Hull a sötét, de ne félj,
megszólal a néma, ezüst éj;
kivirágzik az égi fa ága,
hold bámul a béna világra.”

A néhány évvel ezelőtt elhunyt Csukás István virágéneke már csak a szerelem áhítattal teli érzését állítja középpontba. Bár a műfajt ő maga jelölte meg a vers címével – Virágének –, az eddigi példáktól eltérően kevés természeti képet használ (fehér hófüggöny, simább a tónál). Szimbólumok helyett sokkal egyszerűbb kifejezőeszközökhöz nyúl:

„Nincs nagyobb titok,
nincs nagyobb vigasz:
rád hasonlítok,
rám hasonlítasz.”

Mégsem mondhatjuk, hogy a virág-szimbolika teljesen elkerülte Csukás István költészetét. Sok más mesefigura mellett tőle származik Süsü, a sárkány híres alakja és éneke: „Ó, ha rózsabimbó lehetnék! / Rám szállnának szépen a lepkék!” és a mesemondó Pom-pom is, aki többféle kinézetet is felölthet, hiszen lehet bojt egy papucson, meleg sál a nyakadon, paróka a fejeden, „de lehet, hogy egy száraz ágon billeg csendesen”.

Ugye, hogy nem is állnak olyan távol tőlünk a középkori hagyományok? Még szerencse, hogy ezeket a verseket és meséket már nem lehet csak úgy lemosni egy könyv borítójáról!