Páncéllal az idő ellen

Szépen csengő páncél szavunkat a zordabb hangzású német panzerből (ejtsd: páncer) magyarítottuk a 14. század táján. Hallatán legelőször küzdelemre, háborúra gondolunk. Láncinges keltákra, fapajzsos római légionáriusokra, bőrvértes honfoglalókra, középkori páncélos lovagokra, mellvértes nehézlovasokra és acéllemezekkel burkolt hadihajók, tankok, rakéták seregére.

Vagy talán egy régi erdélyi népmondára a Keményfalvát megmentő jégpáncélos vitézről. Lakatos Jánosnak hívták, és sokat levágott a falujára törő tatárok közül, a többiek azonban rátámadtak. Nyilaik elől az Olt folyón át menekült, s mikor a partra ért, a hideg víz ráfagyott a szűrére. Mintha csak jégpáncélt húzott volna magára… Most már lövöldözhették rá a nyilakat: mind visszapattogott a testéről. A jégpáncélos vitéz kardjával megfutamította üldözőit.

Csak ezután jutnak eszünkbe az állatok, pedig tőlük tanultuk el a védőpáncél használatát. Kagylót a héja, kecsegét a vértje, teknőcöt teknője, bogárkát kitinpáncélja, krokodilt szarupajzsa, az orrszarvút pajzzsal felérő vastag bőre óvja, segíti a létért folytatott küzdelemben.

A fákra már nem is gondolunk, pedig kérgük páncélként működik. Egy mostanában világhírűvé vált fafajta neve utal is erre. Megtalálták Európa egyik legöregebb fáját! Ilyen és ehhez hasonló címekkel járta be nemrég a világsajtót a hír, hogy svéd, német és amerikai tudósok ezerévesnél is idősebb balkáni páncélfenyőt találtak a görögországi Pindosz-hegységben. De nem csak egyet: tucatnyi hasonló korúra becsült fajtársa áll a közelében. Megmaradásukat annak köszönhetik, hogy nagy magasságban, nehezen megközelíthető helyen élnek. A kutatócsoport vezetője csodálkozott is, hogy ott maradtak meg, ahol az emberi civilizáció már háromezer éve megvetette a lábát. (A görögök ugyanis rengeteg erdőt kiirtottak, kellett a fa a hajóépítéshez.)

(A folytatás a téli számban olvasható)