A KÖR-ÚT ÉS A KÉTIRÁNYÚ UTCA
A természetben sokféle körforgás van, például az évszakok körkörös ismétlődése vagy a nappal és éjszaka váltakozása. Ilyen folyamat, hogy az erdőben a vadcseresznye pirosodó termését csipegetni kezdi egy madár, a mag lepottyan, abból kis palánta lesz, majd nagy fa, azon virágok nyílnak, a méhek elvégzik a beporzást, érik a termése és jön egy madár…
Körforgásban vesz részt a szén-dioxid is, amikor az élővilág begyűjti az energiát, elraktározza és felhasználja. A növények felveszik a talajból a vizet és a levegőből a szén-dioxidot, és a napfény energiájának felhasználásával ezekből cukrot készítenek. Ezt a folyamatot nevezzük fotoszintézisnek. Aztán a cukorból a növényi sejtek millióféle szerves anyagot állítanak elő – köztük fehérjét, keményítőt, zsiradékot –, amelyek a testük fölépítéséhez szükségesek. A növényt elfogyasztó állatok – és rajtuk keresztül a ragadozók is – ugyanerre már a készen kapott növényi anyagokat használják. Az élőlények testét alkotó szerves anyagok végső soron mind a fotoszintézisben keletkező cukorból származnak, tehát tartalmazzák az „eredeti” szén-dioxid molekula szén-atomját.
A cukor nemcsak építőanyagként fontos, hanem azért is, mert az élőlények a működésükhöz szükséges energiát is abból nyerik. Visszaalakítják szén-dioxiddá, s ebben a folyamatban a cukorba zárt napenergia felszabadul, és a növényi vagy állati szervezet fel tudja használni. A szén-dioxid tehát – hosszú átalakulás-sorozat végén – ismét szén-dioxid lesz, s kezdődhet a kör elölről.
Bár a természet folyamataira valóban jellemző, hogy ami az egyik folyamatban hulladék, az a másikban nyersanyag, ne gondoljuk, hogy a természetben minden körforgás. Az energia például a világűrön keresztül beérkezik, itt millióféle változáshoz adja a hajtóerőt, s végül kimegy a világűrbe. Ez pedig nem körfolyamat. Az energia nem körpályán közlekedik, hanem kétirányú utcán: bejön, működik, majd kimegy.
Az első szakaszban napsugárzás érkezik a Földre. A második szakaszban ezt az energiát a növények cukorba építik. A cukor egyfajta napenergia-akku; s ezzel az akkuval működik minden élőlény: növény, állat, ember. (Bár van pár kivétel.)
A harmadik szakasz a működés: például elhasznált sejtek lebontása és helyettük újak építése, szövetek növesztése és szervek fejlesztése, szín- és illatanyagok termelése, testrészek mozgatása, az idegrendszer működése… és így tovább. Közös minden ilyen működésben, hogy energiafogyasztó folyamat. A természet egyik alaptörvénye, hogy minden energiafelhasználás veszteséggel jár, mert a felhasznált energia egy része hőenergiává alakul. Ez érvényes a villanymotorokra és a villanykörtékre is, amelyek működésük közben fölmelegszenek. Érvényes az izmokra is, amelyeknek szintén emelkedik a hőmérséklete, amikor mozgunk. Még az agy is melegszik az idegsejtek intenzív munkájától. Mindebből az következik, hogy minden élőlény hőt bocsát ki a környezetébe. S ez már a negyedik szakasz: a Föld levegőburka folyamatosan hőenergiát sugároz ki a világűrbe.
Anyagok esetében is előfordul, hogy a természet valamit kivon a körforgásból. Az ásványi szén (barna vagy fekete szén), amelyet a Föld mélyéből bányásznak, több millió évvel ezelőtt élt növények anyagainak maradéka. Az elpusztult fatörzseket befedte a folyók hordaléka vagy a homok, s a föld alatt, ahol nem volt levegő, szép lassan elbomlottak. A fa testét alkotószénatom-tartalmú molekulák széttöredeztek, a bennük lévő különböző atomok lassan eltávoztak a levegőbe, de az egymáshoz kapcsolódó szénatomok ottmaradtak helyben. Így keletkeztek a széntelepek.
