Az idő vén fái

Arany János szállóigévé vált sorral kezdi hun regéjét, a Buda halálát: Hullatja levelét az idő vén fája…, majd így folytatja: Egy régi levélen ezt irva találtam. Joggal hasonlítja az Időt a vén fához, amelynek lehullott leveleire ráíródott a múlt története. A fák Földünk legtovább élő, legnagyobbra növő lényei. A számukra kiszabott életkort és magasságot ugyan csak a kivételesen szerencsés, elenyészően kevés egyedük éri el, mégis – élve vagy holtan – hiteles tanúi a múltnak.  Megjelenésük a Földön 300 millió évvel megelőzte az emberét, de ebből az irdatlan messzeségből is üzennek nekünk. Megkövesedett maradványaik (fosszíliáik) segítik a tudományt a földtörténet megismerésében. 

2007-ben Magyarországon, a Bükk hegység egyik bányájában bukkantak rá egy 7 millió évvel ezelőtt viruló erdő maradványára a mélyben. A Kárpát-medencében hullámzó Pannon-tenger mocsaras partján iszapfolyás vagy homok temette be az akkor 300 éves mocsári ciprusok törzsének alsó részét, és szerves anyagként őrizte meg a mának. Nem kövesedtek meg vagy szenesedtek el, és a lelet bükkábrányi ősfák néven világszenzáció lett. A 17 fából végül több évi erőfeszítéssel tízet sikerült konzerválni és megóvni az elporladástól. (Az Ipolytarnóci Ősmaradványok Látogatóközpontban és a miskolci Pannon-tenger Múzeumban láthatóak.)

A fák azonban nem tudományos ismeretforrásként kerültek az emberiség érdeklődésének középpontjába. Évenkénti megújulásuk, hosszú életük, lenyűgöző nagyságuk, szépségük és számos más emberi vonásuk okán váltak jelekké, jelképekké és ősi mítoszok, mondák, irodalmi és más művészeti alkotások hőseivé, témájává.

Gondoljatok csak a bibliai Édenkert két fájára: egyik az örök életé, másik a jó és rossz tudásáé, amelynek gyümölcséből az első emberpár a tilalom dacára evett. A népművészetben találkoztok az ősi magyar hitvilág égigérő Világfájával, tetején a Nappal és Holddal mint a mindenség jelképével. Vagy nézzétek meg Csontváry Kosztka Tivadar Magányos cédrusát, a meg nem értett festőzseni sorsának szimbólumát! Csodáljátok Mikszáth Kálmán regényében (Szent Péter esernyője) az útmenti vadkörtefa Bényi Veronkára hullatott halványpiros virágait, talán a legutolsókat, amiket vén napjaira még hozhatott. És figyeljétek a régi vidéki házak udvarát: némelyikben még élnek azok a diófák, amelyeket száz-százötven évvel ezelőtti apák – a ti ük- és szépszüleitek – ültettek első gyermekük születésekor, hogy ne szakadjon meg a nemzedékek lánca.

A Földünkön élő fák legöregebb példánya ma egy Matuzsálem nevű, 4700 éves szálkás fenyő az észak-amerikai Kaliforniában.
A legmagasabb törzsű Hyperion, a 115 méteresörökzöld mamutfenyő szintén ott nyújtózik az ég felé. Névadója a görög mitológia Napot tartó titánja. A közel 50 méter körméretű Tule fa Mexikóban terebélyesedik vagy kétezer éve. Valaha az aztékok szent fája volt, most egy 16. századi Nagyboldogasszony templom áll alatta. Mocsári ciprusként rokona a mi bükkábrányi ősfáinknak.

A világ legmagányosabb fája Afrikában élt, a Szaharát átszelő forgalmas karavánút mellett. 400 km-es körzetében ez az akácia volt az egyetlen irányjelző a végtelen homoksivatagban, ám 1973-ban egy kamionsofőr nekihajtott, és kidöntötte. Emlékét vasból készült mása őrzi. Az indiai 2000 éves, buddhisták által szentként tisztelt Bódhifa közvetlen leszármazottja a fügefának, amely alatt Buddha meditált az i. e. 6. században. Japán csupán 200 éves Csodafája az egyetlen túlélője az irtózatos, 2011-es földrengést követő cunaminak, amely a szigetország egyik legszebb, 70 000 feketefenyőt számláló part menti erdejét és Rikuzentakata városát is elpusztította. Zöld koronája a reményt jelentette a visszatérőknek, és mert pár hónap múlva kiszáradt, emlékfát állítottak helyébe.

Európában se szeri, se száma a legebbnél-legebb fáknak. Egy skóciai temetőben virul a több ágra repedt törzsű, 3000 évesre becsült, legidősebbnek vélt Fortingalli tiszafa. Féltucat ezerévesnél idősebb balkáni páncélfenyő vetekszik a helyi elsőbbségért a görögországi Pindosz-hegységben. A délfrancia Gard folyót átívelő római kori vízvezeték mellé ezeréves olajfát telepítettek át Spanyolországból a múlt század végén, amit kőtáblára vésett felirat hirdet mellette.

Hazánk legidősebb fája a szigetközi Héderváron álló majd 800 éves Árpád-tölgy. Kikorhadt belseje időkaput nyit a múlt és jelen között kacskaringózó útra, amelyet hőseink történetére és legendáira emlékeztető vén fák szegélyeznek.