TESTVÉR LÉSZEN MINDEN EMBER

Lángolj fel a lelkünkben, szép égi szikra, szent öröm!
Térj be hozzánk, drága vendég, tündökölj ránk, fényözön!
Egyesíted szellemeddel, // Mit zord erkölcs szétszakít!
Testvér lészen minden ember, merre lengnek szárnyaid.

(Friedrich Schiller)

Kinek nem jut eszébe azonnal a dallam, amikor ezeket a sorokat hallja? A világ egyik legismertebb zenekari művének, Beethoven (ejtsd: bétóven) Kilencedik szimfóniájának zárótételében hangzik el, négy szólistával, kórussal és zenekarral. Már azelőtt is szinte mindenki ismerte, mielőtt az Európa Tanács hivatalos himnusza lett 1972-ben, majd 1985-ben az Európai Unióé – szöveg nélkül, hogy mindenki értse.

A cím alatti idézet egy hosszú vershez tartozik. 1795-ben írta Friedrich Schiller (ejtsd: fridrih siller) német költő, és az akkor már süket zeneszerző harminc évvel később, 1824-ben használta fel, sok töprengés után, mert nem volt benne biztos, hogy a zárótétel nem szólna-e jobban csak hangszerekkel.

Schiller versének sok magyar fordítása készült. A mai napig legnépszerűbb, a „Testvér lészen minden ember” sort tartalmazó változatot Jankovich Ferencnek (1907–1971) köszönhetjük.

A „lészen” szó biztosan furcsán cseng számotokra: ez a régies igealak, ami az eredeti német szöveg hangulatát igyekszik visszaadni, azt jelenti, hogy „lesz majd”: egyszer minden ember testvérré válik. Amit nem lehet másképp érteni, mint hogy most még ugyan megosztott és ellenséges a világ, a másikban ellenfelet, ellenséget, idegent, gyűlölni valót látunk, de valamikor eljutunk oda, hogy ennek vége szakad.

Schiller azonban nem erre gondolt, amikor a verset írta. Az ő szövegében az szerepel, hogy „a koldusok testvérei lesznek a hercegeknek” – vagyis ő arra utalt, hogy a gazdagok és szegények közti rémséges távolság egyszer csak megszűnik. Beethoven kicserélt néhány szót, és máris sokkal általánosabb lett a vers üzenete.

(A folytatás a 2017/37 számban olvasható.)