A KÖR-ÚT ÉS A KÉTIRÁNYÚ UTCA 

A természetben sokféle körforgás van, például az évszakok körkörös ismétlődése vagy a nappal és éjszaka váltakozása. Ilyen folyamat, hogy az erdőben a vadcseresznye pirosodó termését csipegetni kezdi egy madár, a mag lepottyan, abból kis palánta lesz, majd nagy fa, azon virágok nyílnak, a méhek elvégzik a beporzást, érik a termése és jön egy madár…

Körforgásban vesz részt a szén-dioxid is, amikor az élővilág begyűjti az energiát, elraktározza és felhasználja. A növények felveszik a talajból a vizet és a levegőből a szén-dioxidot, és a napfény energiájának felhasználásával ezekből cukrot készítenek. Ezt a folyamatot nevezzük fotoszintézisnek. Aztán a cukorból a növényi sejtek millióféle szerves anyagot állítanak elő – köztük fehérjét, keményítőt, zsiradékot –, amelyek a testük fölépítéséhez szükségesek. A növényt elfogyasztó állatok – és rajtuk keresztül a ragadozók is – ugyanerre már a készen kapott növényi anyagokat használják. Az élőlények testét alkotó szerves anyagok végső soron mind a fotoszintézisben keletkező cukorból származnak, tehát tartalmazzák az „eredeti” szén-dioxid molekula szén-atomját.

A cukor nemcsak építőanyagként fontos, hanem azért is, mert az élőlények a működésükhöz szükséges energiát is abból nyerik. Visszaalakítják szén-dioxiddá, s ebben a folyamatban a cukorba zárt napenergia felszabadul, és a növényi vagy állati szervezet fel tudja használni. A szén-dioxid tehát – hosszú átalakulás-sorozat végén – ismét szén-dioxid lesz, s kezdődhet a kör elölről.

Bár a természet folyamataira valóban jellemző, hogy ami az egyik folyamatban hulladék, az a másikban nyersanyag, ne gondoljuk, hogy a természetben minden körforgás. Az energia például a világűrön keresztül beérkezik, itt millióféle változáshoz adja a hajtóerőt, s végül kimegy a világűrbe. Ez pedig nem körfolyamat. Az energia nem körpályán közlekedik, hanem kétirányú utcán: bejön, működik, majd kimegy.

Az első szakaszban napsugárzás érkezik a Földre. A második szakaszban ezt az energiát a növények cukorba építik. A cukor egyfajta napenergia-akku; s ezzel az akkuval működik minden élőlény: növény, állat, ember. (Bár van pár kivétel.)

A harmadik szakasz a működés: például elhasznált sejtek lebontása és helyettük újak építése, szövetek növesztése és szervek fejlesztése, szín- és illatanyagok termelése, testrészek mozgatása, az idegrendszer működése… és így tovább. Közös minden ilyen működésben, hogy energiafogyasztó folyamat. A természet egyik alaptörvénye, hogy minden energiafelhasználás veszteséggel jár, mert a felhasznált energia egy része hőenergiává alakul. Ez érvényes a villanymotorokra és a villanykörtékre is, amelyek működésük közben fölmelegszenek. Érvényes az izmokra is, amelyeknek szintén emelkedik a hőmérséklete, amikor mozgunk. Még az agy is melegszik az idegsejtek intenzív munkájától. Mindebből az következik, hogy minden élőlény hőt bocsát ki a környezetébe. S ez már a negyedik szakasz: a Föld levegőburka folyamatosan hőenergiát sugároz ki a világűrbe.

Anyagok esetében is előfordul, hogy a természet valamit kivon a körforgásból. Az ásványi szén (barna vagy fekete szén), amelyet a Föld mélyéből bányásznak, több millió évvel ezelőtt élt növények anyagainak maradéka. Az elpusztult fatörzseket befedte a folyók hordaléka vagy a homok, s a föld alatt, ahol nem volt levegő, szép lassan elbomlottak. A fa testét alkotószénatom-tartalmú molekulák széttöredeztek, a bennük lévő különböző atomok lassan eltávoztak a levegőbe, de az egymáshoz kapcsolódó szénatomok ottmaradtak helyben. Így keletkeztek a széntelepek.