Ehhez hasonló folyamat volt, amikor az ősi óceánokban élt és elpusztult parányi növények és állatok maradványai az iszapban sok millió év alatt eltemetődtek, fokozatosan lebomlottak, s egyre inkább csak a szénatomok maradtak a mélyben – de ebben az esetben hidrogénatomokkal társulva. Így keletkezett lassan a földgáz és a kőolaj. A természet tehát kivonta az élőlények és környezetük közötti körforgásból a szén egy részét, és eldugta a földfelszín alá.
Az ember is kivon a felhasználás közben számos terméket és anyagot, amikor valamit a szemétbe dob. Mert ami a szemétlerakóba kerül, azt már senki nem fogja használni. Pedig talán még javítható lenne vagy használható valami más célra, mint amire eredetileg szolgált; vagy legalább az anyaga még jó lenne egy újabb tárgy készítéséhez. Amikor betelik a szemétlerakó, az egészet befedik talajjal, s növényeket ültetnek a tetejébe. Tíz-húsz év múlva talán már park lesz a helyén. Kicsi az esélye, hogy az ott sétálók gondolnak arra, milyen nagy érték van a lábuk alatt.
Nagy érték? Bizony az! A hulladék nem feltétlenül szemét! A brazil Rio de Janeiro [ejtsd: rió de zsanejró] közel 20 milliós városában fegyveres bandák harcolnak a szeméttelepek birtoklásáért. A hulladékhegyekből ugyanis értékes tárgyakat és anyagokat gyűjtenek ki és azok eladásával óriási pénzhez jutnak. Nagy pazarlás tehát a szemétbe dobni, ami – vagy aminek az anyaga – még valahogyan használható.
De térjünk vissza a természet folyamataira! A mélyben lévő szén és a felszín alatti üregekben, hézagokban, résekben lévő földgáz és kőolaj évmilliókig szinte változatlan volt. Mi azonban kibányásszuk és energiaforrásként használjuk. A 18. század vége felé Angliában a szenet használták az akkor kifejlesztett gőzgépek hajtására. Máshol is sokáig a szén volt a legfontosabb energiaforrás. Száz évvel később azonban a szenet fokozatosan felváltotta a földgáz és a kőolaj, és napjainkban már ezek a fontosabbak.
Minden felhasználási módban közös, hogy elégetjük az energiaforrás anyagát. Akárhogy égetjük el, a benne lévő szénatomokból végül mindenképpen szén-dioxid lesz, tehát visszakerül a széntartalmú anyagok körforgásába, amit a természet onnan kivont. Ez durva beavatkozás a természeti folyamatokba, ráadásul óriási mennyiségekről van szó. Ez az egyik vagy talán a fő oka a globális melegedésnek (és így a klímaváltozásnak), vagyis annak, hogy a Föld átlaghőmérséklete emelkedik.
Az egész Földet érintő globális melegedés nagyon összetett folyamat, ezért helyileg ellentmondásos hatásai is lehetnek. Például egyes országokban akár tartósan is hűvösebb lesz az éghajlat, mint évszázadokig volt. Gyakoribbá válnak a szélsőséges időjárási események, meglepő gyorsasággal fordul az időjárás hol melegebbre, hol hidegebbre. Az összesített hőmérséklet azonban emelkedik. Ma a Föld egésze 1,2 oC-kal melegebb, mint az ipari forradalom kezdetén volt. Ez a különbség nem tűnik fenyegetőnek, ugyanakkor százával vannak olyan növény- és állatfajok – köztük búza-, burgonya- és gyümölcsfajták –, amelyeknek a termesztése, tenyésztése már ekkora melegedés hatására is bizonytalanná válhat a Kárpát-medencében.
Tartsuk tehát tiszteletben az élővilág rendjét, akár körfolyamat, akár nem! A tárgyak készítésében és használatában – vagyis a magunk életében – pedig törekedjünk a tárgyak kímélésére és anyagaik körforgásának erősítésére!
