Granada

A gránátalma mediterrán gyümölcs, a héja kívül kemény, a belsejében apró, lédús, ízletes, vörös levet tartalmazó magokat találhatunk. Tudjátok hogyan kell enni? Külső, kemény héját szétnyitva kihámozzuk a piros, kocsonyás magokat, és csak azok fogyaszthatók.

A gyümölcs neve latin eredetű, jelentése „magvas alma” vagy „szemcsés alma”. Ez az egyik legfontosabb gyümölcsszimbólum, a bőség és az élet jelképe, ezért gyakran esküvőkön is szerepel, a jó szerencse jeleként. A szimbólum – magyarul jelkép – általában kulturális hagyományon alapul.

A gránátalma élénkvörös leve a vért, a szenvedélyt és a szeretetet jelképezi, ezért összekapcsolódik a szerelemmel is. A magok ugyanakkor az újjászületést, az élet megújulását is kifejezik. Tavasszal a természet a magokból éled újra, tehát a sokmagvas gránátalma egyben a meg-megújuló élet szimbóluma. Nem csoda, ha mindezek után a gránátalmát a halhatatlanság és az örök ifjúság gyümölcsének is tekintik.

A zsidó, a keresztény és az iszlám vallásban is szent gyümölcs. A zsidó hagyomány szerint 613 magja a szent könyv, a Tóra 613 parancsolatát jelképezi, és a zsidó újév alkalmával gyakran eszik ezzel az áldással: „Legyenek érdemeink olyan számosak, mint a gránátalma magjai.” A keresztény kultúrában Szűz Mária szimbóluma, vörös leve pedig Krisztus véréé. Egyes feltevések szerint a bibliai Teremtés könyvében „a jó és a rossz tudásának fája” is gránátalmafa volt, a Korán név szerint említi, és a datolyával együtt szerepel a Paradicsom gyümölcsei között. Festményeken gyakran látjuk istenek, királyok mellett. 

Spanyolország déli részén, Andalúziában található a gyönyörű város, Granada, aminek neve gránátalmát jelent. Szerepel a város címerében, az utcakövek mintázata gránátalmát rajzol a járdára, az úttestek szélén az oszlop tetején gránátalma csúcsdísz ül, a katedrálisban a főoltár rácsozatát gránátalma mintázatú szobrocskák díszítik. Granada, és egyben Spanyolország egyik leghíresebb műemléke a mór (arab) királyok által épített Alhambra. Nevének jelentése arabul ’vörös erőd’, mert az építkezés alapanyagául szolgáló kő színe vöröses a lemenő nap fényében. Az Alhambra fallal körülvett város, amit a mór uralkodók századokon keresztül építettek és tökéletesítettek. Minden megtalálható benne, amire akkoriban egy nagy hatalmú uralkodónak szüksége lehetett: erőd a város védelmére, pompás uralkodói palota, kézművesek udvara és konyhakertek. Ehhez csatlakozik a hűvösebb nyári rezidencia, a Generalife, ahol a kert, a természet és a nagy kiváltságnak számító víz az úr. A mór kultúra szerint a legnagyobb fényűzés, ha az éltető víz halk mormogását mindenhol hallani lehet. Ezért a kertekben csobogók, szökőkutak és mesterséges vízfolyások találhatók mindenhol, ami a nyári, akár közel 45 fokos hőségben és tikkasztó szárazságban igazi felüdülést jelent. A Generalife kertjeiben rózsa, mirtusz, narancs- és a gránátalmafák látványában gyönyörködhettek a kiváltságosok. Ide nem léphetett be akárki, ezt a földi paradicsomot csak az uralkodónak és családjának tartották fent.

1922-ben Francisco de Icaza (ejtsd: fransziszkó de ikaza) mexikói költő nászúton járt Granadában. Az Alhambrában egy vak koldus a tenyerét nyújtotta a fiatal pár felé.  A költő így örökítette meg az elhangzott szavakat: „Adj alamizsnát nékem, / mert nincsen nagyobb átok, / mint Granadában élnem / úgy, hogy semmit sem látok”. (Faludy György átköltése) A kis vers Granada jelmondatává vált, és a gránátalmával együtt sokfelé felbukkan a városban.