Ehhez hasonló folyamat volt, amikor az ősi óceánokban élt és elpusztult parányi növények és állatok maradványai az iszapban sok millió év alatt eltemetődtek, fokozatosan lebomlottak, s egyre inkább csak a szénatomok maradtak a mélyben – de ebben az esetben hidrogénatomokkal társulva. Így keletkezett lassan a földgáz és a kőolaj. A természet tehát kivonta az élőlények és környezetük közötti körforgásból a szén egy részét, és eldugta a földfelszín alá.

Az ember is kivon a felhasználás közben számos terméket és anyagot, amikor valamit a szemétbe dob. Mert ami a szemétlerakóba kerül, azt már senki nem fogja használni. Pedig talán még javítható lenne vagy használható valami más célra, mint amire eredetileg szolgált; vagy legalább az anyaga még jó lenne egy újabb tárgy készítéséhez. Amikor betelik a szemétlerakó, az egészet befedik talajjal, s növényeket ültetnek a tetejébe. Tíz-húsz év múlva talán már park lesz a helyén. Kicsi az esélye, hogy az ott sétálók gondolnak arra, milyen nagy érték van a lábuk alatt.

Nagy érték? Bizony az! A hulladék nem feltétlenül szemét! A brazil Rio de Janeiro [ejtsd: rió de zsanejró] közel 20 milliós városában fegyveres bandák harcolnak a szeméttelepek birtoklásáért. A hulladékhegyekből ugyanis értékes tárgyakat és anyagokat gyűjtenek ki és azok eladásával óriási pénzhez jutnak. Nagy pazarlás tehát a szemétbe dobni, ami – vagy aminek az anyaga – még valahogyan használható.

De térjünk vissza a természet folyamataira! A mélyben lévő szén és a felszín alatti üregekben, hézagokban, résekben lévő földgáz és kőolaj évmilliókig szinte változatlan volt. Mi azonban kibányásszuk és energiaforrásként használjuk. A 18. század vége felé Angliában a szenet használták az akkor kifejlesztett gőzgépek hajtására. Máshol is sokáig a szén volt a legfontosabb energiaforrás. Száz évvel később azonban a szenet fokozatosan felváltotta a földgáz és a kőolaj, és napjainkban már ezek a fontosabbak.

Minden felhasználási módban közös, hogy elégetjük az energiaforrás anyagát. Akárhogy égetjük el, a benne lévő szénatomokból végül mindenképpen szén-dioxid lesz, tehát visszakerül a széntartalmú anyagok körforgásába, amit a természet onnan kivont. Ez durva beavatkozás a természeti folyamatokba, ráadásul óriási mennyiségekről van szó. Ez az egyik vagy talán a fő oka a globális melegedésnek (és így a klímaváltozásnak), vagyis annak, hogy a Föld átlaghőmérséklete emelkedik.

Az egész Földet érintő globális melegedés nagyon összetett folyamat, ezért helyileg ellentmondásos hatásai is lehetnek. Például egyes országokban akár tartósan is hűvösebb lesz az éghajlat, mint évszázadokig volt. Gyakoribbá válnak a szélsőséges időjárási események, meglepő gyorsasággal fordul az időjárás hol melegebbre, hol hidegebbre. Az összesített hőmérséklet azonban emelkedik. Ma a Föld egésze 1,2 ^oC-kal melegebb, mint az ipari forradalom kezdetén volt. Ez a különbség nem tűnik fenyegetőnek, ugyanakkor százával vannak olyan növény- és állatfajok – köztük búza-, burgonya- és gyümölcsfajták –, amelyeknek a termesztése, tenyésztése már ekkora melegedés hatására is bizonytalanná válhat a Kárpát-medencében.

Tartsuk tehát tiszteletben az élővilág rendjét, akár körfolyamat, akár nem! A tárgyak készítésében és használatában – vagyis a magunk életében – pedig törekedjünk a tárgyak kímélésére és anyagaik körforgásának erősítésére!