Kapcsolódó segédanyagok
- Üvegházhatás
- A zene körforgása
- Szövegértés: Jó étvágyat
- Szövegértés: Vermeer
- Online szókereső: nehéz döntés
- Szinonimakereső: nehéz döntés
- Betűző: nehéz döntés
- Osztályfőnöki óra: csere
- Japán gasztronómiája
- FELADATSOR: A növények étlapja
- Szövegértési gyakorlatok: csere
- Rejtvény: madárbegy
- Főszerepben a Hold
- Feladatlap: KOonyharablás
- Bildbeschreibung
- Feladatsor: szegény ember
- Szórejtvény: Kísértet
- Rejtvény: Morzsabál
- AZ VAGY, AMIT MEGESZEL, OLVASOL, GONDOLSZ…
- FOOD IDIOMS
- Madárbegy feladatsor
- Hangya munkalap
- FELADATLAP: MADÁRSZÓ
- Nagy konyharablás feladatlap
- A szegény ember pecsenyéje feladatlap
- Munkalap: Istenek eledele
- Mesesüti
- Feladatlap: Konyharablás
- Nyelv-falat
- Vacsoravendég
- Érzék-rejtvény
- Főnek a főnevek
- Szómorzsa
- Mi ez és mit eszik?
- Finom rejtvény
- Feladatsor: Macskasárkány
- Feladatsor_ pecsenye
- Mesebeli hétpróba
- Manók
- Vendégség
- Remény-vadászok
- Szókereső: Jobb ízű
- Cukrász design
- Édesszájúak
- Az vagy, amit megeszel
- Festő Frici festéke
- Rajzolj közmondást: Jobb ízű
- Nyuszmók, kunyú és társaik
- Projektnap-terv_ élelem
- Recipe and grocery list
- Receptminta: ínycsiklanó
- Illatos mese
- Etesd meg
- Feladatlap: növények étlapja
- Segítsünk Bendőcskének
- Baráti társaságok
- SZÓ – KVÍZ – KERESŐ: Torkunkon
- Boszorkányos menü
- Fényevők, rágcsálók, csepűrágók
- Fosztóképzők
- Madarak
- Birds in English
- Nyissunk cukrászdát
- Batyubál és morzsabál
- Szövegértő feladatlap: növények étlapja
- Háttérinformációk a meséhez
- Márga és Kvarc
- Feladatlap_ A nagy konyharablás
- Lány gyöngy fülbevalóval
- Lukrécia Morzsa
- Kísérőzenék
- A rablók és a szakács
- Kísértetkaja
- Ki mit evett
- Morzsa szövegértés
- Élelem: szövegértési feladatlap
- Jó étvágyat szövegértési feladatlap
- Az eredeti mese és változatai
- Étel-szavak
- Ki mire érzékeny vagy allergiás?
- Puzzle – online: Holbein
- Földrajzi fogalmak – Afrika hegységei
- Üvegházhatás
- Feladatlap: felhőlátta
- Bemutató: Holbein
- Feladatlap: jeromos
- Munkalap/Feladatlap: Kalóz
- Játékos gyakorlatok: Erdő sarjad
- Boszorkánybaj
- Játékos gyakorlatok: erdő srajad
- Feladatlap: klíma
- Szabadversek: Erdő sarjad
- Szókincsfejlesztő és szövegértési feladat németből
- Quiz: erdő sarjad
- Erdő
- Kalóz vizsga
- Feladatlap: körforgalom
- Mesés hétpróba
- Feladatsor megoldással: unikornis
- Forgószél
- A kenyér
- WORD SEARCH
- Körkörösség
- Beszélgetős körhinta
- Érzelmek körforgása
- A nagy bumm
- Csere-kereskedem
- BUJKÁLÓ MADARAK
- A hét törpe
- Valse Triste
- Készítsünk papírforgót
- Körzős képregény
- Presentation in English
- Képregény: körző
- Szómágia: szóvihar
- Avatár
- Ősrobbanás
- KIHÍVÁS- KÖRBEÉR
- FOROGJ, CSAK FOROGJ
- Körhinta
- Jeromos és az évszakok
- A szajkó térképe
- Pénztörténet
- Kenyeres mondások
- Legendás hősök
- Hangrend, összetett szavak (Tanév eleji ismétléshez)
- Titokzatos növény
- Életem lemeze
- Jeromos divatház
- Dalos játék
- Szövegértő feladatlapÉ könyvkerék
- Szárnyalj a szelek hátán! … vagy csak a papír lapján?
