UNALOMŰZŐ
Kandela hercegnő egy hűvös, tavaszi reggel arra ébredt, hogy mérhetetlenül unatkozik. Az unalom úgy gubbasztott ágya végében, mint egy hatalmas potrohú, fekete pók, és hosszú, vékony lábával az arca felé nyúlkált. A hercegnő szélsebesen felpattant, és a szoba sarkába húzódva méregette a szörnyet.
– Mi járatban? – kérdezte óvatosan, mert ősz apjától, a királytól megtanulta, hogy szorult helyzetben is udvarias legyen. „A bölcs uralkodó fegyvere a diplomácia”, mondogatta a király, aki ragaszkodott hozzá, hogy Kandela kisbaba korától végighallgassa a Birodalmi Egyetemen tartott tudományos előadásait. A hercegnő háromévesen már hibátlanul ejtette az abrenunciáció és a xenokrácia szavakat, ötévesen pedig nem átallott vitába szállni apjával a mediáció szerepéről. Az udvarhölgyek ilyenkor bágyadtan legyezgették magukat.
Az unalom csak megvonta a vállát, vagy legalábbis potrohának azt a részét, ami akár a válla is lehetett volna, és még nagyobbra dagadt. A szőrös lábak megindultak a szoba sarka felé. Kandela kétségbeesetten gondolkodott.
– Kedves tőled, hogy meglátogattál, de sajnos, most nem igazán érek rá… Mindjárt kezdődik az államtan órám, utána mantikórlovaglás meg látogatás a Birodalmi Kórházban… este a katundai követek teszik tiszteletüket… talán holnap… vagy inkább holnapután…
Az unalom baljóslatúan vigyorgott, és Kandela elszoruló szívvel idézte fel a múlt heti államtan órát, amikor Paktum professzor előadása közben elnyomta az álom, és hogy legutóbb a mantikór vastag, vörös bundája kidörzsölte combját, a kórházban meg káposztaszag volt. A katundai követekre jobb nem is gondolni. A hercegnő kihúzta magát.
– Jobban belegondolva, van ennél sokkal fontosabb dolgom is. El kell mennem… a… meg kell keresnem… az erdőben… a… izé… a testvéremet!
(A folytatás a 2017/37 számban olvasható.)
Kapcsolódó segédanyagok
- Hast du Geschwister?
- Modern magyar festmények összehasonlítása (XIX-XX. század)
- Óraterv – Családban marad
- Óravázlat – Holnemvolt
- Feladatlap – Családban marad
- Kvíz: Fehér testvérem
- Feladatlap: Fehér testvérem
- Feladatlap – Holnemvolt
- Indiános rejtvény
- Keresztrejtvény – Vér!
- Testvérek a mesékben
- VERS
- Erkölcstan
- Ki volt ő?
- Testvérvárosok
- Testvértelepüléseink – Magyarország és a nagy világ
- Óravázlat – Egy vérből valók
- Óravázlat – Család
- Indiánok ppt
- Karkötőkészítés indián csomózással
- Sziámi ikrek – szabadtéri játék
- Szókereső: Fehér testvérem
- Bükkösi Rossz Manó testvért szeretne#Óravázlat
- Testvér activity
- Papírszínház: Testőr
- Vér!#Rejtvény
- Rejtvény – Mennyire rokonom a testvérem?
- Szókereső – Testőr
- Táblázatos feladat – Vér!
- Versböngésző – Testvéres
- Csillagjegyek párosítása
- Szitakötő projektnap az Irinyiben
- Elsősegély
- Animációgyűjtemény – Vér!
- Erkölcsi nevelés
- Állati család!
- Rokonok? Testvérek?
- Unaloműző feladatok
- Bükkösi Rossz Manó testvért szeretne – Óravázlat
- Testvér-szomszéd-gyerek
- Totó: Egy vérből valók
- Óravázlat – Vér!
- Feladatsor – Egy vérből valók
- Órarészlet versfeldolgozáshoz – A kiskirály
- Toldi és Káin
- Család Óravázlat
- Bükkösi Rossz Manó testvért szeretne Munkalap
- Munkalap – Mennyire rokonom a testvérem?
- Apróhirdetések – Egy vérből valók
- Szinonimadominó – Az elektron testvérei
- Globális problémák
- Testvérek az irodalomban
- Feladatlap: Vér!
