TESTVÉRZENÉK
Egy alkotó művei egymás testvérei, hiszen közös a „szülőjük”. Persze az író, festő, zeneszerző vagy akár szobrász, építész alkot egymástól nagyon eltérő stílusú, tartalmú, egymással nehezen rokonítható vagy talán ellentétes szelleműnek nevezhető műveket is. De olyat, akinek nincsenek egymással „testvéri” kapcsolatban álló alkotásai, nem találunk. Amikor egy mondatot elmondunk, a szavak egymásba kapaszkodnak. Nem is elkülönítve ejtjük ki őket, hanem a gondolat értelméhez igazítva a hangsúlyokat. Egy művész életműve is ilyen „mondatokból” áll: alkotásai a „szavak”. Leginkább a festőknél fordul elő, hogy azonos képet máshogyan színezve, árnyalva, alakjait kicsit megváltoztatva több változatot is elkészítenek. Kísérleteznek, hogy a majdnem ugyanaz miként tud más lenni.
A zeneszerzők művei többféleképpen is rokonok. Ludwig van Beethoven (ejtsd: ludvig fan bétóven) legismertebb témája a Kilencedik szimfónia Örömódája. Ám annak dallama nem ott tűnik föl először. Több művében is ráismerhetünk előzményeire, legközelebbről a Karfantáziában, ami másfél évtizeddel korábban készült. A Kilencedik e műfajban az első, amelyben szólóénekesek és kórus is társulnak a zenekarhoz. A Karfantáziában is szerepel énekkar, s amit énekel, nagyon keresi azt az egyszerű, tiszta indulóhangot, amelyet majd Friedrich Schiller (ejtsd: fridrih siller) költeménye segít megszületni. Még a két mű formája is hasonló: mindkettő variációkból (változatokból) építkezik, amelyek a téma – egyszerűbben mondva: a dallam – sokféle arcát mutatják meg.
Akadnak művek, amelyeket a zeneszerző többféle változatban komponál meg. Kodály Zoltán a Székely keserves népdalból az 1910-es években a Hét zongoradarab egyikét faragta, majd 1934-ben vegyes karon (amiben nők és férfiak egyaránt énekelnek) is megzendítette. Faragta és megzendítette – nem öncélúan játszom az igékkel. A kétperces zongoraműben ugyanis megfaragja a dallamot: hangulatkeltően megváltoztatja, másra cseréli egyes hangjait, s a hangszer adta tág hangzáslehetőséget is gazdagon kihasználja. A kórusműben pedig a keserves dallamát az énekkar megannyi színét felvillantva, érzékletesen mutatja föl.
(A folytatás a 2017/37 számban olvasható.)
Kapcsolódó segédanyagok
- Hast du Geschwister?
- Modern magyar festmények összehasonlítása (XIX-XX. század)
- Óraterv – Családban marad
- Óravázlat – Holnemvolt
- Feladatlap – Családban marad
- Kvíz: Fehér testvérem
- Feladatlap: Fehér testvérem
- Feladatlap – Holnemvolt
- Indiános rejtvény
- Keresztrejtvény – Vér!
- Testvérek a mesékben
- VERS
- Erkölcstan
- Ki volt ő?
- Testvérvárosok
- Testvértelepüléseink – Magyarország és a nagy világ
- Óravázlat – Egy vérből valók
- Óravázlat – Család
- Indiánok ppt
- Karkötőkészítés indián csomózással
- Sziámi ikrek – szabadtéri játék
- Szókereső: Fehér testvérem
- Bükkösi Rossz Manó testvért szeretne#Óravázlat
- Testvér activity
- Papírszínház: Testőr
- Vér!#Rejtvény
- Rejtvény – Mennyire rokonom a testvérem?
- Szókereső – Testőr
- Táblázatos feladat – Vér!
- Versböngésző – Testvéres
- Csillagjegyek párosítása
- Szitakötő projektnap az Irinyiben
- Elsősegély
- Animációgyűjtemény – Vér!
- Erkölcsi nevelés
- Állati család!
- Rokonok? Testvérek?
- Unaloműző feladatok
- Bükkösi Rossz Manó testvért szeretne – Óravázlat
- Testvér-szomszéd-gyerek
- Totó: Egy vérből valók
- Óravázlat – Vér!
- Feladatsor – Egy vérből valók
- Órarészlet versfeldolgozáshoz – A kiskirály
- Toldi és Káin
- Család Óravázlat
- Bükkösi Rossz Manó testvért szeretne Munkalap
- Munkalap – Mennyire rokonom a testvérem?