- Mesés változások
- Föld körüli barátságok
- Hangszerzóna
- Többszólamúság
- Körforgalom
- Bolygónk szuperhősei
- A víz körforgása
- Meseelemzés: vasárnap
- Szövegértés: Holbein
- Kapcsolati háló
- Keresztrejtvény: Kalóz
- Föld
- Ügyeletes Bölcs
- Szereplők: Kalóz
- Papírvágás: körút
- Ritmusos versmondás: mielőtt
- Anagramma: Föld alatt
- Szókereső: Föld altt
- Szókereső_ Új nyár
- Feladatlap: Száz hold
- Kiegészítő PPT – reng a föld
- Kvíz – reng a föld
- Szövegértés feladatlap_ óriás
- Felelős állattartás – foglalkozásterv
- Óriáskeresztrejtvény: földje jó
- Feladatsor_ álcázás
- Feladatsor_ fázós óriás
- Óravázlat_ fent, lent
- Nyelvünkben él a föld
- Istenek a Földön
- Online feladat: örökség
- Mivel fűtött az óriás?
- Boszorkányos könyvcímek
- Növényekkel – fűfej
- Matisse-színező
- Miért vigyázzunk a földigilisztára?
- Istenek csoportosítása
- Szókereső: Gombácsi
- Feladatlap_Fázós óriás
- Feladatlap_ lakatlan sziget
- Szókincsbővítés – angol
- A föld – szövegértelmező, -alkotó feladatsor
- Drámajáték_ űrlények
- Drámajátékok: estére
- Sokarcú földrengés
- Egy marék föld…
- Ki menti meg a világot?
- Föld feladatlap
- Föld rejtvény
- Matisse totó
- Szövegértés II._ Ha megindul
- Ha megindul: Szövegértés I.
- A fázó óriás : szövegértő totó
- Amit akarok, megszerzem!
- Nálam van a … föld
- Szókereső_Szuper-föld
- Reading comprehension worksheet
- Feladatlap: föld alatt
- Feladatlap_ Óriás
- Feladatlap_ Szuper-Föld
- Óriás: feladatlap
- Szövegértés – Események sorrendje
- Ha megindul szövegértés
- Tevékenységterv: fent, lent
- Szövegértési feladatsor_ Űrlények
- Rajz Óravázlat: Matisse
- Totó_ Szuper-Föld
- Főnevek – Szókincsbővítés (Német nyelv)
- Földön kívüli élet
- Matisse rejtvény
- A fázós óriás – óravázlat
- Igaz-Hamis: Lehet-e élet
- A Naprendszer bolygói PPT
- Föld – ökológiai lábnyom
- Feladatlap: Földön járó
- Növények és hatásaik
- Feladatlap: Lehet-e élet
- Bolygók
- A lakatlan sziget, az intertextualitás és a mémek
- Rémes rímek
- Az új fiú/lány
- Plakátkészítés: Új nyár
- Tevékenységterv: Elherdált örökség
- Földönjáró dupla rejtvény
- Feladatlap_A fázós óriás
- Mondatrészek_ Földön járó
- Szócsalád – Wortfamilie
- Marsi angol
- Gondolattérkép_ mindenek
- Hirdetések: Űrlény
- Tankocka feladat: Mindenek
- Feladatlap: Földön
- Óravázlat: Földön járó
- Mitológiai kvíz
- Útbaigazítás
- Testnevelési játék
- Csupaföld
- Óravázlat: Az űrlények szelencéje
- English worksheet
- Foglalkozásterv: Az űrlények szelencéje
- Földön járó óravázlat
- Hiányos közmondások és szólások
- Óravázlat: Akik a föld
- „Földes” feladatok
- Lakatlan sziget
- Göröngyös rovásírás
- Páros fogalmazás: Göröngyös
- Tájak szótagokból
- Munkalap: Kifordítva
- Az űrlények szelencéje feladatlap
- Feladatlap: Lehet-e élet
- Szövegfeldolgozó kérdések: Száz hold föld
- Wordwall feladat
- Tudod-e, …?
- Minden szó számít
- Föld alatti élet
- Gondolati háló: Növények nélkül?
