NÉZZÜK EGYÜTT…FRANCISCO DE GOYA KÉPEIT!

A művészet sokféle reakciót válthat ki belőlünk, gyönyörködhetünk a festmény színhasználatában, elgondolkodhatunk a témaválasztáson. Fontos tudni, hogy a művészet nem csak örömet okozhat a nézőnek. Olykor nehéz témákat feszeget, komoly kérdéseket vet fel, sőt, néha félelmetes is lehet. De a művészet abban is segíthet, hogy közelebb kerüljünk saját félelmeink feloldásához.

A spanyol Francisco de Goya (ejtsd: fransziszkó de goja) a 18. század közepén született Zaragoza mellett, egy nem túl tehetős, hatgyerekes családba, negyedik gyerekként. Korai éveiről és egész életéről a legtöbbet a levelezéséből tudhatunk meg, amelyet iskolatársával, későbbi legjobb barátjával folytatott. Tizennégy éves korában már komolyabban foglalkozott rajzolással, később a fővárosba, Madridba költözött, hogy a spanyol királyi udvar egyik festőjétől tanulhasson. 1786-ban III. Károly spanyol király udvari festője lett, majd IV. Károly kedvenc festőjeként elnyerte az „Első udvari festő” címet. Többször megfestette a királyt családja körében, és az udvar tagjairól is készített portrékat. Festészetében eleinte a rokokó jegyek érvényesültek: könnyedség, világos színek, hétköznapi, vidám jelenetek elevenedtek meg vásznain.

Goya karrierjét megtörte a félszigeti háború. Bonaparte Napóleon francia császár hadai harcoltak az Ibériai félszigeten spanyol, portugál és brit seregek ellen. A hét éven át tartó háború alatt Goya Madridban maradt, átélt élményei mélyen meghatározták – megváltoztatták – látásmódját.

Az 1808. május 3.: Madrid védőinek kivégzése című képen nyers őszinteséggel jeleníti meg az eseményt, amikor Napóleon francia katonái tüzet nyitnak a spanyol ellen-állókra. A festményt a spanyol kormány rendelte meg Goyától (párdarabjával, az
1808. május 2-a: Harc a mamelukok ellen című képpel együtt) a háború után, hogy emléket állítson. A közönség nem fogadta elismeréssel ezeket az akkoriban merőben szokatlan képeket. Goya valóban másként festett, mint korábban – a képet tanulmányozó művészettörténészek az érzelmek kifejezése és a lendületes, határozott ecsetvonások miatt ezt tekintik az egyik első modern festménynek. A képen az egyenruhás francia kivégzőosztag hátulról, arctalanul jelenik meg, velük szemben sorakoznak a rémült áldozatok. Közülük is kiemelkedik egy fehér inges alak, aki bátran szembefordul a katonákkal. Önfeláldozás és szomorú beletörődés egyszerre tükröződik a hős arcán. Goya az áldozatok rettegését és a holttesteket is megjeleníti, nem kíméli meg a nézőt a borzalmas részletektől. A kép szinte megszólít, és elgondolkodtat a háború értelmetlenségéről, a félelemről, a szabadság-vágyról.

A poszteren szokatlan kompozícióval találkozunk: a kép főszereplője a nézőnek háttal kisétál a kép teréből. A kolosszus (más néven Az óriás) talán egy hazafias költemény ihletésére született, amelyben a spanyol nép a Pireneusok óriásaként száll szembe az elnyomó seregekkel.

Az alul látható jelenet hasonlóan sötét hangulatú, van benne valami nyugtalanító. Nem csoda, hiszen Goya idős korára egy betegség miatt teljesen megsüketült, az utolsó éveit a Madrid külvárosában álló házában töltötte, amit a környéken csak „a süket házaként” emlegettek. A magába fordult, kedvetlen festő itt készített tizennégy sötét tónusú képet, a „fekete képeket”. A sorozat néhány darabja rémlátomásnak hat, Goya legmélyebb, nehezen megfogalmazható félelmeit festette meg a képekben. A Boszorkányszombat nem mesél el történetet, nehezen megfejthető, mit csinálnak a képen szereplő alakok. Az ördögöt szimbolizáló kecskeárny egy csoport nő felé fordul, akik vélhetően a boszorkányokat testesítik meg. Színpadképet idézően kontrasztos fény-árnyék hatásokat használ, de az arcok alig kivehetőek, mégis érezhető a képet átható rémület. Talán így fejezte ki, mennyire ellenzi a spanyol inkvizíció kegyetlen eljárásait, a vallás nevében elkövetett kínzásokat.