- Szövegértési feladatlap – Család
- Híres testvérharcok
- Illusztráció – Aranyalmák
- Rejtvény – A tógátusok testvéri társasága
- Ámos Imre és barátai feladatlap
- Feladatsor – Holnemvolt
- A vér – feladatlap
- Totó – Vértagadó testvér
- Nem vagy egyedül
- A vércsoportod
- Óravázlat – Mennyire rokonom a testvérem?
- Óravázlat tanulásban akadályozottaknak – Testvér lészen minden ember
- Óravázlat tanulásban akadályozottaknak – Aranyalmák
- Óravázlat# Bükkösi Rossz Manó testvért szeretne
- Szómagyarázat – Vér!
- 3+1 “Testvéres” próba
- Óravázlat – Családban marad
- Óravázlat – Egy vérből valók
- Napközis foglalkozás – Családban marad
- Rejtvény: Egy vérből valók
- Óraterv – Testvéres
- Családi történet
- Szövegfeldolgozás: Unaloműző
- Ámos Imre rejtvény
- Ámos Imre totó
- Testvéri közösségben vagyok – Óravázlat
- Óravázlat – Bükkösi Rossz Manó testvért szeretne
- Óravázlat – Családban marad
- Testvér lészen minden ember – Óravázlat
- Rézbőrűek és sápadtarcúak
- Testvér – szókereső
- SZÖVEGÉRTÉSI, SZÖVEGALKOTÁSI FELADATSOR: Bükkösi Rossz Manó testvért szeretne
- Képzőművészet – Hétköznapi és képzelt figurák
- Feladatlap#Bükkösi Rossz Manó testvért szeretne
- Óravázlat – Két év, öt hónap, tizenhét nap
- Óravázlat: Aranyalmák
- Rejtvény – A tógátusok testvéri társasága
- Feladatlap
- Keresztrejtvény – Bükkösi Rossz Manó testvért szeretne
- Vér! Feladatlap
- Óravázlat. Vértagadó testvér
- Készítsünk TIPIT
- Egy vérből valók
- Óravázlat – Bükkösi Rossz Manó testvért szeretne
- Indián vagyok
- Feladatlap – Bükkösi Rossz Manó testvért szeretne
- Óravázlat – Aranyalmák
- Feladatlap: Egy vérből valók
- Rovarok
- Aranyalmák
- Szövegértés: Holnemvolt
- Szövegértés – A tógátusok testvéri társasága
- Óravázlat: Testvér lészen minden ember
- Arcjáték ikrekkel
- Család – Szókereső
- Nálam van a véres szólás
- Véres anagramma
- Grafikai metszet készítés
- Vér – ppt
- Német jellemzés / Steckbrief
- Nálam van…
- Testvérjellemzés
- Ki vagyok én? Mi vagyok én? Ki leszek én?
- Szókereső – Testvéres
- Óravázlat: Bükkösi Rossz Manó testvért szeretne
- Óravázlat – Egy vérből valók
- Szürrealizmus
- Feladatlap: Család
- Rejtvény – Vér!
- Rejtvény – Az elektron testvérei
- Játékos rejtvény testvérek témában
- Tüskésbőrűek
- Készítsd el a vér makettjét!
- Mire tanítanak a testvérviszály történetek a Bibliában? 2. rész
- Mire tanítanak a testvérviszály történetek a Bibliában?
- Testvéri szemmel
- Dalszövegek szinonim átírásban
- Természetismeret Óravázlat – Vér!
- Komplex feladatsor
- Rózsakeresztes rejtvény
- Szövegértési feladatsor – Egy vérből valók
- Feladatlap – Aranyalmák
- Feladatlap – Család
- Tengeri csillag – Betűrejtvény
- A tizenkét nagyon testvér – Óraterv
- Az igéről tanultak gyakorlása
- Mondom a magamét
- Vér mint előtag
- Nézzük együtt… Ámos Imre képeit
- Rejtvények, feladatok testvérekről – Egy vérből valók
- Szabadság, egyenlőség, testvériség
- Szópiramis
- Testvértérkép
- Fényes nevek
- Szabályos testek színezése
- Vérzékenység és öröklődés
- Mértani testek hajtogatása
- Óravázlat – A kiskirály
- Szövegértés-totó: A rózsakeresztesek titkos testvérisége