- KISVAKOND ÉS BARÁTAI
- Földrengető – Internetes keresés feladatlap
- Munkalap: Kifordítva
- Szókereső: Földje jó
- Munkalap: göröngyös
- Göröngyös óravázlat
- GABONA-KÖR-TERVEK
- KI-HÍV-LAK
- Párosító: Akik a föld alatt laknak
- Munkalap: Egyszer fent
- A fázós óriás: Munkalap
- Keresztrejtvény: Ki fordítja ki
- Szókereső: Betakarítás
- Szókereső – Kifordítva
- Óravázlat: Akik a föld alatt laknak
- Ki fordítja a magyar földet?
- Óravázlat: Ki fordítja ki a földet
- Valakinek vagy valaminek a neve
- Tankocka mátrix: űrlények
- Akik az ábrában laknak
- Óravázlat: Növények nélkül?
- VOLT EGY NYÁR, LESZ EGY NYÁR
- Szakköri Óravázlat: Akik a föld alatt laknak
- FÁZÓS – RÁZÓS – ÓRIÁS
- Hol járunk?
- Vers adta ötletek
- Szövegfeldolgozó feladatlap – A fázós óriás
- Az űrlények rejtélye
- Örökség
- Ugye, nem?
- Az én otthonom
- Gabonakörök
- Becenevek
- Növények a Földön
- Játékos anyanyelvi feladatok
- Mitológia
- Ruha perspektíva
- Szövegértés számokban: Miért reng a föld?
- Elefánt a porcelánboltban
- Növények nélkül? – Szövegértő feladatlap
- Összetett szavak: Száz hold föld
- ENERGIAFORRÁSOK
- MATEKOZZUNK! – Elherdált örökség
- VERSILLUSZTRÁCIÓ – A Föld léptei
- Arkhimédész
- SZÓ-SZIGET
- ÍGY IS – ÚGY IS FÖLDÖN JÁRÁS
- Rejtő Jenő
- Sprotni és a többiek
- Akik a föld alatt laknak – Szövegértő feladatlap
- Betűcsere: Kifordítva
- Gabonakör-labirintus
- Szókereső: Betakarítás
- A világ megmentése
- Mohóvics király
- Szövegértő feladatlap: Ha megindul a föld
- Henri Matisse és a színek
- Totori lakói
- Közmondások: Göröngyös út
- Földrajzi nevek
- Lakhatósági zóna
- Zöld paletta
- Ki kicsoda? Idegen tájak vándorai
- Szövegértés – Botticelli
- Természetidegen – csoportosító
- Kik vagytok ti?
- Az új osztálytárs
- Kamaszpanasz
- Párkereső – online: Aránytalanság
- Szinonimakereső: Aránytalanság
- Kapcsolj!
- Rejtvény – osztálytárs
- Rejtvény – szóelemzés elve
- Marsa és az űrlények
- Vigyázzunk rájuk!
- Tevékenységterv – Idegen, mégis ismerős
- Feladatlap – Az őrbódé
- Foglalkozásterv: Családtag vagy idegen
- Verskereső: Álcázás
- Szófelhő: Aránytalanság
- Idegenek rejtvény
- Totó: Idegenek, vándorok, bujdosók
- Botticelli totó
- Botticelli rejtvény
- Ismeretlen – ismerős
- Határaink
- Kvíz: Edgár és az idegen
- Feladatlap: Családtag vagy idegen
- Hír – álhír?
- Feladatlap: Boszorkányságok innen-onnan
- Drámajáték: Űrparányok jövetele
- Feladatlap: Zita
- Felelős állattartás
- Álcázás – Tevékenységterv
- Kódfejtő: Mi és ők
- Borszorkányságok – feladatlap
- Idegen – szófelhő
- SZITAKÖTŐ KALANDTÚRA 2.
- SZITAKÖTŐ KALANDTÚRA 1.
