SZŐ, FON, NEM TAKÁCS…

Arról meséltem már, hogy rengeteg pókkal élünk egy fedél alatt. Általában madárpókok, de néha egy-egy ugró- meg vadászpók is akad, és persze, ott vannak a házi meg a kerti pókok is.

A legtöbb ember, amikor meglát egy nyolclábú vadászt, azt mondja, fúj, de sokan nem is az állatoktól viszolyognak, hanem a hálójuktól. Nem szeretik, amikor a hajukba ragad, rátapad a kezükre vagy a ruhájukra. Legalábbis a lélekbúvárok, akik a pókfóbiával foglalkoznak, ezt derítették ki. Pedig a pókfonál remek dolog, és bebizonyosodott, hogy nemcsak a gazdájuknak lehet nagyon hasznos, hanem nekünk, embereknek is. Csak nincs belőle elég…

De mi is az a pókfonál?

Olyan szupererős és szupervékony fehérjékből sodort szál, amit a pókok a szövőmirigyükben kotyvasztanak. És hogy mire kell nekik ez a fantasztikus anyag? Sokan vadászathoz használják. Különböző alakú hálókat szőnek, amiket a megfelelő helyre kifeszítve lecsapdázzák a leendő vacsorát. Ha kimész a kertbe vagy a közeli parkba, esténként megfigyelheted a keresztesek gyönyörű hálóit, amit egyes fajok minden virradatkor gondosan lebontanak – nehogy elárulja a hollétüket –, és minden alkonyatkor fáradhatatlanul újraépítenek. A zsákmányszerzéshez többféle fonalat is használnak, mert más anyagból készül a háló, és más annak a szálnak receptje, amivel az elkapott zsákmányt villámgyorsan körbetekerik, hogy ne kapálózzon. Ez a szál olyan rugalmas, mint a gumi és olyan ragacsos, mint a vattacukor.

A mi madárpókjaink azonban lesből rontanak a kiszemelt áldozatra. Akkor ők
nem is tudnak hálót szőni? Dehogynem! És milyen sokfélét!

Mert egész más a lakóhálóik összetétele – amibe néha még a szúrós és allergén potrohszőrüket is beleszövik, hogy teljesen bevehetetlen legyen –, más a puha szőnyeg anyaga, amire ráfekszenek, amikor a vedlés beindul náluk, és a mamapókok egészen más – a fertőzésekkel szemben is ellenálló – hálóba burkolják a megtermékenyített petéket –, hogy az apró pókok minél nagyobb kényelemben és biztonságban kelhessenek ki.

Vannak üreglakó pókok, akik a póklyuk bejáratához szőnek jelzőhálót, hogy mint valami csengő, jelezzen, ha a váratlan és főleg gyanútlan látogató lába megpöccinti valamelyik kiálló szálát. Vannak, akik simán utazgatnak a szél szárnyán a hálójuk egy szálának segítségével, a vízi pókok meg – mint valami búvárpalackot – a hálót levegőbuborékokkal töltik fel, így merülnek alá a vízi világba.

De akármire is használják, egy biztos: igazán jó pókfonalat a mai napig csakis pókok tudnak előállítani. Pedig mi, emberek is próbálkozunk vele. És akkor felmerül a kérdés:

De minek kellene nekünk pókfonál?

A pókfonál szupervékony, mégis nagyon erős, akár a gyorsan repülő dongó megfékezésére is képes. A tudósok kimérték, hogy a szál szakítószilárdsága megközelítheti az acélét. Csakhogy sokkal rugalmasabb az acélnál. Ezt mindenki
tudja, aki próbált már pókhálót kikotorászni a hajából.

Szóval mire jó egy szupervékony és szupererős anyag?

Például védelemre. Mondjuk, amikor utazunk. Mert a pókfonalból készült könnyű, de puha és rugalmas légzsák-párna nagyon jó védelmet jelenthet egy balesetnél. Azután ott vannak a golyóálló ruhák. Mostanság ezeket kevlárból készítik, ami mesterséges anyag, magas hőmérsékleten gyártják, és rengeteg vegyszer szükséges hozzá.
A pókok meg fehérjékből alkotnak, némi víz felhasználásával és szobahőmérsékleten. Ráadásul egy pókruha háromszor olyan erős, sokkal rugalmasabb és kényelmesebb lenne, mint a kevlár.

A pókfonálra nemcsak a közlekedés meg a hadiipar vetette ki hálóját, hanem az orvostudomány is. Már a dédszüleink is tudták, hogy pókhálóval lehet gyógyítani horzsolásokat és égési sérüléseket, ugyanis segít a szövetek regenerálódásában. Ráadásul baktérium- és gombaölő hatása is van, tehát ha pókhálóból készülnének a kötszerek és tapaszok, gyorsabban gyógyulnánk meg egy bringás esés után.

Pókfonállal be lehet varrni a műtéti sebeket is, ami például szemműtéteknél praktikus, mert ott nagyon fontos, hogy a varrat minél vékonyabb, de minél erősebb fonállal készüljön. Olyannal, ami a műtét után gond nélkül felszívódik. A pókfonál ezt is tudja, ráadásul úgy, hogy a szervezetünk immunrendszere nem tekinti idegen anyagnak, nem löki ki magából, hanem elfogadja.

A kérdés már csak az, honnan vegyünk ennyi pókfonalat? A kutatók genetikai kísérletekkel igyekeznek rávenni más állatokat – például a kecskéket meg a selyemhernyókat –, hogy termeljenek nekünk pókfonalat, de azok elég nehezen állnak rá. Meglehet, csak nem szeretnék, ha ugyanúgy üldöznék őket az emberek, mint a pókokat. A hálójuk miatt…

Te mire használnád a pókfonalat?