Milán királyfi postagalambjai

Merevi és Mireva a Mika folyó két partján, az Óperenciás tengeren túl feküdt. Ember-emlékezet óta ellenségeskedett a
két királyság, de hogy miért, azt már senki sem tudta.

A folyón nem vertek hidakat, nem járt komp a partok között. Halászhajókkal merészkedtek át néha a túlpartra, hogy borsot törjenek egymás orra alá.

Mindkét öregedő királynak fiatal fia volt: az egyik Milán, a másik Miksa.

Egy nap Milán – bár szigorúan tiltották – átúszta a folyót. Ahogy kilépett a partra, találkozott a mirevai királyfival. Sejtelmük sem volt a másik kilétéről, egy ideig gyanútlanul és kíváncsian kérdezgették egymást, és hamar rádöbbentek, milyen jól szót értenek. Például mennyire szeretik a madarakat. Milán postagalambokat, Miksa papagájokat tenyésztett. Egy-kettőre összebarátkoztak.

– Nem találkozhatunk szabadon, de a kapcsolatot tarthatjuk a különlegesen idomított postagalambjaimmal, amik bárhová elrepülnek – mondta Milán. – Próbáljuk ki!

Hazaúszott, és még aznap csónakkal áthozott néhány galambot.

Az egyik postagalamb könnyedén haza-repült Miksa üzenetével, majd vissza Milán levelével. Így folyt ez hosszú időn át. A két királyfi nagy titokban találkozgatott is, hol egyikük, hol másikuk evezett vagy úszott
át a folyón.

Egy nap Merevi királya elhatározta, hogy hadseregével elfoglalja Mirevát. Titkos tanácsot hívott össze, amin Milán is ott volt. Hallotta a vitát a támadás részleteiről, és a döntést, hogy pontosan mikor és hol nyomulnak a másik országba.

Milán a tanácsülés után elküldött egy galambot Miksának a hírrel. A mirevai királyfi gondolkodóba esett: „Szólnom kell atyámnak, de nem leplezhetem le Milánt”. Ezért nem a királyhoz fordult, hanem szent hegyük remetéjéhez, akiről tudta, hisz az álmok igazában.

– Az éjjel álmot láttam, amiben a mereviek az éj leple alatt megtámadnak bennünket… Kérlek, mondd el atyámnak, mintha te álmodtad volna. Félek, nekem nem hinne a király, hisz soha nem volt még jósló álmom.

A remetének hízelgett az ajánlat és vállalta a feladatot. Kihallgatást kért a királytól, és úgy adta elő a fenyegető hadi eseményeket, mintha ő látta volna az álmot. A király hitt neki. Megtette az óvintézkedéseket, és amikor a mereviek valóban támadtak, a mirevaiak megakadályozták a partra szállásukat.

Csakhogy Mireva királya bosszút forralt. Titkos tanácsot hívott össze, amin a fia is jelen volt.

– A mereviek számítanak a bosszúnkra. De máshol támadunk, hiába készülődnek.

Az egyik postagalamb nyomban vitte a hírt, és Milán ugyanúgy tett, mint Miksa. Ő is felkereste Merevi szent emberét.

– Az éjjel álmot láttam, amiben a mirevaiak a Mika folyó felső folyásánál támadnak ránk. Apám nekem nem hinne, mert nem láttam még soha jósló álmot, de ha te vállalnád… megmenthetnéd országunkat, és nagy dicsőség várna rád…

Milánnak sem volt nehéz rávenni a maguk szent remetéjét, hogy mondja magáénak az álmot. És a király hitt is neki. A mirevaiak támadása így kudarcott vallott.

A két király hadi tanácsadói újabb és újabb, jövedelmezőnek ígérkező tervvel álltak elő, de hiába. Mindkét király úgy érezte, elfáradt, megöregedett, így elhatározták, hogy jobb, ha hatalmukat átadják fiaiknak.

Milán és Miksa király azonnal hidakat építtetett a két ország között. A mereviek és a mirevaiak csodálkozva tapasztalták, hogy szomszédaik ugyanolyan jóravaló emberek, mint ők maguk. Fellendült a kereskedelem, egyre több házasság is köttetett a két ország lakosai között.

A két király sohasem fedte fel a postagalambok titkát, és persze, a két remete is bölcsen hallgatott.

Mesemondó | Horgas Judit