- OLASZ FINOMSÁGOK
- Ismerjük meg: Az új osztálytárs
- IDEGEN
- GAZDI KISOKOS
- Élet a Földön kívül
- An Englishman in New York
- Szövegfeldolgozó óra: Marsa és az űrlény
- Utazás a Holdra
- Idegen testben
- Űrparányok jövetele szófelhő
- Űrparányok jövetele jamboard
- Igék – Szókincsbővítés (német): Az új osztálytárs
- Szóról szóra, mondatról mondatra
- Marsa és az űrlény akadálypálya
- Óravázlat: Idegenben
- Feladatlap: Természetidegen
- A Varázsló itala
- Kvíz: Szerbusz, idegen!
- Idegenek a matematika világában
- Mit érdemes tudni, mielőtt befogadsz egy állatot?
- Botticelli, a humanizmus előhírnöke
- Paraziták szókereső
- Messziről jött idegen
- Melyik a kedvenced?
- Szópárok: Csipesz Fittyfiritty
- Szókereső – idegen szó szinonimái
- Marslakók memóriakártya
- Óravázlat: Természetidegen
- Holdbéli táj
- Munkalap: Családtag vagy idegen
- Szókincsbővítés – angol
- Velünk élő szörnyetegek PPT
- Munkalap: Mi és ők
- Német szövegértési feladatlap
- Nyomkövető
- Szövegértő feladatsor: Természetidegen
- Előre ítélsz vagy utóbb?
- Óraterv: Az új osztálytárs
- Elgondolkodtató nyolcadikosoknak
- Jöttünk, láttunk… és néhányan itt maradtunk!
- Vándorok a világirodalomban
- Szövegértési feladatsor: Edgár és az idegen
- Szókereső: Magok
- Szókereső: Boszorkányságok innen-onnan
- Feladatlap: A nagy Hold-átverés
- Óravázlat: Ez meg mit keres itt?
- Óravázlat: Idegenben
- Idegennek, jövevénynek nincsen becsűje szegénynek! Bujdosódalok a magyar népköltészetben… és ami mögötte van
- Feladatlap_ Idegen tájak vándorai
- Idegenek – idegen testnevelés Óravázlat
- Magyar vagy idegen? – jövevényszavak
- Átvett szavak
- Tavasz a művészetben
- Ügyesedő csipeszelő!
- Edgár és az idegen – Óravázlat
- Szövegértő feladatlap: Természetidegen
- Állatok exatlona – matek akadálypálya
- A műanyag
- Feladatlap: Az őrbódé
- Projektnap – Családtag vagy idegen
- Óravázlat – Családtag vagy idegen
- Az Alien-expedíció
- Lassan-lassan felnőtté válunk…
- Idegenek
- Projektnap
- Igaz-hamis, mondat kiegészítés, idézet magyarázat
- Keresd meg a betűhálóban!
- Kérdés-felelet: Marsa és az űrlény
- Nyomozz az igék után!
- A földön kívüli élet
- Osztálytárs-keresztrejtvény
- Feladatok Holdon, Földön
- Gondolkodjunk együtt és önállóan!
- Idegen
- Szókép: Idegen tájak vándorai
- Milyenek az űrparányok?
- Élősdiek
- Az emberi hiszékenység
- Holdbéli táj
- Három fa
- Állatkerti térkép
- A NAGY CSIPESZ KIHÍVÁS
- Marsa osztálytársai
- Ismeretlen ismerős
- Mit miből
- Öreg és idegen
- Gombák
- Az én köreim
- Keresztrejtvény – Marsa és az űrlény
- Feladatlap – Idegen tájak vándorai
- NYÜZSGŐ HOLDVILÁG
- Őszi élet – szókereső
- Milyennek látod
- Ismerkedjünk egymás zenéjével!
- Erős rejtszó
- Ki lakik ott belül?
- Ismerős és ismeretlen
- Kötvényesi Monyók és társai
- Gondolatban
- Nyomozz!
- Vénusz
- Vándorlás a hosszú úton
- Fordított álcázás
- Manók
- Pizzázó
- Ilyen – olyan, lényeges, hogy milyen?
- Kutya – macska ismeretség
- Szívdobbanások
- Állatvásár
- A kis zöld emberke
- Csoportosítás – Idegenek, vándorok, bujdosók
- Kvíz – Mi és ők
- Szinonímakeresés és keresztrejtvény: Erős jelszó
- Edgár rejtély-rejtvény
- SZÓ-ARÁNY