- Apróhirdetések – Egy vérből valók
- Szinonimadominó – Az elektron testvérei
- Globális problémák
- Testvérek az irodalomban
- Feladatlap: Vér!
- Szövegértési feladatlap – Család
- Híres testvérharcok
- Illusztráció – Aranyalmák
- Rejtvény – A tógátusok testvéri társasága
- Ámos Imre és barátai feladatlap
- Feladatsor – Holnemvolt
- A vér – feladatlap
- Totó – Vértagadó testvér
- Nem vagy egyedül
- A vércsoportod
- Óravázlat – Mennyire rokonom a testvérem?
- Óravázlat tanulásban akadályozottaknak – Testvér lészen minden ember
- Óravázlat tanulásban akadályozottaknak – Aranyalmák
- Óravázlat# Bükkösi Rossz Manó testvért szeretne
- Szómagyarázat – Vér!
- 3+1 “Testvéres” próba
- Óravázlat – Családban marad
- Óravázlat – Egy vérből valók
- Napközis foglalkozás – Családban marad
- Rejtvény: Egy vérből valók
- Óraterv – Testvéres
- Családi történet
- Szövegfeldolgozás: Unaloműző
- Ámos Imre rejtvény
- Ámos Imre totó
- Testvéri közösségben vagyok – Óravázlat
- Óravázlat – Bükkösi Rossz Manó testvért szeretne
- Óravázlat – Családban marad
- Testvér lészen minden ember – Óravázlat
- Rézbőrűek és sápadtarcúak
- Testvér – szókereső
- SZÖVEGÉRTÉSI, SZÖVEGALKOTÁSI FELADATSOR: Bükkösi Rossz Manó testvért szeretne
- Képzőművészet – Hétköznapi és képzelt figurák
- Feladatlap#Bükkösi Rossz Manó testvért szeretne
- Óravázlat – Két év, öt hónap, tizenhét nap
- Óravázlat: Aranyalmák
- Rejtvény – A tógátusok testvéri társasága
- Feladatlap
- Keresztrejtvény – Bükkösi Rossz Manó testvért szeretne
- Vér! Feladatlap
- Óravázlat. Vértagadó testvér
- Készítsünk TIPIT
- Egy vérből valók
- Óravázlat – Bükkösi Rossz Manó testvért szeretne
- Indián vagyok
- Feladatlap – Bükkösi Rossz Manó testvért szeretne
- Óravázlat – Aranyalmák
- Feladatlap: Egy vérből valók
- Rovarok
- Aranyalmák
- Szövegértés: Holnemvolt
- Szövegértés – A tógátusok testvéri társasága
- Óravázlat: Testvér lészen minden ember
- Arcjáték ikrekkel
- Család – Szókereső
- Nálam van a véres szólás
- Véres anagramma
- Grafikai metszet készítés
- Vér – ppt
- Német jellemzés / Steckbrief
- Nálam van…
- Testvérjellemzés
- Ki vagyok én? Mi vagyok én? Ki leszek én?
- Szókereső – Testvéres
- Óravázlat: Bükkösi Rossz Manó testvért szeretne
- Óravázlat – Egy vérből valók
- Szürrealizmus
- Feladatlap: Család
- Rejtvény – Vér!
- Rejtvény – Az elektron testvérei
- Játékos rejtvény testvérek témában
- Tüskésbőrűek
- Készítsd el a vér makettjét!
- Mire tanítanak a testvérviszály történetek a Bibliában? 2. rész
- Mire tanítanak a testvérviszály történetek a Bibliában?
- Testvéri szemmel
- Dalszövegek szinonim átírásban
- Természetismeret Óravázlat – Vér!
- Komplex feladatsor
- Rózsakeresztes rejtvény
- Szövegértési feladatsor – Egy vérből valók
- Feladatlap – Aranyalmák
- Feladatlap – Család
- Tengeri csillag – Betűrejtvény
- A tizenkét nagyon testvér – Óraterv
- Az igéről tanultak gyakorlása
- Mondom a magamét
- Vér mint előtag
- Nézzük együtt… Ámos Imre képeit
- Rejtvények, feladatok testvérekről – Egy vérből valók
- Szabadság, egyenlőség, testvériség
- Szópiramis
- Testvértérkép
- Fényes nevek
- Szabályos testek színezése
- Vérzékenység és öröklődés
- Mértani testek hajtogatása
- Óravázlat – A kiskirály
- Szövegértés-totó: A rózsakeresztesek titkos testvérisége