A sánta isten remeke

A tíz esztendeig tartó trójai háború utolsó időszakáról, a legvéresebb összecsapásokról és a görögök győzelméről szól a Homérosznak tulajdonított elbeszélő költemény, az Íliász. Csakhogy az Íliászból nemigen következtethetünk a történelmi eseményekre, és az sem tudható, élt-e egyáltalán Homérosz nevű költő, akiért az ókorban hét város versengett, mindegyik állította, hogy a saját szülöttje. A tudósok azt is vitatják, hogy az Íliász folytatásának tekinthető Odüsszeiát ugyanaz a költő írta. Egyáltalán: ki és mikor írta le a szájhagyomány útján terjedő műveket? Mert kétségtelen, az európai kultúra alapját adó költői elbeszélések léteznek – te is kézbe veheted a könyveket vagy számítógépen olvashatod Devecseri Gábor fordításában. És valóban megtámadták a görögök Tróját – talán az időszámítás előtti 13. században –, egyszerű gazdasági érdekek, zsákmányszerzés miatt. Igaz, roppant nagy képzelőerő kell ahhoz, hogy a mai Törökország területén található Trójában valaki ráismerjen az elbeszélt események helyszínére. De gondold csak el: a szájról szájra szálló Íliász énekeit (a részeket, fejezeteket énekeknek nevezték, mert valóban énekelték a verset) az időszámítás előtti
8. században adhatta elő a feltételezett Homérosz. A háború után körülbelül fél évezreddel. Mennyi történetváltozat keringett közben!

A görög mitológia fő jellemzője amúgy is a változékonyság, s hogy a történeteknek nincs kezdete és befejezése. De hát milyen esemény lenne alkalmas kezdésnek, hiszen minden viszályt az emberként féltékenykedő, hiú és indulatos istenek szítanak. A halandó hősök sorsa pedig születésük előtt eldől. Így van ez a legdicsőbbnek tartott görög hős, Akhilleusz esetében is – ráadásul ő halandó félisten.

Tehát az Íliász is a dolgok közepébe vág: az első ének a sértődött Akhilleuszról mesél, aki kivonja magát a harcokból, bár tudja, hogy ezzel a görögök vesztét okozza. Kisgyerek módjára panaszkodik istennő anyjának, Thetisznek. A tengerben lakó Thetisz pedig az „égi orom”-ra szállva kérleli a főisten Zeuszt, hogy kegyetlenül büntesse a fiát kisemmiző görögöket.

A szörnyű csapások hatására aztán kiengesztelő követség megy Akhilleuszhoz – hiába, a legvitézebb harcos szíve egyelőre „méregtől duzzad”, és nincs senki, aki szép szóval haragját csitíthatná.

(A folytatás a téli számban olvasható)